Rózsakirály kastélyában

 Nagyar nemcsak a Petőfi-fáról nevezetes, hanem három kastélya is van.

Luby - kastély (épült: 1878-79)

Luby Géza (1849-1911) építtette a kastélyt, hogy 16 éves menyasszonyát megfelelő körülmények között fogadhassa. Egyébként országgyűlési képviselő is volt. Mezőgazdászként egy mintagazdaságot hozott itt létre. Sajnos házassága megromlott, felesége tébolyodottsága miatt. A kastélyt eladta a Vay családnak. Majd a későbbiek során, fiának sikerült visszaszereznie. Itt született Luby Margit (1885-1976) a híres szatmári néprajzkutató.

 Antik Rózsák Kertje a kastély körül.

A rózsák még csak akkor kezdtek nyílni, valami mesések lehetnek teljes pompájukban! Gyönyörű lugasokat alakítottak ki, padokkal, pihenőkkel. Mi is az egyik lugasban kávéztunk. Annak idején is rózsaliget volt itt, melyet Luby Géza maga álmodott meg ide, állítólag vetekedett a Margitsziget rózsakertjével. Ezért hívták rózsakirálynak.

Épp esküvőre készülődtek

Az államosítás után az épületet iskolaként használták, majd állaga annyira leromlott, hogy életveszélyessé vált. 2010-ben egy ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég megvásárolta és felújította. Jelenleg interaktív múzeumként, és rendezvény központként működik.

 Luby-kripta és pálmaház a parkban

 A pálmaház a szatmári csűr mintájára épült

 A kastélyban Erdélyi Tibor fafaragó kiállítása volt éppen

A kastély elődei: Luby-kúria

Gyulaffy, Rhédey, majd a Luby családé volt. Feltehetőleg az 1700-as években épült. Luby Károly és utódai nagy műveltségű tisztségviselők voltak, ezért nagyari kúriájukat a reformkor köz- és irodalmi életének jelentős személyiségei gyakran látogatták. Többek között Petőfi Sándor, aki Luby Zsigmond barátja volt, és Kölcsey Ferenc, aki rokonságban állt a családdal.

Később építették a mellette álló körtornácos Kende-kastélyt, a fenti kúriát magtárrá alakították. Mindkettő magántulajdonban van, nem látogatható. Csak messziről fotózhattam.

Petőfi-fa

A Petőfi-fára egy árnyas parkban találtunk rá. A hatalmas kocsányos tölgy maradványa mellett, az eredeti fa terméséből fakadt fácska őrzi nagy költőnk, Petőfi Sándor Nagyarban jártának emlékét.

A Tisza és a Kis Túr találkozásánál álló öreg tölgy alatt írta, a hagyományok szerint, A Tisza című versét. Ebből mindössze annyi lehet a valóság, hogy Petőfi Csekébe menet vagy onnan jövet megpihenhetett a Túr mentén a fa alatt.

Petőfi Sándor: A Tisza
 

Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.

 A folyó oly símán, oly szelíden

Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába’.

Síma tükrén a piros sugárok,
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.

Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő; benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.

Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.

Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be.
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.

Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz.

 –

Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.

Többek között szóltam én hozzájok:
„Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi roszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója.”

Pár nap mulva fél szendergésemböl
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!

(Pest, 1847. február.)

A park bejárata

Liliomjaim

Édesanyámnak ajánlva, hogy minél hamarabb köztünk lehessen!

 

 Nagyon szeretlek!

Gyógyulj meg!!!

Leírhatatlan módon hiányzol!!!

Udvarban az öreg Túr

Szatmári barangolásunk során Túristvándiban szálltunk meg. 

 Interneten találtunk egymásra, szerelem volt első látásra.

Egy vendégház, ami alkotóműhely is egyben. Erzsó, a tündéri háziasszony, mindenféle szatmári kézművesség ismerője és átadója.

A  nyugalom szigete

 Három éve épült

 A kertjében kanyarog a vadregényes öreg Túr.

Kis barátunk, Bodza :))

Jellegzetes, nádfedeles, tornácos ház

  Tele ötlettel, kedvességgel.

Középpontban a  kemence

Konyharészben reggel sütöttünk szalonnát, rántottát friss házi tojásból, a háziasszony jóvoltából.

Az ebédlőben kis üvegben almapálinka, és ez a birodalom csak a miénk volt két napig :))

 Hálószoba szatmári bútorral berendezve

Túr-bukó

Barangolásunk első napjának utolsó állomása a Túr-bukógát megtekintése volt. Itt ömlik a Túr vize a Tiszába.

A Túr vizét, néhány méter magas bukógáton keresztül engedik a Tiszába, árvízvédelmi okokból.

A Túr és a Tisza találkozása

A Tisza itt határfolyó, s csak a közepéig magyar terület, másik oldalon már Ukrajna van.

"A haza minden előtt"

Kölcsey Ferenc (1790 - 1838) költőnk 23 évig élt Szatmárcsekén, itt írta a Himnuszt 1823. január 22-én, és itt is hunyt el.
A Kölcsey-kúria helyén álló Művelődési Házban emlékszobát rendeztek be a tiszteletére. Előtte az 1856-1938 között síremlékként szolgált csonka emlékoszlop, valamint Kölcsey Ferenc egész alakos szobra, amelyet 1973-ban, a Himnusz megírásának 150. évfordulóján avattak fel (Marton László munkája)

Kölcsey síremléke a csónakos fejfás temető kis dombján áll. A költő testét a visszaemlékezések szerint 1838-ban abba a kriptába temették. ahol öccse, Kölcsey Ádám aludta örök álmát. Azt beszélték, hogy Bécs mérgeztette meg, mert Kossuth útját egyengette. Halála után két évvel a faluba érkezett 24 vasas német a sírt kihantolta, de a koporsóban nem találtak, felségsértést, hazaárulást bizonyító iratokat.

Sírja sokáig jeltelen volt, majd Gerendai Antal tervezett egy derékban kettétört oszlopot (a költő kettétört életét jelképezve), amit csak 1856-ban engedtek felállítani. Ez az oszlop áll most a fenti szobor mögött.

Állítólag 1936-ban a hantot ismét felbontatta a végrendeletet kereső Kölcsey- rokonság.

A mátészalkai Kölcsey Társaság halálának 100. évfordulóján exhumáltatta költőnk földi maradványait, és  fehér márványból készült, klasszicista síremlék kriptájában helyezte örök nyugalomra, öccsével Kölcsey Ádámmal és annak feleségével együtt. 

"Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak / Hagyd örökűl ha kihúnysz: A haza minden előtt."