Berettyóújfalu
Báthory Gábor erdélyi fejedelem Nadányi Gergelynek és száz hajdú vitézének adományozta berettyóújfalui részbirtokát. A
Berettyóújfaluban letelepült hajdú vitézek települése hamarosan az
erdélyi törvénykönyv, az Approbata constitutio szerint hajdúvárossá
fejlődött.
Józsa Lajos - Dózsa György (1988)
Dózsa Termelő Szövetkezet megalakulásának 40. évfordulóján, avatták fel a névadó parasztvezér mellszobrát. Az épület, amely előtt
állt a szobor, korábban a téesz irodája, illetve szövetkezeti bolt volt.
Hajdú-Bihar megye második legnagyobb zsinagógája, 1903-ban épült, s 2020-ban újították fel. Szakrális használata
régen megszűnt, sokáig vasbolt-raktárként funkcionált. A Zsinagóga Kultúrtér ma már nemcsak a helyiek számára vált közkedvelt kulturális térré, hanem az
ősökre való emlékezés és a zsidó vallás gyakorlására is kiválóan
alkalmas.
A késő barokk református templom 1808-1817-ben épült. A szószék 1800 körül készült
copfstílusban.
A templom orgonája - részben - Liszt Ferenc zeneszerző
hangszere volt. Liszt Ferenc 1882 és 1886 között a Zeneakadémián játszott azon a
hangszeren, amelyet 1907-ben szétszedtek és a debreceni városi zenedének
ajándékoztak. Ott azonban nem tudták felállítani, 1935-ben megvásárolta
a berettyóújfalui református egyház, és az alkatrészeket beépítették a
református templom orgonájába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése