2015. szeptember 24., csütörtök

Népi építészet

Salföld - gyönyörű.
A házak, a természet, a csend, a nyugalom.
A természetközeli szemlélet. Azt mondják ez Káli-medence kirakat faluja, akár egy skanzen, aminek falai között mindennapi élet folyik.
Már 900 körül megjelentek itt a honfoglaló magyarok. Nevét valószínűleg a Sal családról kapta, kiknek több birtokuk volt itt, az Árpád-házi királyok idején
Épp harangoztak és a hívek gyülekeztek az esti misére. Lassan alkonyodott.
Szent Máté római katolikus templom (1769)
Kicsit kalandos volt az utunk, először a faluszéli Pálos kolostor felé vettük az útirányt, csak mentünk, erdőn, pusztán, úttalan-utakon, de nem találtuk. Visszafordultunk, végiggördültünk a falun szájtátva és megálltunk a templom előtt, hogy sétálunk egyet.
Vakolatdíszek egyedivé teszik a házakat
 Így néz ki egy valamirevaló buszváró
Összhang - helyi építőanyagok használata - vörösesbarna homokkő, balatoni nád, fehér vakolt fal, tömzsi oszlopos tornác. Az építész szerint a "falu menyasszonyai" a kémények
A cicus lustán rám pillantott, nem zavarta, hogy lencsevégre veszem.
A majorba nem akartunk bemenni, de végül csak benéztünk, hívott bennünket a szakma. :) Pont lovasbemutató volt, az kevésbé érdekelt bennünket, idehaza láttunk már eleget. Viszont jól tettük, hogy bementünk, kiderült, hogy indul egy szekér nem soká, ami kivisz bennünket a Pálos kolostorromokhoz. A négyes fogat hátán érkezett a csikós az istállóba.
Csacsik behajtás előtt tettek egy sétát a majorban, fiatal diáklányok próbálták őket "jó útra téríteni".  A fehér nagyon édes!
 A bivalyok boldogan cuppantak egyet a pocsolyában
 A barik is megkapták a vacsorájukat
A komondor szomorúan üldögélt a rácsok mögött, láthatóan kemény munkát végzett, hiszen óriási gödröt ásott, mégsem sikerült kiszabadulnia.
Egy vidám társasághoz csatlakoztunk a szekéren, hatalmas kacagások között zötykölődtünk a romokhoz, miközben a nap sietősen tért nyugovóra. Féltem is, vajon mit látunk egy erdő közepén, este a romokból? De szerencsére még mindent szemügyre vehettünk.
Mária Magdolna tiszteletére felszentelt Pálos kolostor romjai. 1263-körül épült a kerengő és a barátlakások. 200 évig éltek itt a pálosok. 1482-ben épült a gótikus templom. A törökök dúlása előtt elnéptelenedett, évszázadokig elhagyatottan állt. Majd a környező építkezésekhez elhordták a köveket, faragványokat.

2 megjegyzés:

  1. Évek óta készülök ide. Salföldön embertelen melegben jártunk pár éve, ide már nem telt az energiámból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sosem tudnám megunni, annyira csodás ez a település! Imádom!

      Törlés