Félidő címmel, a másodéves képzőművészek kiállítása a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a Feszty Árpád Műteremházban zajlott, mely szomszédos az Epreskerttel. Maga a ház is lenyűgöző, a velencei
paloták mintájára épült
Jókai Mór és a Feszty házaspár epreskerti villájában a 19.
század végének leglátogatottabb művészeti szalonja működött, a házban szinte mindenki megfordult, aki a
művészeti, kulturális vagy politikai életben akkortájt számított.
Jókai Mór és Laborfalvi Róza 38 évig tartó házassága, Laborfalvi Róza 1886-ban
bekövetkezett halálával ért véget. Ezt követően Jókai Mór fogadott
unokájával, Jókai Rózával (Laborfalvi Róza előző házasságából származó
unokájával, akit az író a nevére vett) költözött össze. Róza 1888-ban Fiumében feleségül ment a nagyapja által is kedvelt Feszty Árpád festőművészhez. Jókai Róza minél előbb fel akarta számolni Jókai gyászát, ezért felfüggesztette művészeti tanulmányait (rajzot tanult Párizsban, majd
Münchenben), hazatért, és az volt a terve, hogy egy irodalmi-művészeti
szalont alakít ki Jókai körül.
Feszty Árpádnak 1890-ben jutányos áron utalták ki az
epreskerti telket, hogy műteremét felépítse. A kor
városfejlesztési elképzelése az volt, hogy az új Műcsarnok és a
Mintarajztanoda környékén, az Epreskertben egy művésznegyedet
alakítottak volna ki, ahol az alkotók alacsony áron lakhelyekhez és
egyben modern műtermekhez jutottak volna. A terv azonban meghiúsult,
mert sok művész – például Lotz Károly – visszalépett a házépítéstől,
miután villájuk árát az olcsó telek ellenére sem tudták finanszírozni. A terveket Feszty Gyula építőmester, a festő fivére szignálta.
Jókai és Fesztyék viszonya 1899-ben megromlott, miután az író feleségül
vette az akkor 20 éves Nagy Bella színésznőt. Így az író elköltözött, majd a házaspár eladásra szánta az ingatlant. 1908-ban a művészvillát középületté építtették át a Vágó testvérek
tervei szerint. A Vágó fivérek magyaros szecessziós stílusban
alakították át a házat. 1909-ben ebben az épületben nyílt meg a Petőfi-ház, amely első ízben tárta a közönség elé a Petőfi-relikviákat.
A II. világháború után az épületet Kaesz Gyula tervei alapján
átalakították, ekkor bontották le a Vágó testvérek által tervezett
csúcsíves részt is. A villa az 1990-es évektől a Magyar Képzőművészeti Egyetem (akkor még
Főiskola) epreskerti műtermeinek egyikeként működhetett tovább.
Sajnos a belső tér már nem tükrözi a régi időket.....