2013. július 3., szerda

A rózsaszín



Háromféle rózsaszín leanderem van. 
A hagyományos telt virágú, amely még a Nagymamámé volt,  még csak most kezd virágozni, most nem is készítettem róla képet, bár szívemnek az a legkedvesebb.

2013. július 2., kedd

A piros

Erre a színre nagyon sokáig vágytam, most meg belőle lett a legtöbb.
Nem baj, mert igazán látványos.

2013. július 1., hétfő

A krémszínű

Valószínű a nagy meleg és napsütés az oka. Általában rengeteget kínlódunk velük.
 Nehéz megoldani a teleltetésüket, és mindenféle betegség megtámadja őket.



2013. június 29., szombat

A hónap kedvence

Imádom ezt a fotót.
 Pont így gondolom én is :D
 Csak az én fiókáim már kinőttek a szárnyaim alól.

2013. június 28., péntek

Pite, pite, pite


Nálunk ez az első, második és harmadik helyezett.
Szerintem életem során ezt sütöttem a legtöbbször. Már egy időben annyira untam, hogy én nem is ettem belőle.
Most fele meggyes-fele almás változatban készült.
Finomságos illatos nyári almám van. Igaz, most aprócska. Évjárat függő, hogy milyen rajta a termés. Magától potyog a fáról, annyira bő termő. Készül belőle leves és pite.
Ennek a nyári almából készült pitének az íze, teljesen visszaidézi számomra Nagymamám pitéjét.
Szüleim régi barátjától tanultam a receptet, még ifjú koromban.

Almás (meggyes) pite recept

- 3/4 kg liszt
- 20 dkg porcukor
- sütőpor
- 2 tojás (egy fehérjét a tetejére kenek)
- 250 g margarin
- kb. 2 evőkanál  tejfel
A hozzávalókat összegyúrom. Két lapot nyújtok belőle.

Töltelék:
Nyári almát vékony szeletekre vágom, összekeverem egy kis cukorral és fahéjjal, szűrőben egy kicsit lecsepegtetem.
Ha téli almából készítem, akkor lereszelem és megpárolom.
A meggyet szintén cukorral keverem és lecsepegtetem.
A meggy alá darált diót teszek, míg az almához morzsát használok.
Tetejét megkenem  tojásfehérjével, megszurkálom villával és darabolt diót hintek rá.
200 fokon sütöm, amíg  pirosas lesz a teteje.











2013. június 25., kedd

Új felefedezés

A Vásárcsarnok számomra új arcát mutatta meg.
A Budapesti Fővám téri csarnokról van szó.
Az épület csodálatos a Zsolnai cserepekkel, vas belső és tető szerkezetével. Már 1897 óta áll. Pecz Samu építész, műegyetemi tanár tervei alapján készült.
Magam már többször megfordultam benne, de ezidáig sosem mentem fel az emeletre.
Csak most tudtam meg, hogy ott vannak a falatozók, és a mindenféle magyar ajándék tárgyak sokasága.
Ezért aztán dugig van külföldivel, akik jóízűen falatozzák a finom sült kolbászokat, csülköt, sonkát, lángost és sorolhatnám még mi mindent.
Hatalmas tömeg, hangzavar, jókedv.
Bizony résen kellett lenni, hogy a magas asztaloknál megürüljön pár hely, és mi is tudjunk egy kicsit falni a sok finomságból, külföldön élő barátnőm nagy örömére :D:D

2013. június 23., vasárnap

Óriáskeréken

Hogyne ültem volna fel rá, madártávlat Budapesten.
Ilyen nagy óriáskeréken - állítólag Európa legnagyobb mobil óriáskereke, 65 méter magas - úgysem ültem még.
Négyszer kerültünk körbe, volt idő mindent megcsodálni, a légkondicionált üvegkalitkából. 
Bár a Halászbástyából szerintem szebb a kilátás.

2013. június 22., szombat

Nagyboldogasszony-templom

 
A templomot Szent István alapította 1015-ben, 
IV Béla király új bazilikát építettet a helyére (1255-60) Teljes kiépítése (1260-69). 
Nagy Lajos király idején a 14. században gótikussá alakították át. 
A 15. században, Mátyás király idején építették a harangtornyot. 1541-ben a törökök mecsetté alakították, festett falait lemeszelték, oltárát, berendezését kidobták. 
17-18-században jezsuita templom. Az 1723-as tűzvészben leégett. 1874-1896 között Schulek Frigyes vezetésével nagyarányú újjáépítésre került sor, amely során kialakult az épület mai képe. A restaurálás belső díszítőmunkáit és a berendezés elkészítését Schulek mellett Székely Bertalan és Lotz Károly irányította
A Koronázó Főtemplom 1893-ra készült el, a honfoglalás millenniumára, ha nem is az eredeti formákban, de a régi fényben ragyogott. Sok-sok történelmi esemény zajlott falai között. Többek között, két uralkodópárt koronáztak meg itt, Ferenc Józsefet és Erzsébetet, valamint IV. Károlyt és Zitát.
2000-ben, az egykori koronaküldésre emlékezve, a templom fiataljai a Szent Korona újonnan készült másolatát, amelyet II. János Pál pápa Rómában megáldott, gyalogos zarándoklattal hozták hazáig.
Fővárosi kiruccanásom alkalmából, volt szerencsém a napokban bejárni. A végéhez közeledik a felújítása, kívül és belül egyaránt.
Nagyon szeretem a belső aranyos-vöröses színekben pompázó falikárpithoz hasonlatos falfestését. A restaurátorok az utolsó ecsetvonásokat végezték rajta. 
Szépséges lett!

2013. június 20., csütörtök

Kerti inspiráció

 Engem most ezek fogtak meg, szépségük és ötletességük miatt.
Kedvencem ez a belső kis kert részlet. 
A zöld futónövények, a leomló dús textil. 
Hm, igazán hangulatos, és nem is kell túl nagy tér hozzá ......
Hát, ezen a lépcsőn szívesen eljárkálgatnék.... 
A Pistikével nem boldogulok mostanában, az első években csodálatos volt nálam is, lehet jövőre cserépbe teszem és nem ültetem ki?!
 Mintha kifolyt volna a kannából a tej.......
 Ez a kis fűszerkert a célnak pont megfelel.
Lehet halmozni is....
Hogyan lehet felhasználni egy korhadt fát, beleillesztve a környezetbe?....Hát, így!

Képek forrása: Pinterest

2013. június 18., kedd

Cseresznye szezon

Hurrá, itt a cseresznye szezon! 
A fiam itthon volt a hétvégén. 
Nagy tál cseresznye volt a konyhaasztalon. 
Épp főztem, majd hátrapillantottam, már ott piroslott a fülén a két pár cseresznye. Egyből jókedvem lett. 
Eszembe jutott, hogy a nyári szünidő  kezdetére esik a cseresznyeérés.  Mikor kisebbek voltak a fiúk, a szünidő első napján, már fent voltak a fán, mindig ott volt a fülükben a  tűzpiros fülbevaló.

Az idén kevesebb termés  van, mert a virágzás alatt jött az eső és hideg.
Készítettem hideg gyümölcs levest, egy kis pöszmétével és vanília fagylalttal. 
No és az elmaradhatatlan cseresznyés pitét.
Régi családi recept, az egyszerű kevert tészták fajtájából. 
A gyümölcs, szezon szerint változik benne.

Cseresznyés pite 

- 2 tojás
- 15 dkg cukor
- 1 vaníliás cukor
- 5 dkg vaj vagy margarin
- 30 dkg liszt (fele rétesliszt)
- 1 sütőpor
- 1,5 dl tej
- 1 citrom reszelt héja
- 1/2  l cseresznye

A tojást, cukrot, margarint habosra keverem. 
Majd hozzáadom a sütőporos lisztet, tejet, gyümölcsöt, kikavarom. Vajazott lisztezett tűzálló tálba töltöm.
175 fokon sütöm, tűpróbáig, szép pirosas színűre.