2026. október 9., péntek

Kilátó

Zebegényben a kápolnától nem messze a Kós Károly-kilátóból gyönyörködhetünk a tájban.
Csóka Árpád tervei alapján fából épült, amelynek a bámulatos dunai panorámán kívül az a különlegessége, hogy szemből egy római őrtoronynak látszik, amely arra utal, hogy erre vezetett a Duna mentén 500 km hosszan húzódó római limes útvonala. 
A Duna-partról fotózva 
A Kós Károlyról elnevezett vörösfenyő torony alsó része székely kaput formáz, tisztelegve az építész erdélyi származása előtt. Oldalról szemlélve leginkább egy templomra hasonlít, utalva a zebegényi Havas Boldogasszony plébániatemplomra, ami Kós tervei nyomán épült a falu központjában. 
 
A Dunakanyar innenső oldalán Zebegény épületei színesítik a tájat
A Duna partján felfedezhetjük a Dőry-kastély fehér épületét (jelenleg magántulajdonban van), tőle kissé jobbra pedig a híres hétlyukú hidat, ami a hazai vasúttörténet egyik legrégebbi ipari emléke. Az alsó képen kivillan a fák takarásában.
A Duna túlpartján Dömös szélső házsorai és a Pilis vonulatai
A kápolna és a kilátó a Duna-partról
Folyt.köv.:Zebegény 

2026. október 8., csütörtök

"Viseld amit a Sors rád mért!"

Országzászló és trianoni emlékmű Zebegényben
Az 1930-as években a helyi lakosokból álló Dalkör elhatározta, hogy egy országzászlót és egy I. világháborús emlékművet állíttat a Kopasz-hegyen, amelyen a kálvária is áll.  A feladattal Maróti Géza építészt, szobrászt bízták meg, aki bár elkezdte a munkát, az emlékművet nem fejezte be és hivatalosan nem is avatták fel, mert közbeszólt a második világháború. 
A háború utáni évtizedekben a legtöbb ilyen emlékművet elpusztították, a zebegényi tanácstagok azonban találékonyan kieszelték, hogyan őrizzék meg az óriási munkával létrehozott emlékművet, átminősítették kilátónak. 2014 végén úgy határozott Zebegény önkormányzata, hogy felépíti az eredeti terveken szereplő emlékművet. 
2015 elején kerültek fel a terméskő oszlopokra a gömbök a kettős keresztekkel, és az országzászlót is felújították ebben az évben. A gömbök oldalán Deák Ferenc szavai olvashatók: „Amit erő vagy hatalom elvész, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják.” 
Krisztus-fej
 
  
Az emlékmű felirata Maróti verse 
"Imádj Istent, Élj hazádért - Viseld amit a Sors rád mért."
 
A területről gyönyörű panoráma nyílik a Dunakanyarra

2026. október 7., szerda

A falu fölött

Zebegényben a Havas Boldogasszony-templomban tett látogatásom után elindultam a Kálvária-dombon felfelé. Sok információs tábla is található a macskakövekkel kirakott útvonalon. Gyönyörű idő volt, nagyon szép túra, felmenni a Trianon emlékműhöz, kápolnához, és a Kós Károly-kilátóhoz.
Zebegény egyik régi egyházi emlékhelye a Kálvária-domb alján található Sziklakápolna. A sziklába vájt barlangot az 1770-es évek végén már álló templom szentélyeként használták.
A Havas Boldogasszony-templomban fotóztam erről egy képet, 1910-ig használták ezt a templomot, majd lebontották a barlang előtt álló épületet.
A mai, díszes homlokzat jóval később, 1938-ban készült. Jékey László és Bartóky Magda építtette Hendrich Antal tervei alapján, a bejárat mellett a két család címere található.
A hagyomány szerint egy remete élt a barlangban, és neki tulajdonítják a Szűz Mária megkoronázását és a Szentháromságot ábrázoló kődomborművet. 
A II. Világháborúban itt bújtak el a nők és a gyerekek. 
Hagyománnyá vált, hogy adventi időszakban életnagyságú Betlehemet rendeznek be a sziklakápolnában. Ez a hely természetes egyszerűségében idézi a betlehemi barlangot és őrzi a karácsony misztériumát, hasonlóan a Szent Ferenc által Itáliában felállított első Betlehemhez.
Szemben pilismaróti dombok hegyhátak 
1853-ban készült el a kis klasszicista Kálvária-kápolna Fischer Borbála jóvoltából.
A domboldalon felfelé vezető út mellett 9 stációház található, míg az utolsó stációk a kápolna külső falán kaptak helyet. A lezáró 14. stáció, maga a szentsír-jelenet a kápolna belső terében található falfestmény. 
Most a stációk melletti út le volt zárva, úgy láttam a szárazság miatt több fa kiszáradt és volt amelyik már kidőlt, gondolom veszélyesnek találták.
Folyt.köv.: Zebegény

2026. október 6., kedd

Feszty Masa

Feszty Masa magyar festőművész nevével már többször találkoztam, írtam is róla. A Havas Boldogasszony-templomban, Zebegényben is rábukkantam két festményére.
Feszty Masa (1894–1979) a 20. századi magyar egyházművészet és vallásos festészet egyik legjelentősebb, legelismertebb alakja volt. Édesapja Feszty Árpád, a híres "A magyarok bejövetele" című körkép alkotója. Édesanyja Jókai Róza festőművésznő, aki Jókai Mór fogadott lánya és a neves színésznő, Laborfalvi Róza unokája volt. 
Szent Filoména szűz és vértanú (1961)
Szent Filoména a 3. század végén született Korfu szigetén egy görög királyi családban. Szülei hosszú ideig gyermektelenek voltak, és keresztény hitre térésük után született meg a kislány, akit a „Fény gyermekének” (Filumena) neveztek el. Filoména már egészen fiatalon, 11 éves korában örök szüzességet fogadott Istennek. Amikor 13 éves korában a családjával Rómába utazott, Diocletianus római császár szemet vetett a gyönyörű hercegnőre, és feleségül akarta venni. Filoména a fogadalmára hivatkozva határozottan elutasította az uralkodó közeledését. A visszautasítás miatt a dühös császár börtönbe vetette és súlyos kínzásoknak vetette alá. A legenda szerint csodás módon túlélt több kivégzési kísérletet is: nem fogott rajta az ostorozás, nem merült meg a vízben, amikor egy horgonnyal a nyakában a Tiberisbe dobták, a kilőtt nyílvesszők is visszafordultak a kínzóira. Végül lefejezték Rómában, 304. augusztus 10-én.
Szent József a gyermek Jézussal (1943)
Folyt.köv.>>>Zebegény

2026. október 5., hétfő

„Gloria in Excelsis Deo”

Zebegényben kirándultam, olyan régen tervbe vettem már. Nagyon egyszerűen el lehet jutni a Nyugati Pályaudvarról, a Szobig közlekedő zónázó vonattal, óránként indul és kb. 45 perc a menetidő. 
A falu szívében áll a Havas Boldogasszony római katolikus templom. 
A Havi vagy Havas Boldogasszony, Szűz Mária egyik elnevezése és egyben egy katolikus ünnep, amelyet augusztus 5-én tartanak. 
A legenda szerint Rómában egy gyermektelen, dúsgazdag jámbor házaspár templomot akart építtetni. Mária forró nyári éjszakán megjelent álmukban és tudtukra adta, hogy oda építsék, ahova másnap reggel hó esik. Ugyanezt az álmot látta Liberius pápa is. A hó az Esquilinus hegyére hullott, a templom fel is épült. Ez lett a S. Maria Maggiore katedrális. Fölszentelési ünnepe augusztus 5. Főoltárképe kegyképpé lett. 
Kós Károly (1883-1977) erdélyi származású építész és író, Györgyi Dénes és Jánszky Béla tervei alapján a szecesszió gyöngyszemeként is emlegetett istenháza 1907-1910 között épült. 
A stilizált galambokkal övezett kereszt a tövében álló, a Szent Koronát viselő Szűz Máriával vakolatrelief-technikával készült, hogy olyan térbeli hatása legyen, amilyet Kós Károly megálmodott. Fábián Dénes festőművésznek sikerült Kós Károly eredeti homlokzati terveit a százéves jubileumra megvalósítania.
 „Gloria in Excelsis Deo” 
 „Dicsőség a magasságban Istennek!”
Az erdélyi fatemplomok ihlette épület, az ősi, tiszta népi gyökerekhez való visszatérést hirdeti. Az aszimmetrikus torony és a nehézkes, tömbszerű formák a magyar múlt erejét és a földből növekvő organikus építészetet jelképezik.
Kós Károly fiatal építészmérnök volt, amikor megbízták a feladattal. Nemcsak az épületet tervezte meg, hanem a templombelsőt is a szószéktől kezdve a halat formázó padvégeken, az ajtó kopogtatóján, a kilincseken át az üvegablakokig.
A szentély üvegablakai. 
Középen Szűz Mária, karján a kis Jézussal, ez az egyetlen Mária-ábrázolása a református Kós Károlynak. A szentély bal oldalán Szent István királyt látjuk, kezében a zebegényi templom makettjével. Szent István alakjában Kós Károly vonásai ismerhetők fel. A jobb oldali üvegablak Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázolja, kalotaszegi népviseletben. Modellje menyasszonya, Balázs Ida, a türei református lelkész lánya volt. Az üvegablakokat Kós tervei alapján Majoros Károly üvegfestő iparművész kivitelezte 1914-ben. 
A templom belső festését a gödöllői művésztelep növendékei készítették, vezetőjük, Körösfői Kriesch Aladár tervei alapján. A templomban a díszítőművészet összes fogását alkalmazták. Olyan anekdota is járja, hogy a freskók mellett azért készültek szekkók is, mert a diákok a nedves vakolatnak csak egy részét festették be, majd elmentek a Dunára fürdeni, így a fennmaradó munkát már száraz felületen kellett elvégezniük.
A freskók Nagy Konstantin látomását ábrázolják a Szent Kereszt diadaláról és felmagasztalásáról. A jelenet azt a történelmi legendát eleveníti fel, amikor a császárnak 312-ben, a Maxentius elleni sorsdöntő csata előtt megjelent a kereszt az égen. Körösfői értelmezésében a kép azt a pillanatot ragadja meg, amely a híres császári látomást és az „E jelben győzni fogsz!” (In hoc signo vinces) égi üzenetet ábrázolja. A császár az isteni üzenet hatására megtért a kereszténységhez, katonáit pedig arra utasította, hogy Krisztus jelével a pajzsukon harcoljanak.
 
Jobb oldalon, a történet folytatásaként, Szent Ilona (Nagy Konstantin császár édesanyja) 326–330 körül zarándokolt el Szentföldre, ahol a hagyomány szerint megtalálta Jézus Krisztus igazi keresztjét, a Szent Keresztet a Golgotán. A Golgota dombján, amelyet pogány templommal borítottak be, lebontatta az épületeket, és ásatásokat kezdett. A legenda szerint három keresztet találtak a helyszínen (Jézusét és a két latorét). Hogy megállapítsák, melyik az igaz kereszt, Makárius jeruzsálemi püspök egy súlyos beteg asszonyhoz érintette a keresztfákat. Amikor a harmadik – Krisztus keresztje – hozzáért, a asszony azonnal meggyógyult. 
A szentély diadalívén látható Szentháromság Körösfői Kriesch alkotása. A kompozíció csúcspontjaként a Mennyei Atya jelenik meg, aki a keresztre feszített Megváltót emeli a világ fölé. 
 
  
A falakat, a boltíveket és az ablakok közeit finom, kanyargó indák, virágok és levelek borítják. A szecesszióban a hullámzó indák  a lélek fejlődését és a természet örök megújulását jelképezik. Feltűnnek a hazai népművészetből átemelt és stilizált formák, mint a tulipán (a nőiesség, a befogadás és a tiszta szeretet szimbóluma) és a szegfű.
 Keresztelőkápolna és keresztelőmedence
Árpád-házi Szent Erzsébet szobor Maróti Géza alkotása, egy pályázatra készült. Valamikor a Maróti-villa kertjét díszítette, de az államosításkor kidobták, és a zebegényiek mentették meg, a templom oldalán áll.
Boldog vagyok, hogy belülről is megnézhettem ezt a szépséges templomot és megismerkedhettem Kós Károly és Körösfői Kriesch Aladár újabb remekművével. Szerencsém volt, hogy egy lengyel csoport miatt nyitva volt az épület.
Folyt.köv.: >>>>Zebegény