2024. július 20., szombat

Bika festett üvegablakai

Az Aranybika 1915-ben készült el, szecessziós stílusban építették. Tervezője Hajós Alfréd volt, az első olimpiai bajnokunk. Nevét egykori tulajdonosáról, a Bika családról kapta, akiknek telkét és házát a família elszegényedése után Debrecen városa 1690-ben megvásárolta, hogy az épületben fogadót alakítsanak ki. 1882-ben az egyemeletes kőépület helyett felépült annak modernebb változata, az Országházat is jegyző Steindl Imre tervei alapján, de ez hamar elavulttá vált.  Ezután valósult meg az Aranybika ma ismert épülete. 
A régi épülethez 1976-ban hozzáépítettek egy új szárnyat.
Az Aranybika hallját festett üvegablakok díszítik. Sajnos csak a baloldali és bejárat feletti szárnynál égtek a villanyok, így azokat tudtam megnézegetni. Nem emlékeztem rájuk egyáltalán.
A Bika épületét 2021-ben megvásárolta a Mathias Corvinus Collegium és tervezik az új szárny lebontását, legutóbbi tervek alapján a jobb oldali szárny tükörképe lesz a réginek.
 
Az üvegablakokat Józsa János festő- grafikusművész alkotta, talán az 1980-as években. Nem ólombetétes üvegablakok, hanem üvegfestmények. Az alkotások Debrecen kultúrtörténetéhez, művészeti életéhez, és a szálloda történetéhez kapcsolódnak. 
Remélem egyszer megnézhetem a többi ablakot is kivilágítva, talán az átalakításnak nem esnek áldozatul....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése