2020. július 12., vasárnap

Séta

"A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek."

Márai Sándor

2 megjegyzés:

  1. Szerencsére a családom minden tagja nagyon szeret sétálni, csak úgy céltalanul mászkálni.

    MInden évszakban szeretem a Békás tó környékét. Sokszor megyünk arra, bár az utóbbi pár hétben nem került rá sor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy itt vagy és a kedves megjegyzéseidnek is nagyon örülök. Nem sok látnivaló van nálunk, így örülünk minden szépnek mi is...

      Törlés