2025. október 11., szombat

A múlt és jelen találkozása

A Kulturális Örökség Napokon most csak egyetlen épületet néztem meg. A Budai Várnegyed szívében található, egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épületét, amely jelenleg a Belügyminisztériumnak ad helyet.
Sokszor fotóztam már kívülről, ámulattal csodáltam ezt a díszes épületet, csipkés tornyait, Zsolnay cserepeit, rézvitézeit. Most bejuthattam és végigjárhattam pompás csarnokait, lépcsőházait, termeit, mindezt egy nagyon tájékozott idegenvezetővel.
Az épület 1901–1904-ben épült Fellner Sándor tervei nyomán, neogótikus stílusban, hogy igazodjon a Mátyás-templomhoz.  
A második világháborúban súlyosan megsérült, 1948 és 1962 között Rados Jenő tervei szerint újították fel. Az átépítés után csak néhány olyan tere maradt a palotának, amely megőrizte eredeti kialakítását, a földszinti előcsarnok, díszcsarnok, a díszlépcső és az első emeleti díszterem előtere. Minden más elpusztult, illetve a reprezentatív szobákat a felismerhetetlenségig átalakították. Két helyiségben is födémmel osztották ketté az eredetileg két emelet magasságú teret, a díszítéséket elbontották. 
A palotában hosszú évekig a Műegyetem kollégiuma működött. Klubja 1968 után a budapesti beat- és diákélet legendás centrumának számított. Majd hátsó frontját a Magyar Nemzeti Levéltár kapta meg irattárolásra.
A 2021-ben kezdődött az újjáépítés, archív fotók, tervrajzok, fellelt töredékek alapján folyt, de a legtöbbet az a díszalbum segített, amelyet maga Fellner Sándor írt a palota építéséről 1908-ban, ez jó minőségű fekete-fehér képeket és tervrajzokat is tartalmazott. 
Előcsarnok 
A századfordulón a nemzeti érzés áthatotta az építészetet, erről rengeteg magyaros, szecessziós részlet árulkodik.  
A bordák által sűrűn tagolt mennyezetek felületén növényi motívumos díszítés. A gránátalma, az egyik legszívesebben alkalmazott díszítőelem volt a magyaros szecessziós művészetben. Leegyszerűsítve jelent meg a tulipánbimbó vagy  a pávaszem (a madár tollazatának jellegzetes dísze). A stilizálás azonban nem Fellner műve, azt a népi mesterek végezték évszázadokkal korábban. Az előcsarnok pilléreit virágokat formázó kovácsoltvas gyűrű ékesíti.
 
Főlépcsősor, pihenővel
Az előcsarnok és a díszlépcsőház oldalfalait olyan Zsolnay kerámialapokkal burkolták, melyek felületét a gyarapodáshoz, a gazdagodáshoz, vagyis a pénzhez kapcsolódó növényi ornamentika hálózta be: szőlőlevelek, cserfalevelek, babérlevelek, gránátalmák.  A nyolc apród és nemes kisasszony pirogránit szobor szintén a Zsolnay-gyár terméke.
 
          
Az első emelet adott helyet a legnagyobb méretű tereknek, a két szint belmagasságú díszteremnek és az abból jobbra és balra is szimmetrikusan nyíló miniszteri váróknak, tanácstermeknek és fogadószobáknak. 
Tanácsterem
A Fellner-album képei az egyik fogadóterem falán
 
Díszterem előcsarnoka
Szomorú és nevető arc. Valójában ezt a formát inkább színházaknál szokták alkalmazni, dráma és vígjáték vonatkozásában. Hogyan kapcsolódhat ez a Pénzügyminisztériumhoz, mindenkinek a fantáziájára bízom.....
Hálóboltozatos díszterem, régi stílushoz illő kortárs csillárokkal
Szentháromság térre néző díszes ablaksor, Ligeti Sándor munkái.
 Lukács László, a palotát építtető pénzügyminiszter.
Miniszteri váróterem
A Magyar Királyi Kamara (a Pénzügyminisztérium elődje) elnökeinek – a korábbi minisztériumi épületből áthozott, több mint harminc darabból álló portrésorozata. 
Az üres képek oka, hogy az illető kamaraelnökről nem találtak képet
Miniszteri fogadóterem
Bordákkal tagolt mennyezet tölcséres alátámasztással

Fogadóterem, kívül díszes lodzsával 
 
 
Régen miniszteri dolgozószoba, a szekrény az egyetlen eredeti bútordarab, mely megmaradt, de nem ebben a szobában volt.


Itt jön a meglepetés, a régi épület belső udvara egy modern épületet rejt magában. A múlt és jelen találkozása. Az udvar részleges, keretes beépítésével megmarad a belső udvar átriuma, ugyanakkor jelentősen nő a hasznos irodaterület, és itt kap helyet a teljes épületegyüttes gépészete, parkolója, kerékpártárolója és irattára is. Az udvar egyébként eddig sem volt beépítetlen, a korábban itt álló levéltári tömböt 2019-ben bontották le. 
Az új irodatömb nagy perforált lemezfátyollal borított, „kockája” kellő távolságot tart a régi épülettől, ezzel is megadva a tiszteletet Fellner művének. A két épület között kialakuló, üveggel fedett, nagy belmagasságú teret lépcsők és hidak szelik át, melyek régi és új között teremtenek funkcionális és szimbolikus kapcsolatot. Már meg is van a beceneve "Roxfort" a Harry Potter könyvekből. :)) A Szentháromság felőli rész után a látvány teljesen más stílust képvisel.
Az épületegyüttes telkén tucatnyi ház állt, anno a Fortuna-házat nem sikerült lebontatni, így szervesen beépült a Pénzügyminisztérium épületébe. Jobbra a Fortuna-ház belső homlokzata.
A jobboldali kapun kilépve, senki nem gondolná, hogy az udvar egy izgalmas belső épületet rejt.
Boldog vagyok, hogy lehetőségem volt megnézni ezt a mesés felújított épületet!

2025. október 6., hétfő

Gótikus freskók között

 Keszthelyi Magyarok Nagyasszonya-templom
Gótikus stílusban épült középkori templom, itt találhatók a mai Magyarország legnagyobb gótikus freskói, amelyeket 1974-ben fedeztek fel. A freskók különlegessége, hogy a szentek mellett világi alakokat is ábrázolnak.
Az 1385-ben idetelepített ferencesek kezdték meg a ma is álló templom és rendház építését 1386-1390 között. Építtetője Lackfi István nádor. Lackfi, Nagy Lajos király bizalmas embere volt, és a királlyal részt vett az itáliai hadjáratban is. Hűsége és a szolgálatának jutalmául 1346-ban megkapta a királytól Csáktornyát és a hozzá tartozó birtokokat, így Keszthelyt is. Miután Zsigmond király felségárulás vádjával kivégeztette az alapítót (1397), földi maradványit a templomban helyezték el. A nádor vörös márvány sírköve ma a szentély falában látható. 
 
1550 környékén erőddé alakították
1799-ben került a templom Festetics György tulajdonába, aki a város plébániatemplomává tette, a kolostort a premontrei rendnek engedte át.
A szentélyben és a diadalíven helyezték el a Festetics család síremlékeit.
A templom három részből áll, a neogót XIX. sz.-i toronyból, ill. az előcsarnokból, az öt boltszakaszos templomhajóból és a nyolcszög három oldalával záródó szentélyből. A szentély felületeit freskók borították, az egykori gótikus hajó falfelületei egyszínűek voltak.
A ferencesek nagy méretű gótikus templomának egyedülálló értékei az 1974-ben feltárt freskók. 

 
A keszthelyi szentély legszebb és egyben hazánkban egyedülálló ábrázolásai az ablakok káváiban maradtak ránk. Különös módon a férfifejek ábrázolásainak gazdag variációjával találkozunk itt. 
Róth Miksa festett üvegablakai
Szent Anna-kápolna

2025. október 5., vasárnap

Keszthelyi séta

 A sétáló utcát szemben találjuk a Festetics-kastély kapujával
Ezen a lakóházon megakadt a szemem. Tiszttartói háznak épült, 1770 körül, népi barokk stílusban. Ma már nem látható a freskó, amely díszítette. Műemlékvédelem alatt áll és jelenleg éppen eladó.
Túri Török Tibor szobrász reliefjei
Szent László király domborműve
Feltűnt már régebben is, hogy mennyi múzeum van Keszthely sétáló utcáján. Most derült ki, hogy mindez Túri Török Tibor nevéhez köthető, az alábbi linken olvashatsz róla
Ha lesz lehetőségem még, feltétlen szeretném megnézni ezeket a múzeumokat! 
Kevés az időm és egyre kevesebb! :( 
 
Emlékeztem rá, hogy találkoztam már a szobraival, éppen tíz éve Nagyvázsonyban.
 
15. században épült, barokk stílusú Pethő-ház vagy Goldmark-ház az utca legrégebbi épülete. Itt született 1830-ban Goldmark Károly híres zeneszerző. 
Itt élt a Festeticsek szolgálatában álló Goldmark család.
Goldmark Károly világhírű magyar-osztrák zeneszerző, hegedűművész és zenepedagógus. Az ő nevéhez fűződik a Sába királynője operamű, mely a 19. század egyik legnagyobb közönségsikere volt Európa-szerte.
A Pethő-ház helyén már a 15. században is kúria állt. Évszázadokig a család birtokában volt, míg 1730-ban Pethő Jánossal kihalt a família. Ezután került az ingatlan a Festeticsek tulajdonába. A ház mellett a telken egy magtár is található, ebből a szakemberek arra következtetnek, hogy valaha gabonakereskedők éltek itt.
A 18. században épült a ma is látható barokk homlokzat és a bolthajtásos kapubejáró.
A belső udvar nagyon elhanyagolt állapotban van
Sajnos csak utólag derült ki számomra, hogy hátul egy zsinagóga is található. 
Fő tér most 2025-ben
Gróf Festetics György szobra
Régi városháza, most Goldmark Károly Művelődési Központ