Felkerestem Zebegényben a Napraforgó utcát és Napraforgó-házakat a Duna parton, amely Gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska nevéhez fűződik.
A grófnő fiatalon, 1897-ben ment feleségül a nála húsz évvel idősebb Károlyi László grófhoz, a házasságból három gyerek született: István, Fruzsina és Klára. A jótékonyság nála nem úri passzió volt, hanem életforma. Már az első világháború idején nagyszabású akciókat szervezett a hadiözvegyek és árvák megsegítésére. Férjével Lászlótanyán, Budapesten, és a fóti kastélyban éltek. Unokahúga. a trianoni békekötéssel kapcsolatban oly gyakran emlegetett Apponyi Albertnek.
Zebegényt kirándulás közben fedezte fel magának a húszas évek végén, és azonnal beleszeretett. Minden azzal kezdődött, hogy vett magának egy házat, és szokatlan puritanizmussal, de a rá jellemző ízléssel berendezte, majd élvezte az egyszerűségét. Ezt követően egymás után vásárolta meg a parasztportákat, átalakíttatta őket, kékre festette az oszlopokat, kerítéseket, majd a kis fészkeket szőttessel bélelte.
1931-ben létrehozta a Virág Egylet Zebegény (VEZ) nevű egyesületet, melynek minden helybéli gyerek az állampolgára lehetett. A kislányok énekesmadarak neveit kapták, a kisfiúkat ragadozó madarakról nevezték el, a nagylányok és nagyfiúk pedig virág- és fanevekkel büszkélkedhettek. Az államfő sem maradt ki a névadásból, ő lett Napraforgó, ezért nevezik ma is így ezt a híres utcát, a házakat pedig Napraforgó-házaknak.
1. Segítünk másokon.
2. Szeretjük az állatokat.
3. Szeretjük a virágokat.
4. Mindennap valami jót teszünk.
5. Adott szavunkat mindig megtartjuk.
Minden „állampolgár” kapott egy kis igazolványt, melyen ott volt a neve, és minden lapon ugyanaz a Petőfi-idézet állt:
„Szeresd a virágot / És ne féltsd szívedet, / Mert, ki ezt szereti, / Rossz ember nem lehet”.
A gyerekek megfelelő oktatást kaptak, tartalmas élmények mentén nevelődtek. A lányok megtanultak kötni, varrni, főzni, gyöngyöt fűzni, a fiúk fúrni-faragni. A színjátszás, mesedélután, kóruséneklés, tánc és evezés közben közösségben fejlődtek.
1936-ban, amikor Berlinben zajlottak a nyári olimpiai játékok, Zebegényben is megmérkőztek egymással a fiatalok, csak nem ugyanazokban a sportágakban. Volt úszás, evezés és kosárlabda, röplabda, pingpong, zsákfutás és talicskázás.
A „köztársaságban” nyaranta sétakocsikázások, szalonnasütések, sportversenyek zajlottak, a tél örömeihez tartoztak a nagy szánkózások, a madáretetés, a hógolyózás, és rendszeresek voltak a kirándulások, a közös uzsonnák kakaóval és foszlós kaláccsal.
Amikor a Mikulást várták a zebegényi apróságok, a grófnő levezényelte őket a Duna-partra, a vízen egyszer csak lampionokkal kivilágított tutaj tűnt fel, rajta Szent Miklós földi helytartója, és a zsákjában valóban volt minden jó, déligyümölcs, mogyoró.
Dicséretre, köszönetre nem tartott igényt, őt az tette boldoggá, hogy egyik évről a másikra lett a faluban könyvtár, herbárium, sportpálya, elkészültek a gyerekek új ünneplőruhái, létrejött a cserkészcsapat, és vendégül láthatta az elsőáldozókat. Unokáit is bevonta a VEZ-be, ők ugyanúgy megkapták a maguk madár- és virágnevét.
„VEZ! VEZ! VEZ! Ma még kicsi, majd nagy lesz!” – ez volt a gyerekcsapat csatakiáltása.
A grófnő nyaralókat is kialakított, a házakról prospektusokat készített, amelyek jó kapcsolatai révén sok helyre eljutottak a világban. Így történt, hogy Zebegénybe jött nyaralni a Daily Mail szerkesztője, egy orosz nagyhercegnő, a zeneszerző Irving Berlin, az Oscar-díjas filmsztár Helen Hayes és az író William Somerset Maugham is.
A második világháború vetett véget az aranykornak. A szép kis házakat feldúlták a szovjetek, a grófnő Fótra menekült, és nehezen élt a kastély egyik szobájában, amit meghagytak neki. 1957-ben sikerült külföldre jutnia, de csak egy évvel élte túl az emigrálását.
Az utca végén, legalább a kék színt megtartották :))
Egy régi ház, a táblán a következő felirat
1945. január 5-én innen vitték el málenkij robotra a Szovjetunióba azt a 111 német származású fiatalt, akik közül 30 sohasem térhetett haza. Emléküket megőrízzük!
