Mosolygó szentek között

A beregi tájra kalandoztunk, hogy megnézzük Csaroda 700 éve épült Árpád kori, román stílusú templomát és elámultunk, mikor megpillantottuk a tűhegyes, fazsindellyel fedett tornyú gyöngyszemet.

A templombelsőben három korból  származó festés nyomai láthatóak

A legrégebbi freskók, a mosolygó szentek, János apostol, Kozma és Damján, az orvosszentek, Szent Péter és Szent Pál, Szűz Mária.

A következő periódus 14. századból származó freskók. Az apostolok galériája, az ablak fölött Jézus feltámadása, az alsó sávban drapériát imitáló falfestés

A reformáció után nem tűrték az alakos ábrázolást, levakolták a képeket, ez az oka, hogy az  országban egyedülálló, különlegesen szép freskók épen maradtak. Az új vakolatra életfás, növényindás, tulipán és szív motívumos mintákat festettek. Ezek láthatóak helyreállítva a szentély és a hajó felső részében. A kifestés dátuma is olvasható: 1642. július 9.

 

A mennyezet és a bútorzat a barokk kor remeke, a szószék gazdagon faragott hangvető koronája 1777-ben készült.

 Beregi hímzés

A templomban lévő hölgy épp vasalta a hímzéseket, mivel a hétvégi konfirmálásra készülődtek. A faluból elszármazottak visszahozzák ide utódaikat keresztelkedni, konfirmálni. Nem csodálkozom........

 Rhédey - epitáfium (1758)

A település birtokosai, a Rhédeyek támogatták a templom bútorzatának elkészültét. 

(Epitáfium: a templomokban, sírkápolnákban a halottak emlékére állított, díszes keretű, föliratos kép, dombormű vagy tábla.)

A szűk toronyban sohasem függött harang, hanem a 18. században a templomtól keletre egyszerű fából ácsolt harangtornyot építettek.

 Csaroda patak

Gyönyörű a környezet, körülötte szépen felújított régi házak, virágos sétányok, egy időutazás a régmúltba.

 

Rózsakirály kastélyában

 Nagyar nemcsak a Petőfi-fáról nevezetes, hanem három kastélya is van.

Luby - kastély (épült: 1878-79)

Luby Géza (1849-1911) építtette a kastélyt, hogy 16 éves menyasszonyát megfelelő körülmények között fogadhassa. Egyébként országgyűlési képviselő is volt. Mezőgazdászként egy mintagazdaságot hozott itt létre. Sajnos házassága megromlott, felesége tébolyodottsága miatt. A kastélyt eladta a Vay családnak. Majd a későbbiek során, fiának sikerült visszaszereznie. Itt született Luby Margit (1885-1976) a híres szatmári néprajzkutató.

 Antik Rózsák Kertje a kastély körül.

A rózsák még csak akkor kezdtek nyílni, valami mesések lehetnek teljes pompájukban! Gyönyörű lugasokat alakítottak ki, padokkal, pihenőkkel. Mi is az egyik lugasban kávéztunk. Annak idején is rózsaliget volt itt, melyet Luby Géza maga álmodott meg ide, állítólag vetekedett a Margitsziget rózsakertjével. Ezért hívták rózsakirálynak.

Épp esküvőre készülődtek

Az államosítás után az épületet iskolaként használták, majd állaga annyira leromlott, hogy életveszélyessé vált. 2010-ben egy ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég megvásárolta és felújította. Jelenleg interaktív múzeumként, és rendezvény központként működik.

 Luby-kripta és pálmaház a parkban

 A pálmaház a szatmári csűr mintájára épült

 A kastélyban Erdélyi Tibor fafaragó kiállítása volt éppen

A kastély elődei: Luby-kúria

Gyulaffy, Rhédey, majd a Luby családé volt. Feltehetőleg az 1700-as években épült. Luby Károly és utódai nagy műveltségű tisztségviselők voltak, ezért nagyari kúriájukat a reformkor köz- és irodalmi életének jelentős személyiségei gyakran látogatták. Többek között Petőfi Sándor, aki Luby Zsigmond barátja volt, és Kölcsey Ferenc, aki rokonságban állt a családdal.

Később építették a mellette álló körtornácos Kende-kastélyt, a fenti kúriát magtárrá alakították. Mindkettő magántulajdonban van, nem látogatható. Csak messziről fotózhattam.

Petőfi-fa

A Petőfi-fára egy árnyas parkban találtunk rá. A hatalmas kocsányos tölgy maradványa mellett, az eredeti fa terméséből fakadt fácska őrzi nagy költőnk, Petőfi Sándor Nagyarban jártának emlékét.

A Tisza és a Kis Túr találkozásánál álló öreg tölgy alatt írta, a hagyományok szerint, A Tisza című versét. Ebből mindössze annyi lehet a valóság, hogy Petőfi Csekébe menet vagy onnan jövet megpihenhetett a Túr mentén a fa alatt.

Petőfi Sándor: A Tisza
 

Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.

 A folyó oly símán, oly szelíden

Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába’.

Síma tükrén a piros sugárok,
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.

Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő; benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.

Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.

Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be.
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.

Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz.

 –

Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.

Többek között szóltam én hozzájok:
„Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi roszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója.”

Pár nap mulva fél szendergésemböl
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!

(Pest, 1847. február.)

A park bejárata

Liliomjaim

Édesanyámnak ajánlva, hogy minél hamarabb köztünk lehessen!

 

 Nagyon szeretlek!

Gyógyulj meg!!!

Leírhatatlan módon hiányzol!!!