2014. augusztus 20., szerda

Malom és karnevál

Ha Debrecen és augusztus 20, akkor Virágkarnevál, ráadásul a 45.
 Virágkompozíció szempontjából nálam ez a két kocsi a befutó
" Szent László füve"
Ehhez kapcsolódó legenda tetszett a legjobban
" Kölcsey összehoz "
A három hófehér Pegazus, Álmosd község önálló kocsija,
eszmei mondanivalója  számomra a legszebb.
A mai ünnepen szüleim meghívtak bennünket egy finom ebédre a Malom étterembe.
Hűűű, egy újabb jó kis hely, amit felfedeztünk. Nagyon tetszett a design és nem mellesleg az ételek is finomak.
Közép-Európa legnagyobb szélmalma a Hortobágy malom. 1864-ben épült, szél működtette egészen 1898-ig, amikor gőzmalommá alakították át. Az 1860-as években állítólag száz malom is működött a városban.. Ma már csak utca nevek emlékeztetnek rájuk, mint Ötmalom utca, Egymalom utca, Kétmalom utca és Malomköz.
 Finomságok
Ha megcsípem este a kertből a tűzijátékot...akkor minden oké lesz a mai napra, bár most sem panaszkodom!  :))

2014. augusztus 19., kedd

Barlangtúra

Baradla-barlang, (Aggteleki Cseppkőbarlang) 25 km hosszú, ebből 5 km Szlovákiában van (Domica barlang). Mi rövid túrán vettünk részt, 1 km szakaszát jártuk be kb. 1 óra alatt. Ennyi szerintem elég is ahhoz, hogy megcsodáljuk a szépséges képződményeket. 10 fok volt, egy pulóverben kellemes volt a séta, sőt jól is esett egy kis hűvös. 95-100% a páratartalom,  viszont a levegője gyógyhatású, igyekeztem is mélyeket szippantani.
Bejárat az 50 m magas sziklafalnál 
230 millió évvel ezelőtt képződött. A felszínről a mélybe jutó vizek oldó és koptatómunkájának eredményeként mészkőből kialakuló cseppkövek tömkelege.
A hangversenyteremben zenét hallgattunk, hang és fényjátékok, csodálatos akusztika! 
Viszont csónakázni már nem lehet, mert a víz szintje teljesen lecsökkent.
1995-ben Világörökséggé nyilvánították

2014. augusztus 18., hétfő

Csavarogtunk

Úgy gondoltuk, ha már elmentünk Edelényig, akkor egészen közel van Aggtelek, így a kastélylátogatás után a Templomkert vendéglőben ettünk, ittunk, mátrai borzaska (tejföllel, sajttal) és rablóhús. Utána irány a barlang.
Útközben meg-megálltunk egy-két érdekességnél. Így Szendrő harangtornyánál is, középkori eredetű 15-16. sz.
Emlékeztetett a miskolci harangtoronyra (3 emelet, 26 m magas). Egy helyi lakos azonnal mondta, ha megszeretnénk nézni, a szomszédban a lelkésznél van a kulcs. Jött is hamar a lelkész felesége és bemutatta a templomot, kinyitotta a harangtornyot, ahová felmásztunk....rém fárasztó volt, mert létraszerű a feljáró, és nagyon magasak a közök.
A templom 1897-ben épült.
 A kopjafa talapzata nagyon érdekes, a nagy Mo. és rajta a mai alakzat.

Igazán remek volt, milyen jó így utazgatni, és ott megállni ahol csak akarunk. Szerencsénk volt, hogy tudtuk, hogy az utolsó barlangtúra 5 órakor indul, azt céloztuk meg.....majdnem lekéstük, mert a Jósvafői tengerszem teljesen elvarázsolt bennünket.
Tengerszem, a hegységekben előforduló kicsi tó, a jégkorszak után a gleccserek olvadásával alakul ki, ezért kristálytiszta a vize (semmi köze a tengerhez).
Ez is egy varázslatos hely, kocsival kanyarogtunk fel a hegyre, majd gyalog besétáltunk az erdőbe, sűrű magas bükkfák között, mindenfelé patakok csobogtak, olyan tiszta vízzel, hogy az alja is látszott. Megpillantottuk a tengerszemet.... el is határoztuk, hogy ide még visszajövünk egyszer túrázni, harapni lehetett a friss hegyi levegőt.
A hegytetőn láttunk egy helyes kis hotelt is. Ráadásul a településre már nem is volt időnk, pedig műemlékvédelmi területté nyilvánították a népi építészeti emlékeket.... egy  újabb hely, ahová még vissza kell térni! :))

2014. augusztus 17., vasárnap

Gyengécske

Moziztunk a napokban. A Kavarás (Blended) című filmet néztük, Drew Barrymore  és Adam Sandler szereplésével. Mostanában folyamatosan csalódom ezekben az amerikai könnyű filmecskékben, pedig Barrymore a kedvenceim közé tartozik.
Gyenge poénok, néhol ízléstelenségbe hajló jelenetek, borzasztó karakterek. Egyetlen pozitívum az afrikai helyszín és luxus szálló......na az bejött......olyannyira, hogy én is elmennék, ha nem ijesztgetne az ebola.

Jim első randija Laurennel nem sikerül túl jól. Úgy alakul, hogy Afrikában, egy családi üdülőhelyen, együtt nyaralnak korábbi házasságaikból származó gyerkőceik társaságában. A kezdeti ellenszenvből gyors utálat lesz. Azután sok bonyodalom következik, és közben  felfedezik, hogy a másik nem is olyan kiállhatatlan, mint első látásra hitték.
(Kattints a címre, ha kíváncsi vagy a film bemutatójára)
Kép forrása: Sg.hu

2014. augusztus 16., szombat

Kastélytúra 3.

L' Huillier-Coburg Kastély (Edelény)
Szerelem első látásra. Ez a kastély egy csoda. Ki gondolná, hogy Miskolc mellett egy kis városban, - eddig alig hallottam róla - ez a szépség áll. A kastélyt csoportosan, idegenvezetővel lehet bejárni. Kezdetként rögtön egy tündéri kosztümös film 3D-ben, melyben a kastély lakóinak és festőjének életébe nyerhetünk bepillantást.
L' Huillier az edelényi birtokot II. Rákóczi Ferenctől ötezer rajnai forintért, zálogba kapta 1700-ban. 1716-ban kezdte a kastély építését. Az építtető gróf halála után felesége, Marie Madeleine de Saint-Croix 1730-ban fejezte be. (Tervezője máig ismeretlen)
A kastély főhomlokzata az itáliai barokk palotákat idézi, a két szélső torony viszont várépítészetre utal.

A kastély fénykora 1730-1820
Az építtető Jean-François L’Huillier unokája, Ludmilla és második férje, Esterházy István gróf idején végezték a legjelentősebb átalakításokat.
Ludmilla halála után fiára, Dessewffy Ferencre (Ferus) szállt a birtok. Miután 1820-ban örökösök nélkül hunyt el a birtok és a kastély visszaszármazott a királyi kamarára
Ludmilla és férje egy vándorfestőt, az iglói Lieb Ferencet bízták meg hat szoba kifestésével. A legnagyobb összefüggő magyarországi rokokó falképek 1770-ben készültek el. Ezek a kastély legértékesebb részét képezik. 
3D film részlet (kattints)
 Kézcsók jelenet
Baloldalon egy cigány asszony talán Czinka Panna, aki a környéken lakott. (Nyakán egy nagy daganat volt, ebből következtetnek rá, hogy őt ábrázolja)
Hintázó (ez a kastély logója)
 Korabeli társasági élet jelenetei
Tetvészkedés :))
 Virágminták, egyedi aranydíszítéssel
A 3D film szerint Ferus adta az ötletet Liebnek az arany csíkozásra.

Mesés kályhák
 Paplyuk
A kályhákat hátulról fűtötték, ezek egészen nagyok. Nevét a keresztényüldözés idején kapta, ide bújtatták a papokat.

Kápolna
Itt található ifjabb Dessewffy Ferenc síremléke, melyet a régi katolikus temetőben találtak meg összetörve, és a restaurálás után itt helyeztek el. A sírjában talált tárgyak
Díszterem
183 négyzetméter, 9 m magas
Családfa helyett cselédfa :))
A kastély makettje
A kastély felújításának legnagyobb szenzációja az a befalazott ablak volt, ami itt került elő. Ez ugyanis az egyetlen olyan asztalosszerkezet, amelyik a kastély fénykorából, vagyis 1820 előttről való. Az eredeti vasalatok és a korabeli üvegezés is megmaradt ezen az ablakon.

Ludmillát is fiúsították, tehát Mária Terézia királynő, férfi örökösöket megillető jogokkal ruházta fel azért, hogy a családi vagyont örökölhesse. A grófnő 1775-ben társadalmi rangja csúcsára ért, amikor Mária Terézia királynő felvette őt a Csillagkereszt Rendbe.
A rendbe csak olyan férjes asszonyokat vagy özvegyeket vettek fel, akik őspróbát tettek, vagyis nyolc apai és négy anyai nemesi őst igazoltak. A tagok jótékonykodásra és a szenvedőkkel való törődésre, illetve a vallás szolgálatára kötelezték el magukat.

Ferus eredeti rajza a kastélyról
A Coburg-korszak (1831–1928)
A német Szász–Coburg–Gotha hercegi családból származó Ferdinánd herceg, császári királyi altábornagy 1831-ben megvásárolta és hitbizománnyá alakította az edelényi uradalmat. A kastély földszintjének egy részét már 1861-ben bérbe adták a járásbíróság céljaira. Az épület időközben lassú pusztulásnak indult. 1909-re az épület már olyan állapotba került, hogy elodázhatatlanná vált egy felújítás, amit Ray Rezső Vilmos tervei alapján 1910 és 1913 között végeztek el.

A ma is látható kovácsoltvas kapukat, a bécsi Belvedere kapujának mintájára ekkor készítette Mátrai Zoltán kovácsmester, a leghíresebb korabeli műkovács,
A kastélyra a kornak megfelelő, a barokkot utánzó, úgynevezett neobarokk kiegészítések kerültek. 1912-ben a Bódvavölgyi Bányatársaságnak bérbe adták a kastély egyes részeit, köztük a kápolnát is. A bányatársaság ez utóbbit 1921-ben önhatalmúlag megszüntette és lakásokat alakított ki. Közel százévnyi Coburg-birtoklás után, 1928-ban a kastély végleg a magyar állam tulajdonába került.
 
Állami tulajdon (1928)
Különböző hivatalokat, lakásokat alakítottak ki benne. A II. világháború pusztítása sem kímélte az edelényi kastélyt. 1945-ben a szovjet parancsnokság költözött az épületbe. Az értékes falképekben a 20. századi rongálások után az állandó, súlyos beázások okozták a legnagyobb károkat.
2009-2014-ben újjászületett a kastély és a kastélysziget (5,1 ha park)
 Mindez a szépség a Bódva partján. (Milyen sáros!)
Dessewffy Ferenc (Ferus) Facebook oldala :))