2015. május 18., hétfő

Séta a régi fővárosban

Királyok városa, templomok városa, Magyarország középkori fővárosa, latin neve Alba Regia, 972-ben Géza fejedelem alapította. A május elsejei, hosszú hétvégi vasárnap délután Székesfehérvár belvárosában tettünk egy sétát.  Ez a belvárosi mag mesés, látszik, hogy nem régen lett minden megújítva.
Magyar Király Hotel közel kétszáz éves épülete. 
A Zichy-háznak is nevezett klasszicista palotát, gróf Schmidegg Pál császári és királyi kamarás építette az 1820-as évek elején. Az 1870-es évektől működik szállóként.
Vörösmarty Színház (1874) a legújabb, egyik legrégebbi színház. Nagyon rafináltan, ügyes építészeti megoldással felújítva, a modern rész hátul és az épület felett magasodik. Egyáltalán nem bontja meg a régi épület stílusát.
 Virágóra
Melocco Miklós: Mátyás király-emlékműve, halálának 500. évfordulójára készült, 1990-ben. Annyira örülök, hogy már ilyen sok Melocco alkotást láthattam. Az emlékmű később kiegészült a Szónok szobrával, a Krónikaíró című címerrel, „Mathias rex” felirattal, a gyűrűt tartó hollóval, a geometriát, aritmetikát szimbolizáló címerrel és az asztronómia allegorikus alakjával 
Patika Múzeum
Jezsuita-pálos-ciszterci templom. (1742-1756) Sorrendben, ahogy a rendeket feloszlatták. Előtérben a a rendház, 1978-től Szent István Király Múzeum
Harangja II. világháborús támadások során lezuhant a toronyból és megrepedt. Lugossy Mária szobrászművész a harangot elkérte az egyháztól és műalkotást készített belőle. 
Nemzeti emlékhelyünk, a Romkert. a Szűz Mária tiszteletére szentelt bazilikának romjait őrzi. Itt zajlottak a legfontosabb állami események, királyi koronázások, esküvők, országgyűlések. Ez volt a magyar királyok temetkezési helye is. A királysírok tönkrementek, a he­lyüket jelenleg kőlapok jelölik. 1601-ben felrobbant, mert a törökök lőporraktárnak használták. Szent István szarkofágja itt látható.
Országalma, Püspöki Palota
Órajáték, pont lekéstük....
Mujkó, a bohóc (Kocsis Balázs 2007)
Szent Imre templom
1720-1740 között ferencesek építették
Fadrusz feszület másolata
Kati néni, a városban egykor közismert és kedvelt piaci kofa, akinek orrát fényesre csiszolják az érintésétől szerencsét remélő városiak.
Hangulatos lépcső
Szent István Székesegyház
Helyén állt Géza fejedelem sírkápolnája, majd a IV. Béla által 1235-ben emeltetett gótikus templom, melyet a törökök dzsáminak használtak.
Szent Anna kápolna. Székesfehérvár legkorábbi ma álló épülete, 1470 táján alapították. A török hódoltság alatt is imaháznak használták, Karakas pasa dzsámija volt.
Középkori lakóépület. Itt látható Dr. Goldzieher Ignác emléktáblája, ez az épület volt a szülőháza. Az 1850-ben született orientalista, egyetemi tanár, az MTA tagja volt. Korának egyik legnagyobb sémi filológusa, az iszlámtörténet megalapítója.
Árpád fürdő
Az 1905-ben épült szecessziós stílusú, kagylódíszítésű, kupolás műemlékfürdőt, rekonstrukciót követően 2010. tavaszán adták át.
 A végére egy pár részlet, ami megragadott innen-onnan

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése