2019. október 17., csütörtök

Gömbölyded torony

Az Ebesi Református Templom 1994 - 1997 között épült. A fehér falú, piros cserepes, gömbölyű tornyú épületet Rácz Zoltán debreceni építész tervezte.
A torony formája az alföldi népi építészet egyik legszebb alkotásának, a magas, boglya alakú tyúkólaknak az utódja. 
Sisakjának párkánydísze
A templomot 1997-ben szentelte fel Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, 2012-ben gyülekezeti teremmel bővült az épület.
Ebes honfoglalás kori település, az Árpád-korban temploma is épült. A középkori falut 1594-ben krími tatárok pusztították el. A templom alapjait az 1980-as években tárták fel a debreceni Déri Múzeum régészei, a mai Ebestől délre, mintegy 2 kilométerre.
Kíváncsi lettem volna milyen belülről, de sajnos zárva volt. Rácz Zoltán építészről már írtam 2016-ban egy kiállítás kapcsán, akkor elhatároztam, hogy felkeresem az általa tervezett csodákat. Nemrégiben láttam az állatkertben a zsiráfházat, melyet szintén ő tervezett. Most végre útba esett az ebesi templom is, időm is volt gyönyörködni benne.
http://nora-bora-nora.blogspot.com/2016/11/lelek-lep-lajtorjan.html
A szemben levő parkban egy szép Széchenyi szobor, Győrfi Lajos szobrászművész alkotása (2000)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése