2016. május 23., hétfő

Pepi-kert

A Szarvasi Arborétum hazánk legnagyobb épített kertje, jelenleg 82 hektáron terül el. Kialakulása Bolza József telepítéseivel indult el az Anna-ligetben, és az arborétum jelenlegi területének egy részén.
Bolza József kertépítési munkáját unokája Bolza Pál folytatta, aki már fiatalon hozzákezdett a fásításhoz. A Körös 1888. évi szabályozása mentesítette az arborétumot az évente ismétlődő elöntéséktől.
A kert elnevezése, nagybátyja Bolza II. József (1807-1887) becenevéből – Giuseppe, Pepe, Pepi – ered.
1945. után az arborétum különböző intézetek felügyelete alá került. Jelenleg a Szent István Egyetem  gondozásában áll. 1600 fa és cserjefaj található benne, mely országunk génbankját és törzsállományát képezi.
Hármas-Körös holtága
 Fenséges tölgy
Életem első találkozása egy 143 éves mamutfenyővel
 Vérbükk
 Nézzétek a törzsét, mint egy ráncos öregember....
A kertben szabadon sétálgattak a pávák, épp ebédelni igyekeztek egy elzárt területre. Futnom kellett utánuk, hogy lencsevégre kapjam őket. Sajnos nem értek rá, hogy megmutassák teljes szépségüket, viszont annál hangosabban rikoltoztak. :))
 Meseszép mocsári ciprusok
Ilyen csodálatos sétányokon járhattunk, élvezve a friss erdő illatát, gyönyörködve a buja növényzetben.
Folyt. köv: Mini Magyarország, mely az arborétum területén került kialakításra.

2016. május 22., vasárnap

Csöppnyi Italia

Kitaláljátok a kép alapján, hogy merre jártam?
Szarvas városában
Mit keres a Capitoliumi farkas ezen a helyen?
Kezdjük akkor egy kis családtörténettel.
A Bolza család olasz eredetű, a családnak grófi rangot, Bolza Péter, a Mária Terézia rend lovagja szerzett katonai pályán elért sikereivel.
Fia Bolza József (1780-1862) császári és királyi kamarás, 1805-ben kötött házasságot gr. Batthyány Annával, Ő emeltette a Körös partján ma is fennálló kastélyt, 1810 körül, klasszicista stílusban, timpanonját a Bolza-Batthyány család címére díszíti.
Bolza József gyermeke, Bolza II. Péter (1824-1881), aki feleségével gr. Tige Máriával létesítette a jelenleg is fennálló tiszakürti arborétumot.
Tiszakürtön született Bolza Pál (1861-1947). Öt fiú testvére volt, ő volt a legfiatalabb. Édesapja halála után megörökölte a kastélyt, és a szarvasi földbirtokot ( 281 kh). 1895-ben kötött házasságot Vigyázó Jozefa Antónia Alexandriával. Jogot végzett, de már 28 éves korától kezdve kertépítéssel, tájkertészettel, növényhonosítással foglalkozott. Szarvason, a nagybátyjától Bolza Józseftől örökölt területen létesített arborétummal be akarta bizonyítani, hogy az Alföld legszegényebb táján is meg lehet honosítani más éghajlathoz szokott növényeket és biztosítani egészséges fejlődésüket.
Romulus és Remust szoptató anyafarkas szobrát Bolza Pál állíttatta 1911-ben, ezzel utalva a Bolza család olasz eredetére. A kastély a híd mellett a Holt-Körös partján csodálatos környezetben áll, teljesen elhagyatottan. Mivel a kapu nyitva volt és láttuk a Szent István Egyetem feliratot, mint szakmabeliek-kicsit úgy érezvén-hogy valami közünk azért van ehhez, bemerészkedtünk, és körbejártuk ezt a régi, letűnt korok hangulatát magán viselő gyönyörűséges épületet.
1949 óta műemlék, állami tulajdonban van, parkja természetvédelmi terület. A kastély parkjában jelenleg is kb. 50 fajta fa és cserje található. Itt épp egyik kedvencünk, a mocsári ciprus.
Innen vethetünk egy pillantást, Mihály Gábor erdélyi szobrászművész - Ezredéves emlék alkotására (2001) Az emlékmű azt a legendabeli jelenetet ábrázolja, amikor Mihály és Gábriel arkangyal átadják a Szent Koronát.
A kastély hosszú időn át az Öntözési Kutató Intézet, majd 2009. óta a Szent István Egyetem Békés megyei karait irányító központ székhelyéül szolgált. Az egyetemi központ azonban megszűnt. A kastély kihasználatlanul áll, és mi tagadás az elhanyagoltság képét mutatja.
Ahogy olvasgattam róla, a város szeretné megszerezni és galériaként, kiállítóhelyként hasznosítani. Drukkolok, hogy sikerüljön.
Nagy boldogság volt ezt a lepusztultságában is nemes helyet körbejárni, bár bejutni nem lehetett.

Szeretettel szülinapodra

"Csillagfényes álmaid váljanak valóra,
legyen ünnep lelkednek minden nap és óra.
kerülje a bánat örökre el házad
érjen annyi öröm, mit ember csak kívánhat..."

2016. május 15., vasárnap

Pünkösd

 Boldog, szép pünkösdi hétvégét!

2016. május 14., szombat

Rózsára hangolva

Raffaello torta, péntek 13-án sütve.
Babona ide vagy oda, nekem semmi nem sikerült úgy ahogy szerettem volna, de végül elégedett voltam vele. Nem csak én, hanem a kritikus fiam szerint is, életem egyik legjobb tortája lett :))
 Raffaello-torta recept

- 6 tojásból piskóta.
Újabban egyben verem a fehérjét és sárgáját, egy kicsit tovább kell nyüstölni.  Majd hozzáadom a 6 kanál cukrot, 6 kanál lisztet (ebből 1 kanál rétesliszt), kevés sütőport. Kivajazott, lisztezett tortaformában öntöm. Kb. 45 percig, 180 fokon sütöm. Tűpróba.....

Krém:
- 5 dl tej
- 10 dkg kókuszreszelék
- 2 csomag vanília pudingpor
- 1 csomag vanília cukor
- 6 kanál cukor
- 2 tojás sárgája
- 4 dl tejszín

2 dl tejet a kókuszreszelékkel elkezdem főzni, majd hozzáadom az előzőleg kikevert 3 dl tejet, cukrokat, tojássárgáját, vanília pudingport. Sűrűsödésig főzöm, kevergetem. Hagyom kihűlni. Na itt rontottam el, alaposan hűljön ki a krém és csak ezután adjuk hozzá a felvert tejszínt, ízlés szerint még cukrozhatjuk. (A krém elég folyós lett, gyorsan betettem a hűtőbe a megkent tortát, másnap jól tudtam igazítani.)

Száraz serpenyőben pirított mandulaforgácsokkal, kókuszreszelékkel és Raffaello golyókkal díszítettem.

2016. május 13., péntek

Esőcseppek

Míg a Duna vonalától nyugatra éjjel-nappal esik az eső, mi megint alig látunk csapadékot, pici kis szemerkélés, pár milliméter, ennyi... bánatosak vagyunk :(((