2017. szeptember 25., hétfő

Kápolnák a hegy aljában

Gondoltuk autózgatunk egy kicsit a szőlők között, a Római úton (rz a rész ténylegesen lakott volt már a római korban is) hogy ismerkedjünk Badacsonnyal. Először is van a hegy és még öt település viseli a nevét, Badacsonytördemic, Badacsonylábdihegy, Badacsony, Badacsonytomaj, Badacsonyörs.
 Szent Anna-kápolna (1789)
Építtetője az a Szentgyörgyi Horváth Zsigmond, Vas megyei és balatonfüredi földbirtokos, akinek a nevéhez fűződik az 1825-ben megrendezett első Anna-bál.
Mindkét felesége és két unokája is Anna-névre hallgatott, így nem csoda, hogy az általa építtetett kápolnát is Szent Anna nevére szenteltette fel.
 Szent Ignác-kápolna
A tördemici Római úton a házak között található kápolnát 1847-50 között építette gr. Eszterházy Károly pápai földesúr a szőlőbirtokosok hozzájárulásával.

A kápolnával szemben felfedeztem Herczeg Ferenc emléktábláját (sajnos csak ilyen bugyuta képet tudtam róla készíteni, annyira tükröződött)
Herczeg Ferenc (született: Franz Herzog) sziléziai német családból származó író, színműíró, újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és másodelnöke, az Új Idők című irodalmi hetilap főszerkesztője, a Magyar Revíziós Liga elnöke, a vajdasági Versec-en született 1863-ban. Élete nagy részét a badacsonyi birtokán töltötte, ahol számos szép alkotása született. Az írófejedelem Budapesten hunyt el 1954-ben. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Betekintve, ez a szép ház tárult elém, úgy gondoltam múzeum van benne, a kapu kinyitva, így bemerészkedtem.
Utamat egy kutyus mély, öblös ugatása szakította félbe, ekkor már egy kicsit megijedtem, de szerencsére egy kedves női hang is társult mellé, akivel szóba elegyedtem. Megtudtam, hogy egy Svájcban élő orvos tulajdonában van a ház, és nincs benne múzeum. A hölgy nagybácsija lakott benne miután megvette Herczeg Ferenctől, aki Szita József volt, és két Női ruhaszalonja is volt Budapesten.
A hölgy beinvitált a lakásába is, ami anno a cselédház volt. Az édesanyja főzött a házban sűrűn megforduló híres vendégseregnek. Annyi érdekes dolgot mesélt, hogy alig győztem követni. Kérte, hogy próbáljam ki a fenékpadot is, milyen kényelmes, ami eredeti Herczeg relikvia. Tényleg a fenéknek egy kis mélyedés volt faragva.
A ház eredetileg így nézett ki, a szoba falán lógó kép szerint.
A Nagybátyja vendégkönyvét is végignézhettem, amiben híres színészeink, irodalmáraink bejegyzései, rajzai, pl. Tolnay Klári, Turay Ida, Páger Antal...... felsorolni sem tudom.
Szent Imre-templom, Badacsonytomaj (1930-1932)
Európában csak Franciaországban és itt van bazaltkőből épült, háromhajós templom. A templom plébánosa volt dr. Lékai László, a későbbi esztergomi érsek.
 
 Kikötő
 Szemben Fonyód ikerhegyei
 Balatoni vitorlás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése