2018. augusztus 8., szerda

Padma

Mikor az indiai lótusz virágzik (július-augusztus), sűrű levélszőnyeget alkot az egész tavon, és mesés rózsaszín virágok bújócskáznak közöttük, ekkor rendezik meg a szegedi Füvészkertben a Lótusznapokat. Vonzalmunk a lótusz iránt Thaiföldön kezdődött, ezért is látogattunk el ide. Ilyenkor a lótuszos tó a fő látványosság, mi is alig bírtunk elszakadni tőle, de megtalálható itt minden, ami kapcsolatba hozható ezzel a csodaszép növénnyel.
Itt található Közép-Európa legnagyobb szabadtéri indiai lótusz állománya. Persze ez a speciális körülményeknek köszönhető, hiszen 22 fokos artézi víz áramlik a tófenéken, ami a fagyos napokon megfelelő hőmérsékleten tartja az iszapot, és a növény képes áttelelni.
1932-ben Györffy István egyik gyűjtőútján talált rá az indiai lótuszra, Óföldeák Návay-kastély parkjának tavában. Az első töveket lovaskocsin szállították ide. A hetvenes években megtorpant az állomány gyarapodása, még az elszaporodó pézsmapockokat is okolták emiatt, de 1980-ban lecsapolták és kikotorták a tavat, tiszta homokkal pótolták az iszapot, így a tófenekén lévő magocskák kicsiráztak és az állomány gyarapodásnak indult.
Egy kis növénytan, hogy eligazodjunk ebben a terjedelmes növényvilágban, a lótusz Tündérrózsa-virágúak (Nymphaeales) rendjébe, a lótuszfélék (Nelumbonaceae) családjába tartozik. Jellemzőjük, hogy a virág és a levelek magasan a víz felszíne felé emelkednek.  Idetartozik az Indiai lótusz, (Nelumbo nucifera), amely Ázsiából származik és a szegedi Füvészkert különlegessége, Sárga lótusz (Nelumbo lutea) Észak-Amerikából származik.
Rokonsága: a tündérrózsafélék családja (amelyeknek a levele és virágja csak kissé emelkedik ki a víz színéről, idetartozik a sárga vízitök, fehér tündérrózsa, nílusi/hévízi tündérrózsa, amazonasi tündérrózsa, egyiptomi "lótusz" vagy kék tündérrózsa.
A pompás megjelenésű virágok, hosszú kocsányukkal a levelek felé emelkednek. Megtermékenyítés után a virágtengely elfásodik, és zuhanyrózsához hasonlatos forma lyukacsaiban ülnek egyenként a makktermések. Magjai nagyon ellenállóak, akár ezer évig is megőrzik csirázóképességüket. A növény rizómájával (föld alatti szárával) tud megkapaszkodni a talajban, ennek segítségével tud áttelelni és vegetatívan szaporodni.
"zuhanyrózsa"
Az indiai emberek számára a lótusz táplálék is egyben, rizómáját zsenge állapotban zöldségként fogyasztják, magja nyersen, szárítva, pörkölve is kedvelt csemege, zsenge levele salátának kitűnő, kellemes illatú virága, parfüm alapanyag.
Beszámolok magáról a rendezvényről is, így folyt. köv. a Lótusznapok!
😃

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése