"A datolyaszilva (Diospyros kaki) a hangavirágúak (Ericales) rendjébe és az ébenfafélék (Ebenaceae) családjába tartozó ősi kultúrnövényfaj. Ismeretes még kakiszilva, khakiszilva, sőt káki vagy kákiszilva néven is, használatos a sharon (sharongyümölcs), hurma, lótuszszilva vagy égiszilva elnevezés is. Délkelet-Ázsia, Kína és India ősi kultúrnövénye. Távol-Kelet kertjeitől Amerikáig mindenütt megtalálható a szubtrópusi és a szubmediterrán klímában."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kert. Összes bejegyzés megjelenítése
2022. november 23., szerda
A türelem kakit terem
Boldogság, végre termett a kakiszilva fánk, négy év várakozás után, kb. 45 kg termés lett rajta.
A férjem már nagyon dühösen méregette, azt mondta, hogy ez egy kis sarj, (tényleg az egyik évben elfagyott, és a tövéről új hajtást hozott) sosem fog teremni. Sok apró kis virág volt rajta, messziről szinte nem is látszott, hogy virágzik. Szép, bőrszerű a levele. Mondtam, hogy akár terem, akár nem olyan szép kis fa, nehogy kivágja. Igazi Pató Pál, lassan fordul termőre. :)
A virágokból apró kis zöld cseresznye nagyságú bogyók lettek, azt olvastam róla, hogy ez bizony csak egy fattyú, nem lesz belőle igazi termés. Figyeltük, vajon mi történik! :) Láss csodát elkezdtek hízni, növekedni, színesedni az apró zöld termések. Mi nem ritkítottuk, volt olyan ágacska, ahol nyolcan is tolakodtak. Rendkívül erősen kapaszkodik kis kocsányon az ághoz, magától nem hullik le. November elején, a fagyok előtt, ollóval takarítottuk be a nagy termést, nehogy letépjük az ágakat.
Utóérő növény, szépen pirosodik és puhul. Az érését fel lehet gyorsítani, ha egy zacskóba almák közé tesszük, az almából felszabaduló etilén sietteti az érési folyamatot. Kipróbáltuk, tényleg, így pár nap alatt megérik. Éretlenül nem jó, túl csersavas, de ha már pirosodik és puhul, fantasztikusan finom, mézédes, különleges ízű. Nekem egy kicsit a sütőtök, datolya, barackra hasonlít az íze. Ha szép piros, akkor úgy néz ki, mint egy paradicsom. Vékony héja van és nincs magja. Nem is értem miért írják, hogy magról szaporítható! 👀
Mint kiderült nagyon egészséges, sokféle vitamint, mikroelemet tartalmaz. Teljesen bio, semmiféle vegyszert nem látott. Négy éve még pár ezerért vettük a csemetét, most láttam elég borsos az ára.
Fügét akarok még ültetni a kertbe, vajon mennyibe fog kerülni?
2022. május 10., kedd
2020. december 20., vasárnap
Szomorú advent
Reményteli advent vasárnapot kívánok!
A múltkorában, mikor még nem csaptak össze a fejem fölött a hullámok, feldíszítettem a teraszon a cserepeket. Anyáéknál volt egy kis rendtétel az udvaron, nagyon sajnáltam, hogy a fenyőről levagdosták az alsó ágakat, hát elhoztam egy párat, azóta is gyönyörködöm bennük.
2020. november 8., vasárnap
Sepregettem :)
"A csodák mindig halkan zörgetnek ajtódon. Ha azt mondod, csak a szél zúg odakint, kavics koccant az üveghez, vagy néhány száraz falevél rezzent a földön, ha ülve maradsz, a csoda kívül reked. Te nem nyitottál ajtót neki."
2020. november 7., szombat
Ez igen!
Wow, vagy a szomszéd kertje mindig zöldebb!
WOW Pihenőpark Miskolcon a Diósgyőri Vár tövében.
A helyiek csak Tündérparknak nevezik.
A legszebb az egészben, hogy egy miskolci vállalkozó hozta létre barátaival egy szemétlerakó helyén, ezt az ingyenesen látogatható kis csodavilágot.
Valamikor a vár mellett volt egy kis tó, melyet az ötvenes években betemettek. Később szeméttelepként használták a helyet. Konténer számra szállították el a veszélyes hulladékot, lecsapolták a lápos területet, jelenleg a víz kis patakban kanyarog a parkban.
Itt-ott egy-egy amerikai autó is díszíti a kertet, mint ez a Chevrolet
Még láthattuk volna az Óz a csodák csodája szereplőit is fából faragva, Demeter József erdélyi művész munkáit, de valahogy elkerültük őket, mivel mi hátulról közelítettük meg a területet. Keressétek a sárgaköves út mellett.....Sajnálom.......
Szívesen eljönnék nyáron levendula- és rózsa virágzás idején is :))
Tündérszobrok
Pergolákkal körülölelt kertmozi, mindenféle koncertek rendezését is tervezik
Jó lenne ha több ilyen önzetlen vállalkozó szaladgálna kis hazánkban.
2020. október 4., vasárnap
2020. szeptember 1., kedd
Várkert
A kertben látható rozsdás felületek meghökkentőek, modern
építészeti technológia alkalmazásával, úgynevezett Corten acél
felhasználásával készültek. Ez a különleges patinájú anyag a felületén
ugyan valóban rozsdásodik, de az oxidációja a mélyrétegeknél megáll. A
Várkert Bazár rekonstrukciójának egyik alappillére volt, hogy az
építészeti örökség vizuálisan jól megkülönböztethető legyen az újonnan
megálmodott, a 21. század legmodernebb építészeti vívmányaitól.
Remek kilátás minden irányban
Lépcsőpavilon
Kratzmann Ede által készített ólomüveg erkélyajtók
Az üvegtető mintázata tükörképe a padló mintázatának
Neoreneszánsz kert, a vadszőlő szépen befutotta az oszlopokat
Mennyezeti freskók
Kilátás szobrokkal
Egyik legjobb látószög
Gloriette a négy évszak szoborral
Az egykori gépház funkciót kapott azóta, csodás étterem lett
Minden szögből nézve egy remekmű
Csodás rózsák
Triton-kút
Triton a görög mitológiában Poszeidon tengeristen fia, derékig ember,
derékon alul kétágú halfarkas lény, akinek a lányai sellők voltak. Az
itt látható szoborkompozíció valószínűleg az 1831-ben megjelent, jól
ismert Andersen mesére, a Kis Hableány történetére vezethető vissza:
Triton számon kéri Ámort, a szerelem istenét, amiért legkisebb sellő
lánya egy emberbe szeretett bele. A lány hiába vállalta még a szenvedést
is szerelméért, végül mégis meg kellett halnia.
Kovácsoltvas kapu, a gloriette előtt
Than Mór freskók a fülke pavilonokban megsemmisültek. A helyükre készült Zsolnay pirogránit lemezekre felvitt másolatokat
azonban az 1958-as felújítás során nem tartották értékesnek, ezért
leszedték őket. A lemezeket
1997-ben az egyik szellőzőnyílás alatt megtalálták és megőrizték, így
ezek segítségével, valamint az eredeti rajzok alapján sikerült
rekonstruálni a Than Mór által megálmodott allegorikus falképeket.A majolika kazetták eredeti darabjai a pécsi Zsolnay kerámiagyárban készültek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)