2018. szeptember 13., csütörtök

Kőbányai csoda

Budapest legmagasabb templomtornya, távol a belvárostól, turisták által nem látogatott kerületben, Kőbányán található, nem más, mint a Szent László-templom 83 méter magas karcsú tornya. Lechner Ödön, Zsolnay Vilmos, Róth Miksa csak a leghíresebbek, akik ehhez a remekműhöz köthetők.
Az épületet a magyar szecesszió nagymestere, Lechner Ödön tervezte eklektikus-szecessziós stílusban: román, gótikus, reneszánsz, barokk, perzsa és magyar népi motívumok is felfedezhetők rajta.
Az építkezésekre 1894–99 között került sor – a templom helyén a munkák kezdetén csónakázótó állt. Lechner centrális felépítésű, bizánci alaprajzú templomot szeretett volna, ami egyáltalán nem felelt meg a keresztény, magyar templomépítészet hagyományainak. Az építtetők ragaszkodtak a magas, csúcsíves toronyhoz, ezért újraterveztették az épületet.
A háború során a németek kilövőállást alakítottak ki a templom tornyában, majd az oroszok a bejövetelüket követően lóistállónak használták az épületet. 1974-ben kezdtek neki a rossz állapotú templom átfogó felújításának, de 1997-ben fejezték csak be a renoválást. Több mint húsz éven keresztül állt felállványozva, alig látszott valami kívülről a gyönyörű épületből. A restauráció során a megbontott tető miatt többször is befolyt a víz, a második világháborúban megsérült freskók annyira rossz állapotúak lettek, hogy inkább lefestették fehérre a falakat. :(
A templomban található mozaikok és ablakdíszek Róth Miksa műhelyében készültek, a tetőcserepek pedig Zsolnay porcelánműhelyében. Főoltárát, a szószéket és a mellékoltárokat is Zsolnay-porcelán díszíti. Csipkekupolás hangvetőjű szószék, amelyen angyalok és a 12 apostol látható.
Szent László főoltára (pirogránit), benne a Szent Lászlót ábrázoló olajfestmény, Roskovich Ignác alkotása 1899-ből.
Az egyik, Szent Antalt ábrázoló mellékoltár felépülését Dreher Antal finanszírozta. A templom építését egyébként a főváros mellett több magánember is támogatta.
 Rieger Ottó által 1899-ben tervezett, 3 manuálos, 34 regiszteres orgona
A másik mellékoltárt, az Örley-család támogatta, és kérésüknek megfelelően fiatalon, 18 évesen meghalt Margit lányuk arcképét festették fel a Szent Margitot ábrázoló képre.
Szent Imre herceg szobra (Sződy Szilárd 1931) mellett található a keresztelőkút, melynek anyaga szintén Zsolnay, de a kutat is megviselte az idő vasfoga, így az maga csak restauráció.A külső cserépdíszek és a templom belsejét díszítő oltárak, szószék és keresztelő kút a Steindl-tanítvány Tandor Ottó műegyetemi tanár tervei alapján készültek.
Róth Miksa műhelyében készült üvegablakok is restaurációk, ezek pusztultak el elsőként a világháború során.
Ma a templom nemzetközileg védett épület besorolást kapott, s szerepel az UNESCO világörökségi várományos listáján. Szent László szobor Antal Károly alkotása (1940)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése