Márciusi hó

Azt gondoltam, hogy seregély, de mint kiderült fenyőrigó. A fenyőrigó (Turdus pilaris) „pilaris” (a latin pilum szóból) – úgy fordíthatnánk: „póznázó”. Ez arra utal, hogy más rigókkal ellentétben szívesen üldögél fák és oszlopok csúcsán. Ahogy enyhül az idő, továbbállnak. Nálunk a fenyőrigó bizonyos években ritka fészkelő, de alapvetően észak-európai madárfaj, a Kárpát-medencében minden évben ősz végétől áprilisig gyakori.

 üresen

Hógyerek, ha már a hóember nem ment... :))

Szürkére hangolva

Fiunk szobáját felújítottuk a párommal, míg ő távol volt. Bútort pakoltunk, festettünk, parkettát csiszoltattunk, új  függönyt készült.

A végeredménnyel igazán elégedettek vagyunk, nem is gondoltuk, hogy ilyen jól sikerül...

 Volt nagy meglepetés és öröm! :))

Ünnepeltünk

Nevessünk egy jót!

Moldova Györgytől…

Egy még fiatalos, a gondokban megszőkült ötvenhét éves asszony meséli:
- Mikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem a világ.
Se kutyám, se macskám…, csak magammal kellett foglalkoznom, megvalósítottam életem két nagy vágyát: Vettem egy piros kalapot, és megtanultam síelni.
A piros kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére..., mert a barátnőim "hamiskártyásnak" kezdtek becézni! Tudniillik, hogy "tökre..., pirosat teszek…!",
de a síelés fokozatosan a szenvedélyemmé vált.

A Normafa laposabb lejtőin kezdtem. A trénerem eleinte nem sokat várt tőlem, azt ajánlotta, hogy vegyek néhány erős edzést, és hagyjam abba, de én kitartottam. Egyre meredekebb lejtőkre is kimerészkedtem, végül tavaly úgy döntöttem, hogy kimegyek Ausztriába, és megpróbálkozom a nagy alpesi pályákkal.

Befizettem egy kilencnapos tiroli útra, és vettem kéz alatt egy csodálatos egybeszabott kék síoverált.
Csupa zseb..., csupa cipzár..., térdben párnázva..., bokában raffolva..., mit mondjak, gyönyörű darab volt! És egy este - mert azért nem akartam túl sok szemtanút..., ott álltam a tubenthali pályán.

Istenem, én, Kovács Valéria a Népszínház utcából…,
hátsó udvar…, csigalépcső…, vettem egy mély lélegzetet, aztán elindultam.
Az első szakasz simán ment, a nagy meredek előtt egy kis pihenőrészen megálltam egyet lihegni. De nemcsak lihegni kellett, hanem egyebet is..., úgy látszik, felfázhattam..., mivel a dolog igen sürgősnek látszott, már nem tudtam volna visszamenni a szállásunkra, körülnéztem…, és nem láttam senkit…, lekuporodtam…
Egy baj volt!
A szuper overálomat..., nem lehetett szétkapcsolni..., csak egyben húzhattam le. A pulóvert a nyakamba..., így válltól bokáig teljes natúr szépségemben mutatkoztam...
Egyszóval lekuporodtam...
És a költővel szólva..., a munka éppen dandárjában volt..., mikor legnagyobb megdöbbenésemre..., a síléc megindult alattam...,
- úgy látszik, rosszul vágtam le a hóekehelyzetet...

Először, csak szép lassan csúsztam, aztán felgyorsultam...,
és kísérteties sebességgel vágtattam lefelé a meredek lejtőn.
Ha nem akartam kitörni a nyakam, fel kellett állnom..., és felvennem a szabályszerű testtartást...
A pulóverem a nyakamban, a bugyi, az overál a bokámon...
Mit mondjak, voltam már boldogabb is..., végig azt hajtogattam magamban:
- Istenem, ha túlélem, adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra.

Végül..., megcéloztam egy bokrot...!
A bokor már nem tudott kitérni, kificamítottam a csuklóm...,
de az ép kezemmel végre..., fel tudtam húzni a bugyimat...!

A hegyi mentők értem jöttek, és lekísértek az elsősegélyhelyre.

A bőrkanapén egy öregfiú feküdt ideiglenes kötéssel a törött lábán, síléce roncsaival akkor gyújtottak be a kályhába.
Míg az orvosra vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk :
- Ön szintén kezdő, uram?
- Én, nagyságos asszonyom...? Negyven éve síelek. Alsó-Ausztria többszörös lesiklóbajnoka vagyok, és most először sérültem meg.
- Mi történt?
- Ez maga volt a pokol, asszonyom.
Siklok lefelé a pályán..., a magam nyugodt ritmusában..., mikor mögülem felbukkan egy boszorkány...! A pulóverje a nyakában..., az overálja a bokáján..., egyébként teljesen meztelen...,
még a vakbél-operációjának a helye is látszott – egyébről nem is beszélve…!
Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott mellettem…,
annyira megdöbbentem, hogy nekimentem egy fának…
De csak kerüljön a kezembe ez a boszorkány!

Ön is az ő áldozata volt…, asszonyom…?

- Én is! - mondom, és eltöprengtem…,
hogy mennyi levonással adnák vissza…, a nyolcnapi üdülési díjat

Magamnak

Márai Sándor: Ajándék

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.

 Marion Davies 

1920

Drágámnak

"Vezessen a sors boldog útakon,
Öröm-tavasznak tündér-korszakán."

 Petőfi Sándor 

Fűszeres hang

Laura Marling - What He Wrote című dala, a Testről és Lélekről című film egyik betétdala volt.

https://www.youtube.com/watch?v=bojvCjxGtBY

Gyönyörű hang. Ezidáig sajnos nem hallottam az énekesnőről, a film után végigvártuk a stáblistát, hogy megtudjam ki énekelt, bejegyeztem a telefonomba, hogy itthon is meghallgassam.
Laura Marling 1990-ben született, 28 éves brit dalszerző és énekesnő. Többször elnyerte a Brit-díjat, a legjobb női szóló-előadó kategóriában.

kép forrása: DIY

Valentin

Kép forrása: Pinterest

Film premier

Premier február 25-én 21 órától a Duna tv-ben. Érdemes lesz megnézni, megint egy jónak ígérkező film. Örülök, hogy mostanában ennyi remek magyar filmet készítenek. 

Orchidea

Orchideáim virágba borulva. Nem szerettem őket a különböző nagyságú, színű cserepekben. Így gondoltam egy merészet és összeültettem valamennyit. Szerencsére nem pusztultak el, sőt most egyszerre virágoznak. A hálószobában a radiátor és ablak előtt jól érzik magukat.

 Hagyom őket természetesen nőni, még pálcikákat sem szúrok melléjük.

 A fehér virágú a kedvencem, úgy látszik érzi, mert az a legszebb. :)