2015. március 3., kedd

Híres kávézó

A Lotz-teremben kávéztunk, az Andrássy út 39. szám alatt, melyre pesti barátaink hívták fel figyelmünket.
A Terézvárosi Kaszinó 1885-ben épült Petschacher Gusztáv tervei alapján, a környék jómódú polgárainak találkozóhelye volt. 
A textilgyáros Goldberger Sámuel 1908-ban vásárolta meg a kaszinó épületét, és a következő évben Sziklai Zsigmond tervei szerint megkezdődött a Párisi Nagy Áruház építése.
Az áruház 1911-ben nyílt meg. A hétemeletes, szecessziós stílusú épület messze kiemelkedett az Andrássy út egységes eklektikus házai közül. A döbbenetes méretű, fedett, márványoszlopos hall, amely négyemeletnyi magasságig körülfogta az összes áruosztályt, az aranyozott lépcsőfeljárók, a Zsolnay díszítőelemek, Róth Miksa üvegablakai és az üvegfalú, tükrös felvonók azonnal elkápráztatták a belépőket.
Az épület teteje is nyitva állt a látogatók számára, telente a tetőteraszon létesített jégpálya várta a korcsolyázni szeretőket. Az intézmény 5-600 alkalmazottat foglalkoztatott. A Párisi Nagy Áruház a világszínvonalat hozta el Magyarországra. 
Az áruház fejlődésének az I. világháború vetett véget. Az egyes osztályait önálló kereskedőknek adták ki. Dömpingáraival a kispénzű vásárlók lehetőleg minél szélesebb körét célozta meg.
A II. világháború során a Goldberger család tagjainak többsége Portugáliába menekült. A magára hagyott épület szerencsésen átvészelte a nagy világégést, de a háború utáni államosítást már nem tudta elkerülni. Több mint tíz éven keresztül könyvraktárként használták. Az 1956-os forradalom után Divatcsarnokként funkcionált, egészen 1999-ig, amikor újra bezárták. 
Hosszú ideig nem volt gazdája, és állapota évről évre egyre súlyosabb lett. Az ingatlant végül is 2005-ben a luxemburgi székhelyű Orco Property Group vásárolta meg. Az Orco kezdetben luxusáruházat szeretett volna itt nyitni. A tervet később pénzügyi problémák miatt elvetették, és egy bolttal és kávéházzal kombinált irodaház terve született meg Tiba János építész által.
Az épület felújítását alapos művészettörténeti kutatás előzte meg. Helyreálltak az épület arányai, és kisebb változtatásokat leszámítva olyan lett az épület, amilyen 100 évvel ezelőtt volt. Az első bérlője, az Alexandra Könyvesház 2009-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
A földszinti könyváruházból az emeletre mozgólépcső vezet, az egykori Terézvárosi Kaszinó báltermébe, a híres Lotz-terembe. 
A bálterem, mennyezetfreskóinak alkotója után a Lotz-terem nevet viseli.
Dúsan aranyozott négyszögletes keretben Budapest székesfőváros allegorikus kompozíciója látható. A kép középpontját a Patrona Hungariae alakja foglalja el, akit a művészet, az ipar, a kereskedelem, a bőség és hírnév allegorikus figurái vesznek körül. A szárnyas géniuszok Lotz freskóművészetének jellegzetes motívumait képviselik.

 Kattints az alábbi linkre....
Lotz-terem 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése