2020. június 8., hétfő

Heverő nő

Erre a szépségre az egyetemi kollégium előtt bukkantam, nem találkoztunk még, pedig nagyon régóta itt áll, vagy nem volt szemem régen az ilyesmire...
Felháborodtam, hogy egy szemetes pont előtte van elhelyezve az úton, micsoda figyelmetlenség!
Kutas László: Fekvő nő (1968) 

2020. június 7., vasárnap

Lépj a körbe!

A városunkban több helyen látni sárga köröket, melyek kulturális életünk színesítését szolgálják.
Most a Kálvin térieket nézegettem meg
A körök felhívják a figyelmet a távolságtartásra, a körben állva egy közösségi élményben lehet részünk, anélkül, hogy csoportosulnánk. No, erre azért úgy magamtól nem jöttem volna rá :)) A Modem kezdeményezésére születnek egyre-másra a körök. Ezek UV hatására lebomló sárga festékből készülnek, így pár hónap múlva el is tűnnek. Jó lenne, ha járvánnyal együtt!
Egy helyszínen 3 kör van, melyek egy témakört, programot vagy épületet mutatnak be. Az egyikben egy idézet látható, a másikban egy QR-kód segítségével leolvasható tartalom van: videók, történetek, képek mesélnek Debrecenről. A harmadik körben pedig az előbbi két tartalomhoz fűződő kérdés olvasható, melynek megválaszolásával még díjat is sorsolnak ki a szervezők.
Most én csak az idézeteket nézegettem. Le kell töltenem egy QR-kód olvasót, hogy kipróbáljam. Majd beszámolok róla.....

2020. június 6., szombat

Füvészkertünk

Debreceni Egyetem Füvészkertje
Helyes kis út vezet a régi obszervatóriumig, két oldalt különleges évelő virágokkal
Kis kedvencem a kaliforniai kakukkmák
Az öreg obszervatórium nagyon rossz állapotban van
A járvány miatt zárva voltak az üvegházak. Mondjuk érthetetlen, mivel pár ember sétálgatott itt, őket is csak távolról láttuk
Kárpótolt az üvegház mellett virágzó kaktuszok hada
Óriások
Csend, buja zöld, madárdal, friss levegő
Kis tó, partján mocsári ciprussal
Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel
 Az öreg tölgy, nem fért a képbe.....
Öt éve voltam itt ősszel, az alábbi linkre kattintva láthatod
Jövőre megnézem a virágzó tulipánfát, sajnos most lemaradtam róla! :))

2020. június 4., csütörtök

Magyar Hiszekegy

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.
Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:
Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.
E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.
Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.
Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.
Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.
Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!
Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.
Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.
Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.
Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Magyar_Hiszekegy 

Debrecen-Bem tér

2020. június 1., hétfő

Pünkösdi rózsa

"A Lélek gyümölcse pedig: 
szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,"
Pál levele a galatákhoz. 5. 22
Számomra is meglepetés a fehér bazsarózsa , úgy gondolom valami külső hatás okozhatta ezt a színváltozást, mindenesetre nagyon örülök neki. Kíváncsi vagyok jövőre is fehér lesz-e? Így az idén háromféle pünkösdi rózsám is volt. :))

2020. május 31., vasárnap

Fiaimnak

B.Radó Lili:

Kisfiamnak

Mint mozdony után szürke füstgomoly,
úgy leng utánad lelkem melege,
oly könnyedén, hogy alig tudhatod,
nyári égen nem bárányfelleg-e?

Bárhova futsz az éjszakában
szikrát szór szét utánad,
s e szikrafényben lassan, lágyan
szertefoszlik a bánat.

Sápassza bár idő és élet
selyemhajad ezüstre,
múlhatnak évek s újra évek:
amíg vagyok, ameddig élek,
mindig utánad leng e lélek
mint mozdony után a füstje.

2020. május 30., szombat

Pünkösd

Az Emlékkert virágzó fájával és szobor kompozíciójával, kívánok mindenkinek szép, meghitt, boldog ünnepet!

2020. május 29., péntek

Rózsáim

A pünkösdöt vörös húsvétnak vagy rózsás húsvétnak is nevezik olaszul, mivel egészen a múlt századig az olaszországi templomokban a pünkösdi szentmisén rózsaszirmokat hullajtottak a hívők fejére - ez jelképezte a Szentlélek alászállását.
 Így a rózsáimból hoztam egy csokornyit
A vörös futórózsa az idén mutatta meg igazán magát
A rózsaszín futórózsa minden évben hozza a formáját, bár most ki kell szednem belőle a lila akácot, mert félek, hogy elnyomja
A sárga rózsa sosem hozott még egyszerre ennyi virágot
Ez a tearózsa egyik kedvencem, a színe miatt
A Rosa rugosától az idén megválunk, mert hatalmas és annyira tüskés, hogy nem tudjuk gondozni.
Siratom.....