Pár évvel ezelőtt vettem egy kis tő évelő nefelejcset a piacon.
Eddig nagyon jellegtelen volt, pár virágja volt csupán.
A virágokból először a kék
nefelejcs tetszett: azt a szép nevét
külön is megszerettem, hogy olyan
beszélgetős és hogy értelme van:
szinte rászól az emberre vele,
úgy kér (s nyilván fontos neki, ugye,
ha kéri?), hogy: ne felejts! Többnyire
jól hallottam, egész világosan,
égszin hangját, néha meg én magam
sugtam, vagy nem is sugtam, csak olyan
nagyon vártam már, hogy tán a szívem
szólt helyette vagy éppen a fülem:
ilyenkor nem tudtam, képzelem-e
vagy tényleg csalok, neki, a neve
mondásával?… De még ha csalok is,
nyugtattam meg magamat, az a kis
segítség semmi, hisz úgy szeretem;
s dehogy felejtem, nem én, sohasem!
Lestyán Goda János
szobrászművész alkotása
(2002)
1908 és 1918 között iskoláit Debrecenben folytatta:
az
elemi negyedik osztályát,
majd a gimnázium nyolc osztályát a Református
Főgimnáziumban.
Késes utca
A Késes utcában, az állomás
mellett laktunk. Még egész utazás
volt eljutnom a Nagytemplomig, a
Nagyerdő meg, sőt a Péterfia,
ahol nagymama lakott, szinte már
másvilágszámba ment. Az Ispotály
körűl mászkáltam: fogyó rétjein
egyre több ház nőtt. Új barátaim
nem voltak még, csak a vasúti kert
gyepe, tücskei, orgonái. Mert
ez a nép itt, ez a debreceni,
önzőbb volt, mint a régi, gyarmati,
keményebb inú és fürgébb eszű,
és amíg nem úgy beszéltek, hogy
ű,
hogy
lú meg
píz, addig a gyerekek
csak csúfolták a jövevényeket:
beletelt két év, míg otthonosan
kezdtem érezni közöttük magam.
A fenti idézet a Tücsökzene című művéből való.
Nagyon élveztem a IV. fejezetet olvasni Debrecen, Érlelő diákévek, 74-225 vers
Teljesen elvarázsolt....." Óriás és ékszerész"
