“Furcsa,
ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok
jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán
egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben,
mint apró haszontalan holmik a házban.
Itt-ott valami leszakad az
emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy
ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny
sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket
hosszabb-rövidebb ideig, aszerint hogy mekkora bennünk a romantika.
Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk
szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol
egyszer lemaradt.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése