2022. október 22., szombat

Csodák tere

Piazza dei Miracoli, Csodák tere
Pisa
 
Már láttuk ezt a csodát, de mivel a repülőnk itt szállt le, nem tudtuk kihagyni, hogy ne vessünk rá egy pillantást. Mikor a városfalon át beléptünk a térre, a zöld gyep és a fehér carrarai márvánnyal borított épületek együttese, lélegzetelállító látványként tárult elénk, most is lenyűgözött bennünket, mint régen.
Az épületeket 1987-ben az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.
Torre Pendente, Ferde Torony   
Valójában a Dóm harangtornya, ami szinte elnyomja hírnevével a körülötte lévő épületeket.  
Úgy tartják, hogy Galileo Galilei két különböző tömegű ágyúgolyót dobott le a toronyból, hogy bebizonyítsa, az esési sebesség nem függ a tömegtől. Noha ezt a történetet Galileo egy tanítványa terjesztette, ma már legendának minősítik.
Már az építése során elkezdett dőlni, így le is álltak az építkezéssel egy időre.
Az építése több, mint 200 évig tartott (1173-1372), eredeti tervezőjét nem ismerjük. 1964-ben az olasz kormány segítséget kért, hogy megelőzzék a torony leomlását. Egy nemzetközi csoport állt össze, hogy megbeszéljék a stabilizálás módszereit. 1990-ben a tornyot lezárták a nagyközönség elől. A harangokat elszállították, hogy a terhelés csökkenjen és biztonsági okokból a torony körüli házakat is kiürítették. Tízévnyi restaurálás kezdődött, amely során erős acélsodronyokkal biztosították az építményt, és a talapzat alatt elhelyezett többtonnányi súlyokkal megállították a dőlést. 2001-ben a tornyot ismét megnyitották a látogatók számára
Magassága kb. 56 méter, a legfelső emeletet később tették rá a harangokkal. Az átmérője kb. 20 m, a falak lent 4 m, fent 2,7 m vastagok, kb. 32.000 márványblokkból áll, az épület súlya kb. 14.500 tonna. A 295 lépcsőfokot az épület belsejében tehetjük meg, 8 emelete van, 192 oszlop díszíti kívülről.
Santa Maria Assunta Dóm 
1064-1092 között épült, római stílusban. Az építész Buscheto volt, őt tekintik a pisai román stílus megteremtőjének. A belső mozaikok bizánci hatást tükröznek, míg a boltívek az iszlám művészet hatására utalnak. Az 1595-ös tűzvészben elpusztult a belső nagy része, a mai kazettás plafon és a falak freskói ezután készültek, az eredeti bronz kapuk is megolvadtak, az egyetlen eredeti a Porta di San Ranieri. (Ferde toronnyal szemközti kapu) 
Battistero, Keresztelőkápolna
Ez Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnája, a teljesen kör alaprajzú teremnek híresen fantasztikus az akusztikája. 1152-ben kezdték el építeni, de nagy része csak 100 évvel később készült el, amikor Nicola Pisano és fia az árkádokat is hozzátették a felső szinten, a gótikus kupola kétszáz év után került fel rá. A faragott díszítések nagy része ma a szomszédos múzeumban látható, az eredetieket másolatok helyettesítik. A tetején lévő Keresztelő Szent János szoborral együtt néhány cm-el magasabb a ferde toronynál.
Camposanto, temető
A helyi kiválóságok temetkezési helye a 13. században. Valójában egy szögletes egyszerű épület, amelynek közepén egy zöld kert van, amit egy oszlopos nyitott folyosó vesz körbe. Állítólag a földet a Szent Földről hozták hozzá, de vannak itt római szarkofágok. A kolostorként működő épület belső falait freskókkal díszítették a 14 -15. században, de a II. világháborúban egy bomba a legtöbbet tönkre tette.  
(A képen a baloldali lapos épület)
Museo Opera del Duomo  
1986-ban nyitották meg a Püspöki Szeminárium épületében. Itt kaptak helyet a liturgikus kincsek is, pl. ezüst és arany tárgyak, ruhák és könyvek, valamint a Camposantoból áthozott régebbi kincsek. Az épület eredetileg vallási központ volt, vagyis a Dómhoz tartozott, majd 1784-ben egy rövid időre magánkézbe került és a pisai szépművészeti akadémiának adott helyet, majd visszakerült egyházi tulajdonba először női kolostorként, majd egy átalakítás után lett múzeum.
Santa Maria della Spina 
Az Arno folyó partján épült picike ékszerdoboz, a pisai gótika remekműve. A neve Jézus töviskoszorújának egyik tüskéjére utal, amelyet a pisaiak a keresztes háborúk során szereztek meg.  Mai formáját az 1322-ben elkezdett és 50 évig tartó munkálatok során nyerte el. Mostani helyére 1871-ben került, amikor darabjaira szedték, és az Arno védművének tetején rakták újra össze. A falakat meghatározza a fehér és fekete sávok váltakozása, amelyet számos toszkán és liguriai épületnél felfedezünk. Az épület külsejét szintén meghatározzák a tornyocskák és a kis loggiákban a szobrok. 
Az Arno folyó mentén

2 megjegyzés:

  1. A Ferde Torony elnyomja igazából a többi rész hírnevét? jelentőségét? pedig gyönyörű és monumentális. Igazi építészeti remekmű.
    Jó lenne egyszer ott járni... 🤔☺️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg kell nézni feltétlen! Egy fapadossal hamar oda lehet érni, és nem is drága! Mondjuk a belépők már borsosabbak :)

      Törlés