2015. augusztus 10., hétfő

Margit-sziget 1.

A Kiskakukkban ebédeltünk a Pozsonyi utcán, csak véletlenül botlottunk bele, miután leparkoltunk a Margithíd lábánál és már nagyon éhesek voltunk. Hangulatos utca, terasz, jó választás volt.
Margit-sziget a főváros óriásparkja. 96,5 hektár, 2800 méter hosszú, legszélesebb pontján 500 méter széles.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép. A New York-i Central Park jutott eszembe róla. Vasárnap lévén, rengeteg ember volt, sétálva, biciklizve, futva, vagy csak úgy a fűben heverészve.
Nevét Árpád-házi szent Margitról, IV. Béla király lányáról kapta, aki a 13. században élt itt a Domonkos-rend apácakolostorában.
Legnagyobb zenélő szökőkutunk
1962-ben adták át, eleinte élő zene szólt itt, majd elektronizálták
Ferences kolostor romjai (13.sz.)
IV. Béla alapította 1270 körül. 1541-ig működött Buda török kézre kerüléséig. 1796-ban a romokat beépítették a Nádori villába, később Nádor szállóba, a kor íróinak kedvelt helye volt. (Krúdy Gyula, Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Szép Ernő, Arany János) 1945-ben lebontották.
 Palatinus strandfürdő
Mikor a gyerekek kicsik voltak eljöttünk ide, nagy csalódás volt....
 Most a kerítésen bekukucskálva nem tűnt olyan rémesnek
 Víztorony
1911-ben épült, Zielinski Szilárd tervei szerint
Miközben megmásztunk 150 lépcsőt régi filmekből villództak képek körben a falakon.
 Ilyen különleges képet készítettem a fény-nyalábok révén
 Étterem a víztorony tövében, gondolom színházi büfé is előadások alatt
Szabadtéri színpad (1938)
2013-14-ben a Víztoronnyal együtt rekonstruálták. A bejáratot Szőke Gábor Miklós Dante-dobermann kutyái őrzik.  Itt..... olvashattok erről a tehetséges fiatal művészről és megnézhetitek lenyűgöző alkotásait. (Emlékeztek Balmazújvároson a Túzokra, ő készítette)
Rálátás a toronyból a szabadtéri színpadra. Tervezem, hogy megnézek itt valamit  egyszer!
 Kilátás a Marina parti épületekre
Premontrei kolostor (12.sz.)
Szent Mihály kápolna a román stílusú premontrei templom alapfalaira épült, annak rekonstrukciója. A helyreállítást Dr. Lux Kálmán építőművész vezette 1930-31-ben.
 Mennyezeti kazettás burkolat
 Domonkos rendi apácakolostor
IV. Béla a tatárjárás után tett fogadalma – ha elkerülik a pusztulást, születendő gyermekét az egyháznak ajánlja – lánya, Margit lakhelyeként alapította. Ő építtette a szigeten az apácakolostort és a kolostor melletti királyi házat is. Margit 1252-ben érkezett ide apácatársaival Veszprémből.
Sajnos nem tudtam, hogy itt van Szent Margit sírja is...így jöhetek vissza megnézni. :))
Folyt. köv......

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése