Pécs 2010-ben Európa Kulturális fővárosa lett, a Zsolnay Kulturális Negyedet 2014-ben hungarikummá nyilvánították. Megismerkedtünk a család történetével és gyönyörködtünk az épületekben, ahol a Zsolnay család élte mindennapjait, egy kis ízelítő mindebből.......
1851-ben vette meg
idősebb
Zsolnay Miklós az első telket, rajta a téglaégetővel és
agyagbányával.
1853-ban megkezdődött a gyártás a Zsolnay-féle manufaktúrában, a gyárat Zsolnay Miklós átíratta fia,
Zsolnay Ignác nevére. Ignác évekig lelkesen vezette a kis
üzemet, ugyanakkor anyagi nehézségei miatt kereskedő öccse,
Zsolnay
Vilmos hitelekkel támogatta, majd csendestársként lépett az
üzletbe, hogy kisegítse testvérét, de egy év elteltével Ignác elhagyta
az országot, így Vilmosra maradt a vállalkozás.
Zsolnay Vilmos (1828-1900) harminchét évesen, képzettség és szaktudás
nélkül vette át a kis üzem vezetését 1865-ben. Előtte tanulmányait
Bécsben végezte, majd német városokban dolgozott kereskedő segédként.
Fiatal korában művészi ambíciókat dédelgetett magában, ügyesen festett
és rajzolt, szülei rábeszélésére azonban kereskedői pályára lépett. Édesanyja,
Ballay Teréz, Vilmos
bizalmasa és támasza volt. Főként külföldről érkezett
munkásoknak lakásokat épített a gyár körüli utcákban. Hamar rájött arra, hogy kis
üzemét csak akkor viheti sikerre, ha folyamatosan és nagy léptékben
fejleszti. Képezte magát, hiszen
a kerámia ismeretlen terület volt számára.
1868-ban a gyárnak még csak két osztálya volt, a samott és a kőcserép
gyár, az utóbbiban fajanszot is gyártottak. 1885-ben létesült a
csőgyár, 1886-ban a kályhagyár, 1895-ben a pirogránit gyár. 1895-ben a kőcserép részleg
kettévált keménycserép (fajansz) és porcelángyárra. A kezdetben pár embert foglalkoztató kis manufaktúrát Zsolnay Vilmos a
századfordulóra az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb kerámia üzemévé
fejlesztette, ahol közel hétszáz ember dolgozott.
A bécsi világkiállítás sikert hozott 1873-ban, megnyíltak a nemzetközi piacok, a világkiállításon szerzett
tapasztalatai indították el a magastüzű mázakkal való kísérletezés
irányába. Az első kerámiatalálmánya, a porcelánfajansz technika, amit használati és dísztárgyak készítéséhez egyaránt alkalmaztak.
Porcelánfajansz találmányának érdekessége abban áll, hogy
a korábban létező porcelán technikával előállított testre fajansz
technikával dekorált. A tárgy
anyagát a mázzal és a rá felrakott színekkel az ú.n. Scharffeuer, – az
igen magas hőfokon történő – égetéssel dolgozták eggyé. Az 1878-as párizsi világkiállításon már ezekkel a termékekkel jelent
meg. Csak behatós kémiai vizsgálatok után fogadták el, hogy a
Zsolnay gyár által használt máz valóban ólommentes. Az elismerés nem
maradt el, aranyéremmel és a Francia Becsületrenddel jutalmazták.
Az új technika utat nyitott sajátos stílusának kialakításához. Ez a stílus a
magyaros motívumok mellett döntően a perzsa és a török kerámia
hatását tükrözte, és Zsolnay Júlia (Zsolnay Vilmos lánya)
tervezőmunkáján alapult.
1877-ben tervezte Zsolnay Júlia azt a védjegyet, amely évtizedekig a
gyár népszerűsítését szolgálta. Az öt torony mellett, amely Pécs német
nevére utalt (Fünfkirchen) a három betű a három testvér (Teréz, Júlia és
Miklós) nevének kezdőbetűje volt.
A gyár területén lévő épületekben élt a család. A képek a mai Család és
Gyártörténeti kiállítás épületénél készültek, melynek alagsorában kísérletezett Vilmos az
új technikákkal, anyagokkal. A földszinten és
az emeleten a lakás kapott helyet.
Mindezek mellett Zsolnay Vilmos lelkes és hozzáértő kertész volt.
Nagy művésztelep működött itt, melynek a háziasszonya
Zsolnay Teréz lett.
Mattyasovszky Jakab geológus, 1880-ban egy
farsangi bálon ismerte meg Terézt, akit feleségül vett, a gyárban pedig
az anyagok felkutatásában, elemzésében segédkezett.
Teréz húga,
Zsolnay
Júlia festőművészként is önálló rangot vívott ki magának. 1883-ban
férjhez ment
Sikorski Tádé lengyel származású építészhez, aki egy évvel
korábban tanulmányútra érkezett a pécsi gyárba, s a gyár tervezője, majd
művészeti vezetője lett. Számos díszkerámia a házaspár közös munkájának
eredménye: Zsolnay Júlia a dekor, Sikorski Tádé a forma tervezője volt.
Az
egész család itt élte életét, és itt dolgozott 1880-tól. A leányok
(Teréz és Júlia) a tervezésben vettek részt, míg Miklós édesapja
munkáját segítette és a kereskedelmi kapcsolatokat bonyolította. A Zsolnay-gyár munkája a 19. század utolsó éveiben, a szecesszió
időszakában teljesedett ki. Ekkoriban a gyár több mint 700 munkást alkalmazott. Nem csupán egykori
falusi fazekasok dolgoztak itt, hanem cseh, német, morva szakemberek. Zsolnay Vilmos 1900-ban bekövetkezett halála után fia, Zsolnay Miklós
került a gyár élére, aki cégvezetőként elsősorban az üzletkötéssel
foglalkozott. Miklós tekintélyes jövedelmének nagy részét közcélokra fordította.
Irányítása alatt a hangsúly az építészeti kerámia és a szigetelő
gyártására került.
Miklós irányítása alatt kezdte meg munkáját az unokák nemzedéke. Zsolnay
Vilmos unokái közül elsőként Mattyasovszky Zsolnay Tibor lépett a gyár
kötelékébe 1905-ben. 1907-től Mattyasovszky Zsolnay Zsolt vegyészként
kezdte meg pályafutását. Sikorski Zsolnay Miklós édesapja kívánságára
építészmérnöki diplomát szerzett és a pirogránit üzemben dolgozott.
1918-ban szerb csapatok szállták meg Baranya déli részét
Pécs városával együtt. Zsolnay Miklós attól tartva, hogy a szerb
hadsereg túszul ejti, Budapestre távozott, majd 1922-ban meghalt. Ezt
követően három unokaöccse, Mattyasovszky Zsolnay Tibor, Mattyasovszky
Zsolnay Zsolt és Sikorski Zsolnay Miklós közösen irányította a céget, komoly nehézségekkel kellett szembenézniük. Az
első világháborút követő trianoni békeszerződés, az Osztrák-Magyar
Monarchia felbomlása következtében Magyarország elveszítette
nyersanyaglelőhelyeinek és piacainak nagy részét, miközben meg kellett
birkózni a pénz elértéktelenedésével is.
Megcsappant a kereslet mind a díszművek, mind a pirogránit iránt. A géppark elavult és tarthatatlanná vált a széles termékskála, az unokák nemzedéke nekilátott a gyár átalakításának. A szigetelőgyártás tökéletesítése mellett szükségessé vált a porcelángyártásra való áttérés. 1925-ben a gyár a csőd szélére jutott. Be kellett vezetni a négynapos
munkahetet és a vállalat kétszáz munkás elbocsátására kényszerült, így
nem csoda, ha átmenetileg beszüntették a díszművek előállítását.
1948. nagypéntek reggel a gyárba érkező Mattyasovszky Zsolnay Tibort
minisztériumi utasításra távozásra szólították fel. A
családtagokat, akiknek egy része még mindig a gyárban lakott, váratlanul érte az intézkedés. Sem személyes használati tárgyaik nagy
részét, sem a gyárban lévő műgyűjteményüket nem tudták magukhoz venni. A
Zsolnay család tagjai számára nehéz évek kezdődtek.
Az államosítást követő időszakban tervszerűen kívánták felszámolni a
„burzsoá” hagyományokat, amely alatt elsősorban a díszmű gyártást
értették. Számos megpróbáltatás után azonban napjainkban is működik a
híres gyár.
Folyt.köv.....