2025. június 18., szerda

Századelői hangulat

A Várkert Bazárban A Nyár a városban. Élmények a hirdetőoszlopról című tárlat húsz plakátot mutat be a 19–20. század fordulójától egészen a negyvenes évekig. A kiállítás olyan kiemelkedő művészek munkáiból válogat, mint Faragó Géza, Biró Mihály, Bér Dezső, Márk Lajos, Konecsni György, Réz-Diamant Tibor vagy Ifj. Richter Aladár.
Faragó Géza ismert volt festőként, karikaturistaként, színházi jelmez- és díszlettervezőként is, mégis plakátjai vívták ki a legnagyobb elismerést.
1877-ben született Budapesten. Huszonegy évesen Párizsba utazott tanulni. Több iskolát is látogatott, ahol iparművészeti oktatás folyt, így került a Colarossi Akadémiára, a híres plakáttervező és iparművész, Alfons Mucha osztályába. Tandíját és megélhetését textiltervezési munkák, ösztöndíjak és magántámogatások biztosították. Hazatérése után, 1903-tól kezdődően sorra jelentek meg színházi és kereskedelmi plakátjai, sajtórajzai és karikatúrái.
Párizsból hazatérve Faragó Géza maga is azt a bohém életvitelt folytatta, amelyet a magyar kultúrtörténetben leginkább Ady Endre neve fémjelez
A rámpán látható reprodukciós darabok számos eredetije a Magyar Nemzeti Galériában most látható, pár napja én is megtekintettem, itt írtam róla>>>>https://nora-bora-nora.blogspot.com/2025/06/lukteto-korabeli-mindennapok.html
A kötött léghajó, amely az 1896-os millenniumi kiállítás egyik szenzációja volt, több mint hétszázan emelkedtek a levegőbe a francia Godard kapitány léghajóján az Andrássy út végén.  Ezt mai is megtehetjük...... :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése