2017. november 6., hétfő

Emlékmű

A Reformáció születésének 500 és felvételének 450 évfordulójára, új szobor kompozíciót avattak Debrecenben, az Emlékkertben.
A tűzvészben elpusztult András templomot idézi az alkotás központi egysége, hat méter magas tardosi vörösmárványból kifaragva.
Toronydísze, aranyozott rézből készült, nyolc ágú Kálvin-csillag napkorongként ragyog. Egyik oldalán Isten báránya
 Másik oldalán Debrecen szimbóluma, a főnixmadár
Márvány Úrasztala, rajta bronzból öntve a debreceni hólyagos kehely, az oszlopos bortartó kanna, kenyér, valamint nyitott Biblia. Az Úrasztala a reformáció korától került az oltárok helyett a református templomok centrumába.
"Nem kell ám fenékig inni,
kelyhed szent borából elég
egy korty: hinni." Ady
 "Isten igéje örökre megmarad"
Az Úrasztala körül négy kőpad. 
"Légy jó mindhalálig" Móricz
Alkotók, a Győrfi szobrász testvérek és gyermekeik
"Ez egy fellegvár,
egy magas Sion,
mellyel dicsekszik
a kollégyiom." 

 (Arany János)
A gyülekezeti éneklés jelentőségét hangsúlyozza az egyik kőpadra tett énekeskönyv a 90. zsoltár kezdősorával.
A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára 95 tételét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése