2025. május 30., péntek

Az Epreskertben jártam

1921 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetemhez tartozik. Minden évben megrendezik Kipakolás címmel, az MKE hallgatóinak év végi szakmai bemutatkozását. Ennek volt egyik helyszíne az Epreskert, ahová már régen szerettem volna bejutni.
 
A kert az itt állt eperfákról kapta a nevét, ezeket a 17. század végén ültették, jóval nagyobb területen. Kialakult a hazai selyemgyártás, a spanyol származású Valero családnak köszönhetően, akik Magyarországra költözve 1776-ban selyemgyárat alapítottak. A selyemhernyók egyedüli táplálékforrása az eperfa levele. 1851-ben a gyár befejezte működését, és bezárt.  
Az Andrássy út kialakítása, és a környék rendezési terve érintette a Városligetet, többek között Huszár Adolf műtermét, amit lebontottak. Ekkor kapott egy új megbízatást, Deák Ferenc szobrát a Kerepesi temetőben épített mauzóleumbaés ahhoz egy új műtermet, az akkor még rendezetlen Epreskert területén 1879-ben. 
Stróbl Alajos szobrászművész úgy döntött, felkarolja az Epreskert ügyét, az elvadult parkot rendbe hozatta.
A főváros vezetése néhány telket a Mintarajztanodának adott, amely két festészeti és egy szobrászati mesteriskolát hozott létre a területen. A tanárok között volt Benczúr Gyula, Lotz Károly, Székely Bertalan, Feszty Árpád, Zichy Mihály, akik a tanításért cserébe ingyen műtermet kaptak az Epreskertben. 

Imádtam itt bolyongani, a látvány és a kert múltja miatt is. Belegondoltam, hogy vajon hány remekmű készült itt, amit csodálhatunk országszerte.
Sokkoló, meghökkentő és elgondolkodtató volt ez a látvány.
 
Folyt.köv..... 

2025. május 29., csütörtök

Rózsáim

Sokat gyönyörködtem az idén a futórózsában. Nem volt most olyan kánikula májusban és az eső is esett.
A piros is szép
 

2025. május 26., hétfő

Szöcske

Szeretem mikor úgy bukkanok valamire, hogy éppen akkor nem keresem, de előtte felvettem a megnézem majd  listámra. Így jártam ezzel a Szöcske szoborral is. Debrecenben a Barátság parkban található.
Algirdas Bosas litván művész alkotása (1987) 
Debrecennek van egy litván testvérvárosa, Klaipeda.
A hajdúböszörményi alkotótáborban készült művet a testvérvárosi kapcsolatok keretében helyezték el erre a füves területre.
 

2025. május 25., vasárnap

Gyereknap

 
 
"Öleld, amíg kéri! 
Hallgasd, amíg mondja! 
Szeresd, amíg hagyja! 
Mert olyan gyorsan eljön a pillanat,
amikor elindul és Te már nem kísérheted el! 
Amikor már a saját útját járja, 
talán vissza sem pillantva rád! 
Rád, aki aggódva figyeled és csak remélni tudod, 
hogy nem téved el az úton..."
 
Kép forrása: Pinterest
 

2025. május 24., szombat

Régi - új

Debreceni Városháza séta, ahol megtekinthettük a réginek nevezett  városházánkat, mely az elmúlt évben teljesen megújult. A 16. század közepe óta működik itt a város közigazgatása. A szomszédos épületekkel összekötött, sokszorosan átépített és tűzkárt is szenvedett épületegyüttest 1839-ben lebontották.
1843-ban adták át, a Ságody József kamarai mérnök tervei szerint épült klasszicista stílusú épületet, aki Povolny Mihály elképzeléseit gondolta tovább.
Az egyemeletes városházát 1888-ra kinőtte a város, így átalakították, leegyszerűsített feljárót kapott, az addig nyitott árkádsorát fallal és ablakkal lezárták, mögötte üzlet helyiségeket kialakítva. 
A szomszédos adóhivatal épületével függőfolyosóval kötötték össze, amit  „sóhajok hídjának” is hívnak, a legenda szerint az adóhivatalba menet, az emberek már akkoriban is nagy sóhajtozás közepette jutottak el. Nemes egyszerűséggel a hozzátoldott épületekbe az átjárást általában így oldják meg, amit sóhajok hídjának hívnak mindenütt.
Állítólag itt is terveznek valamiféle parkosítást..... Hurrá! :))
Belülről a sóhajok hídja
A bejárat átkerült az árkádok melletti bal oldalra, ahol régen a Tourinform iroda volt. Itt most van egy elegáns recepció és egy kis váró szoba.
 A recepció fölötti szép címerünk
 A nagy bejárati kapu kilincse
A fogadó csarnok szépséges oszlopsorai között Debrecen város makettje fekszik az üvegjárda alatt.
Nagyerdőtől a repülőtérig minden kiemelt városrész megtalálható a maketten
 Itt a Nagyerdő, fürdő, egyetem
 Lépcsőfeljáró az emeletre
Az egész épület korszerű, modern és elegánsan egyszerű

Nagy tanácsterem, Simonffy-terem
 
Különleges csillár, belevésve körben,
„Debrecen városának hasznára, javára, megmaradására.”
mely a főbírói eskü szövege
 Alpolgármesteri hivatalok előtere
1849-ben az épületben lakott Kossuth Lajos a családjával, s itt volt a Honvédelmi Bizottmány hivatala is.  
 Könyvtár szoba 
Ahogy olvastam a teremnek lesz majd nyitvatartási ideje, ugyanis a Méliusz Juhász Péter Könyvtár fiókkönyvtáraként fog funkcionálni.
A falon a polgármesterek képei
 Kivétel a polgármesterek között
Kossuth pohara
Kis tanácsterem (Kossuth-terem), ahonnan bepillanthattunk a polgármesteri szobába is, ezek a szobák szolgáltak lakhelyül Kossuth Lajos és családja számára.
Simonffy Imre
1851- jegyző, 1858- városi tanácsos Debrecen városánál. 1867- a város főkapitánya, 1875 - 1892. polgármestere. 
Bejárat a polgármesteri szobába a titkárságon keresztül
A „titkos levéltár”- ban őrizték a magyar Szent Koronát a menekítése közben. Ma egyszerű irodaként funkcionál.
A japán kultúrával találkozni mindig nagy öröm számomra
Szamuráj páncél (Joroi kabuto)
Kilátás a belső udvarra
A korábbi évszázadokban az udvar végén börtön működött. 
A felújítás során felfedeztek egy régi kutat is.