2018. május 8., kedd

Útba esett

Kecskemét felé Kenderesen vezetett át az utunk, a városkába érve feltűnt a tábla "Isten hozta Kenderesen, vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója szülővárosában!" Megkerestük, a kastélyt, mivel egyikünk sem járt még itt.
Jelenleg egy kollégium működik benne, de látogatható. A portás volt az idegenvezetőnk. A belépő jeggyel még megnézhettük a Tengerészeti- és Néprajzi Kiállítótermet és a Horthy-kriptát is.  Középen a Horthy-címer, alól hármas zöld halom, páncélos markában három búzaszál.
A kastély az 1800-as évek elején épült, de eredetileg nem a Horthy család tulajdonában volt, hanem Halasy-kúriaként tartották számon. A kormányzó édesapja, Horthy István 1850-ben érkezett ide, mivel anyai ágon itt örökölt birtokot. Majd feleségül vette Halasy Paulát. Ettől kezdve beszélhetünk Horthy-kastélyról,  ide született 9 gyermekük, István, az első világháború hőse, később lovassági tábornok, Zoltán, Béla, aki kadétként fiatalon balesetben elhunyt, Paula, a későbbi Graefl Jenőné, ötödikként a testvérek sorában vitéz Nagybányai Horthy Miklós altengernagy, az osztrák-magyar hadiflotta utolsó parancsnoka, Magyarország kormányzója (1868-1957), Erzsébet, a későbbi Péchy Györgyné, majd Czernin Artúrné, Szabolcs, és a kisgyermekkorában elhunyt Jenő, végül az Afrika-utazó és vadászati író Jenő, aki Kittenberger Kálmán vadászati utazásait is nagyvonalúan támogatta.
Magyarországon egyedülinek számított  a kastély bejárata előtt látható Horthy-mellszobor, 1945 után sehol máshol nem állítottak szobrot az egykori kormányzónak. Domonkos Béla (1993) alkotása. Kenderesen azonban Horthy Miklósra elsősorban nem mint politikusra, a háborús tragédiába sodródott Magyarország államfőjére emlékeznek. A falu bőkezű patrónusát, jó szándékú és emberséges birtokosát tisztelik személyében. Ma már több is található az országban, többek között Hencidán......erről is ott hallottunk először
A kastélyt apjuk elhunytát követően Horthy Szabolcs használta, aki vármegye főispánjaként, mint tartalékos huszár főhadnagy 1914-ben az orosz fronton túlerővel harcolva halt hősi halált. Halála után lett  több, mint hétszáz hold földdel együtt Horthy Miklós tulajdona.
Nem is tudtam, hogy Horthy Miklós az elemi iskolát Debrecenben fejezte be, gimnáziumi tanulmányait Sopronban a Lähne-Intézetben végezte, majd a fiumei Tengerészeti Akadémia növendéke lett. Életéről bővebben itt olvashattok.......http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC05727/06486.htm

Az eredetileg barokk kúriát 1925-ben átépítették, Kalin Ferenc tervei alapján, Horthy Miklós feleségének, Purgly Magdolnának kérésére,  neobarokk stílusban. 
Miután Horthyt kormányzóvá választották, az itteni kastélyt nyári lakként használták.
Pár szoba látogatható, a bútorok már nem eredetiek, csak a falakon lévő képek, újságcikkek emlékeztetnek a múltra
1944-ben a Horthy családot a németek elvitték, a kastélyban lévő értékeket széthordták és az épületet tönkretették, a könyveket, megmaradt tárgyakat máglyán elégették. Használták magtárnak, tartottak benne lovakat. 1950-ben létesítettek benne mezőgazdasági szakiskolát.
Vitéz nagybányai Horthy István (1904-1942), magyar politikus és katona. Horthy Miklós kormányzó idősebb fia, kormányzóhelyettes, gépészmérnök, repülő főhadnagy
Nagyon keveset tudok a Horthy családról, a kastély látogatás kapcsán éjszakákba nyúlóan sok érdekességet olvasgattam róluk. Próbálom megfejteni, vajon miért is ítélik meg ennyire másként az emberek, miért is ilyen megosztó a személyük?
 "Mély a tenger és végtelen... De mélyebb szeretetem, mely szülőhazámhoz fűz, és végtelenebb vágyódásom, mely a magyar földre és a magyar nép körébe hazavonz!" Horthy Miklós

2018. május 7., hétfő

Gizella napra

ÁLDÁS

Simuljon előzékenyen lábad alá az út,
 és támogassa meg a szél a hátad,
arcodat fürössze fényében s melegében a nap,
és bő eső itassa szomjas földjeid.
Amíg újból nem látjuk egymást te meg én,
Isten tartson meg óvó tenyerén!
Filippino Lippi festménye
Boldog névnapot kívánok! <3 

2018. május 6., vasárnap

Anyák napján

Sajnos minden elvirágzott ebben a hőségben Anyák napjára, nem gondoltam, hogy nem tudok szedni a labdarózsából egy csokorra valót sem. Ez a fotó egy hete készült. Az orgona meg már rég semmivé vált.
 Finom ebédünk, immár hagyományosan Hajdúszoboszlón a Nelsonban.
 Ahogy a pincér mondta, halban utaztunk
 Baconbe tekert harcsa, héjában sült burgonyával, salátákkal
 Sütik
 Remélem sok ilyen szép Anyák napjánk lesz még! :)

Nagymama

Nagymama emlékére, aki ma nem lehetett velünk csak lélekben!
Sosem felejtünk!

Mama

Fejfádon a neved, mit tán sose mondtam,
mamókám, mama, emlékszel így szóltam?
Mikor küszöbödön lihegve megálltam,
és te hűs vizet adtál a bádog pohárban.

Tekintetem emelem, fel a fakókékre,
arcod víg mosolya ring az ég vizébe,
szellő bújik hozzám, hangod hozza lopva,
gondolat a múltat könnyek közt lapozza.

Remegnek a képek, mint a délibábok,
tenyeremből sírra ülnek a virágok,
hűs vizet öntök a szomjas gyökerekre,
jaj mama csak szólnál, rám a rossz gyerekre!

Haza jött velem a temető csendje,
egy apró kavics lapul a zsebembe,
a sírodon feküdt hidegen, árván,
rajta a fény lezuhant szivárvány.

Tóth János Janus

Anyának

Móra Ferenc: Anyának


Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.


Ahány levél lengedez
szélringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon!


2018. május 5., szombat

Helyi ízek

Derecskén nyílt meg nemrégiben az Almavirág Étterem, valójában egy csárda felújítása révén, a mai kornak, ízlésnek megfelelően. Ebben a nagy rohanásban, egyik alkalommal ide tértünk be ebédelni. Egész nap a földek ügyeit intéztük és már rettentő éhesek voltunk, késő délutánra járt az idő.
Az étlapjuk is ilyen stílusos, minden helyi alapanyagokból készül.
Mi a teraszon ültünk le, de belül is hangulatos
Gyorsan egy óriásbordát rendeltünk, nem csalódtunk, még a hatalmas tányért is beterítette :)

2018. május 4., péntek

Festett fakazetták

Sokszor az orrunk előtt heverő szépséget észre sem vesszük. Gáborjánon rendszerint csak átrohanunk útban a földek felé. Most egy kicsit több időt töltöttünk ott. Bejutottunk a Református Templomba.
Elámultunk az itt található kazettás mennyezeten. Pár éve beutaztuk a Szatmári-vidéket. Megcsodáltuk Tákost, Csarodát és a többi gyönyörű kis templomot. Oldalt a címkéknél meg is találjátok a Szatmári-barangolás bejegyzésnél.
 
Mennyezetének egy részét növényi mintázattal díszített fakazetták ékesítik. Ezek egy része az 1750–1760-as évekből származik, többségét, a tulipános mintázatúakat 1805-ben Futó Mihály, hosszúpályi asztalosmester készítette, a két belső sor kazettáit pedig 1860-ban festette az ismeretlen mester, ekkor épült a templomhoz a torony is.
Nemrégiben fedezték fel a kazettákat, eddig ugyanis rejtve volt, vastag vakolat  fedte. A felújított kazetták Kiss Margit, budapesti restaurátor keze munkáját dicsérik. Alapvetően visszafogott színvilágúak, narancssárga, fekete, szürke és fehér különböző árnyalataiból építkeznek. Érdekesség, hogy nincs közöttük két egyforma. Eszmei értékük egyenként 270–300 ezer forint. 
A krónikák szerint a jelenlegi épület helyén 1023-ban már a Boldogságos Szűz Máriának szentelt templom állt. A következő évszázadokban az építményt fokozatosan nagyobbították. 1734-ben leégett a torony, 1860-ban építették újra. Ez azt jelentette, hogy a templom 126 évig torony nélkül állt.
A kazetták az orgona alatti mennyezeten bújnak meg
A templom előtt I. és II. Világháborús emlékmű, az oszlop tetején egy 270 cm szárnyfesztávolságú bronz turulmadár, Győrfi Lajos szobrászművész munkája (1997)

2018. május 3., csütörtök

Nagypolgári milliő

Déri Múzeum
Séta 8.
Természetesen a fő látnivaló, a Munkácsy-trilógia, emiatt sokan elzarándokolnak országunk keleti szegletébe. A képtárban sok más remekmű is a kiállítás része. (Sajnos fotózni nem lehet) 
A polgárosodó városi életről van egy pár berendezett szoba
Csodaszép madaras étkészlet
 Kandalló órák
Mai szemmel kicsit kényelmetlen lenne ez a viselet........
Csodaszép gyöngyös, bogláros párta, melyből több is előkerült a Dobozi temető feltárása során. Dobozi István Debrecen főbírája volt, lánya Sára viselete
Ez a baba viszont nagyon különleges, nem tudok róla semmit

2018. május 2., szerda

Sárga tenger

Repce virágzás
Ilyenkor mesés sárga táblák tarkítják a természetet, bármerre is utazunk az országban. 
 Egy haszontalan repcekártevő, a bundásbogár
 Nyúl úr

2018. május 1., kedd

Orgonaillatú május!

"Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!"
Várnai Zseni