A kis virágokon kívül még kietlen, csúnyácska a kert.
Egy Ágnes Vanilla dal jutott eszembe, melyet a fiam ismertetett meg velem.
József Attila versei mindig közel álltak hozzám.
Csodálatos a dallam, a hang, nem utolsósorban a vers szövege.
https://www.youtube.com/watch?v=SI7j_P50wg4
József Attila: Óh szív! Nyugodj!
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
1928 vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése