Császári palota

Este visszatértünk Tokióba és meglátogattuk, a császári palotát és parkot.

Itt él a világ egyetlen uralkodója, aki még a császár címet viseli.

A császárok politikai hatalma az évszázadok során fokozatosan gyengült, majd 1185-ben a sógunok (hadvezérek) vették át az uralmat az elkövetkezendő hétszáz évre. Ezalatt Japán császárai a shinto vallás legfőbb méltóságaiként, isteni hatalmuk birtokában uralkodtak. 

A hatalmas metropolisz helyén a 17. századig csak egy aprócska Edo nevű halászfalu állt. 1603-ban azonban Tokugava Iejaszu sógun ezt a települést jelölte ki székhelyeként, ezután pedig Edo gyors fejlődésnek indult. Ebben az időszakban, amelyre Edo-korként szoktak hivatkozni, a tényleges hatalmat a sógun gyakorolta, míg a japán császár pusztán reprezentatív funkciót töltött be. 

A politikai hatalmat 1867-ben szerezte vissza Meiji császár, felszámolta a sógunátust és radikálisan átszervezte Japánt. Reformjai részeként székhelyét Kiótóból a népesebb és központibb fekvésű Edóba helyezte.  A város ekkortól viseli Tokió nevet, melynek jelentése „keleti főváros”.

Ezután a második világháború és a Japán Birodalom vége jelentett krízishelyzetet a császárság történetében. Japán amerikai megszállása során MacArthur tábornok azt a kérdést vizsgálta, hogy az akkori császárt, Hirohito-t terheli-e felelősség háborús bűnökért és kiérdemelte-e az akasztást. MacArthur végül amellett állt ki, hogy Hirohito felmentést kapjon és megtarthassa a trónját, mert a császárra, mint a nemzeti egység szimbólumára nagy szükség volt Japán újjáépítéséhez és demokratizálásához. Ezen célok érdekében Hirohitonak le kellett mondania „isteni méltóságáról” – bár máig vitatott, hogy a „megtestesült” vagy az „élő” isteni mivoltát tagadta-e meg.

1947 óta a japán császár az alkotmányos monarchia vezetőjeként formális feladatokat lát el, valamint Japán alkotmánya szerint ő a japán államnak és a nemzet egységének szimbóluma. 

A császári palota Tokió szívében helyezkedik el, de a masszív falak és vizesárok mellett, hatalmas parkok és tér veszi körbe. Az előd erődítmény 1457-ben készült, majd annak a maradványaiból építették meg a jelenlegi palotát a 19. sz végén, így amikor Kiotót követően Tokió vette át a főváros szerepét 1888-ban már ide költözhetett az uralkodó. A császári család jelenleg is itt lakik.

A kőhídnál tovább azonban sajnos nem juthatunk, a palota kert évente csak két alkalommal látogatható, január 2–án, illetve december 23-án az uralkodó születésnapján. 

Szamuráj szobor a téren

Kusunoki Masashige (1294 – 1336), 14. századi szamuráj volt, aki Go-Daigo császárért harcolt a Genkó háborúban, hogy megpróbálja visszaállítani a birodalmi hatalmat az 1330-as években.

1900-ban felállították Kusunoki szobrát, a tokiói császári palota előtti nyilvános téren. Kusunokit a birodalmi hűség fényes példájaként tartották számon, és nemzeti hős lett.

Csijoda városrészben találhatók japán kormányzati épületei és a város egyik legfontosabb tömegközlekedési csomópontja, a Tokió pályaudvar. Innen indulnak a nagy sebességű Sinkanszen vonatok Japán távolabbi pontjaira.

 

A japán fenyő szívszerelmünkké vált! :))

Innen gyalog mentünk haza, nem volt messze a szállásunk

Menyasszony fotózás itt is volt.

Páran még ellátogattunk a híres Tokió Sky Tree toronyhoz. Innen folytatom......

Kótuku-in

Még mindig Kamakurában.

Kótoku-in  a Tiszta Föld buddhista temploma, A templom a Nagy Buddháról (daibucu), a templom előtt álló Amida Buddha nevű monumentális bronzszoborról híres, ami az ország legismertebb szimbolikus alkotásai közé tartozik. A Nara városában látható Tódai-dzsi után a második legnagyobb alkotás. (Későbbiekben írok róla, mivel hozzá is volt szerencsénk.) 

A szobor keletkezése valószínűleg 1252-re tehető, a Kamakura-korszakra, amikor a templomi iratok egy bronzszobor építését említik. Az azonban homályos, hogy vajon ez azonos-e a mai szoborral. A szobrot egy fatemplomban emelték, az épületet azonban egy cunami elmosta valamikor a Muromacsi-korszakban, a 15. század második felében. A szobor fennmaradt és azóta szabad téren áll.

1960–1961-ben felújították, ennek során a nyakát megerősítették és földrengés biztossá tették.

Tömege: 93 tonna, a szobor belül üreges, 13,5 méter magas. A két térd közötti távolság: 9,10 méter.

A park itt is mesés volt.

Ezeken a nevezetes helyeken, mindig találkoztunk iskolai csoportokkal. Természetesen gyönyörű egyenruhájuk van, lányoknak rakott szoknya és mellény vagy zakó. Érdekesség, hogy a lányok 18 éves korokig nem hordhatnak harisnyát, így általában térdzokniban láttuk őket, mindegy, hogy tél vagy nyár van. Itt épp ebédjüket fogyasztják kis csoportokba verődve.

Kamakura fő utcája tele volt kis üzletekkel, így inkább egy oldal utcán sétáltunk, hogy láthassuk, hogyan élnek itt vidéken. 

  

Itt a hegyoldalban, azért már találtunk szép házakat is

A rózsa teljes virágzásban

A datolyaszilva itt is megterem, jellegzetes japán vidéki ház

Épp egy bicikli vagy motor elfér

Azért látható itt is, hogy épp egy csöppnyi zöld és a kocsinak egy szűk beálló

Azt azért nem tudtuk eldönteni, hogy egy ház több családé vagy sem. Ugyanis köztudott, hogy a japán emberek rendkívül kis alapterületeken laknak, kertjük nincs, azért egy-két szépen nyírt fa mindenütt van és egy szűk kocsibeálló.