2018. december 12., szerda

Adventus Domini

Szent István Bazilika adventkor
Este hétig látogatható, így az adventi vásár forgatagában be lehet térni egy kicsit elmélyedni és csodálni a szépséges alkotásokat, igaz ekkor már csak hátulról szemlélődhetünk.
Olyan neves építészek dolgoztak rajta, mint Hild József, Ybl Miklós halálukig, és Kauser József . 1851-1905 között épült, 96 méter magasságával Budapest második legmagasabb épülete, a Parlament után, országunk harmadik legmagasabb épülete az Esztergomi Bazilika és az Országház előzi meg.
Egy kis érdekesség, hogy a bazilika tényleges megépítésére az 1838-as nagy árvíz szolgáltatott indokot. A mai Szent István tér közepe egy kis, természetes kiemelkedést képezett a sík pesti területen, amelyen több száz lakos talált menedéket a víz sodrása elől, amíg csónakokkal kimentették őket. Az árvíz túlélői fogadalmi adományokkal támogatták, hogy csodálatosnak vélt megmenekülésük helyszínén templom épüljön.
 Betlehem a Bazilika előtt
Timpanonon, Fessler Leó szoborcsoportja, A magyar szentek és Szent Lipót hódolata a Madonna és a kis Jézus előtt címmel. A timpanon alatti párkányon olvasható a Szentírásból vett krisztusi mondat: EGO SUM VIA, VERITAS ET VITA. vagyis: Én vagyok az út, az igazság, az élet.
 Senyei Károly: Szent István-domborműve
 Félköríves szentély Stróbl Alajos Szent István szobrával. Sajnos csak messziről fotózva.

Stettka Gyula: Krisztus a Kálvárián, mellette Stróbl Alajos: Assisi Szent Ferenc és Szent Alajos szobra
Benczúr Gyula: Szent István Szűz Mária oltalmába ajánlja az országot, mellette Szent Imre és Szent Margit szobrai
Kupola

Pátzay Pál Szűz Mária és Feszty Árpád Szent József szobra
Adventus Domini - az Úr eljövetele

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése