2014. augusztus 8., péntek

Szentendrei séta

Egy kis ékszerdoboz, macskaköves utcácskák, egymáshoz simuló belvárosi házak, szűk kis lépcsőfeljárók, sikátorok a dombtetőre, rengeteg múzeum, tárlat, kilenc templom, apró kis boltocskák, hangulatos borozók, éttermek, mindez a Duna partján.
Fő tér a Kalmár-kereszttel (Szerb Kereskedő Társaság állíttatta, 1763-ban, hogy a pestisjárvány elkerülte a várost) és Blagovesztenszka templommal, melyet Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére emeltek 1752-ben. Mayerhoffer András tervei szerint. Bejárat rokokó kapuja és erkélye
 Bejárat feletti freskó Szent Konstantint és Szent Ilonát ábrázolja
 Ikonosztáz 1790 körül Mihailo Zivkovic szerb festő munkája
Feljárat a Templomdombra vagy Várdombra
A Várdomb tetején álló Keresztelő Szent János Plébániatemplom, a város legrégebbi épülete 1241-1283 között épült az elődje, XIV. sz-ban újból építették, majd 1710 években Zichy család támogatásával bővítették. A mai formáját 1742-51 között kapta meg. Épp felújítás alatt.
 Kitekintés a dombról, a Duna is látszik :)))

Rálátás a Városházára
 Séta a hegyről lefelé
(Ezek a fránya graffitisek mindenütt ott hagyják kéznyomukat)
Itt legalább az omladozó falból művészi alkotás lett....

Egy hangulatos régi kapu
A kerítést sűrűn befutó borostyán, és mit rejt az a nagy lyuk??
Postaláda nyílását!
Harangozó háza, 1779-ben épült iskola céljára, majd 1805-től tanítólakás, 1845-től a harangozó lakása, 1977-től múzeum, a Népművészetek háza.

Péter-Pál templom (Csiprovacska templom) Szentendre legnagyobb temploma (1796-ban szentelték fel)
Folyt. köv......

2014. augusztus 7., csütörtök

Hajókázás

Csodás program hajózni a Dunán Szentendréig, menetrendszerű Mahart járattal. Másfél órás volt az út. A Batthyány térről indultunk, mesés kilátással a gyönyörűen felújított Országházra.
 Visszatekintve
Margit-sziget mellett a futókat nézve, gondoltam a fiacskámra. 5 km körbefutni a szigetet....Húúúú
 A nemrégiben felépült Marina-part, saját jacht kikötővel
 Óbudai-sziget vagy Hajógyári Sziget
Ahol a Duna elágazik, mi a Szentendrei-Duna ágon hajóztunk tovább. Távolban a Megyeri híd (2008-ban adták át)
 Római-part
Mindig kíváncsi voltam rá, sosem jártam erre. Nem lehet rossz itt lakni, bár árvíz esetén.....??
 Ilyen vadregényes, mesés helyek is vannak a parton
 Szentendre
 De jó volt!!

2014. augusztus 5., kedd

Színház a szabadban

Barátnős program következő állomása egy szabadtéri színházi előadás volt. Sajnos a választék igen szűk volt, lévén nyári szünet és telt ház. Egy kicsit aggódtunk, hogy vajon milyen idő lesz, de mázlink volt, a közeli Maros vendéglő kerthelyiségében ponyva alatt borozgatva, sörözgetve vártuk az előadás kezdetét, zuhogó esőben. Este nyolcra el is állt. Igaz a Városmajori Színház fedett tetejű, egy kis eső sem zavart volna. Izgultam, hogy egyáltalán látunk-e valamit az utolsó sorokból, de nem  volt vészes. Még hideg sem volt. A széken pedig párnácska is volt......kellemes meglepetés.
A Római vakációt néztük meg
Egy örök klasszikus, Audrey Hepburn – Gregory Peck film színpadon, Cole Porter dalokkal. Ez volt Audry Hepburn első főszerepe (1953).
Anna hercegnő hivatalos látogatásra érkezik Rómába, minden percét protokoll események töltik ki. Fellázad, és egy váratlan pillanatban megszökik, hogy felfedezze az Örök Várost. Persze azonnal nyomába szegődik a bulvársajtó, hogy szaftos pletykákkal szolgáljon a közönségnek. Élükön az elszánt Joe Bradley, aki mindenáron nagy sztorit akar – ha kell, magába is bolondítja a hercegnőt.
Szereposztás: Balla Eszter, Fekete Ernő, Hernádi Judit, Cseh Judit, Szikszai Rémusz, Márton András, Nagy Dániel Viktor, Wágner Puskás Péter, Rendező: Pelsőczy Réka
Nem tetszett a gyengécske díszlet, és a rendezői megoldás, időnként a darab történéséből kizökkenve a színészek azt játszották, hogy ők is csak próbálják a darabot. Egy-két humoros szövegen kívül ennek nem sok értelmét láttam. Különben szórakoztató, jó kis este volt.

2014. augusztus 4., hétfő

Kastély túra 1

Nagytétény, Campona néven, a Római Birodalom határait védő erődítményláncolat része volt, a kastély területén már ekkor építkeztek.
Először advent kapcsán olvastam róla, novembertől ugyanis minden termet más karácsonyfa díszít, melyet iparművészek álmodnak meg. Persze szerettem volna mindig is eljutni ide. Most egy barátunknál voltunk, kiderült közel van ez a csoda. (Na, jó nincs karácsony, de így is tetszett.)
Száraz - Rudnyánszky kastély 
Barokk kastély - ún. Grassalkovich stílus jegyekkel
Az Iparművészeti Múzeum állandó bútortörténeti kiállítása látható itt.
 
1972-ben itt forgatták a Bob herceg című film egyes jeleneteit.
(Meg kell néznem!!)
A kastély története:
Épült a XIII. sz.- ban a Tétény család számára.
1309-ben a budai vár kapitánya - Tétény Hédervári Lőrinc volt a tulajdonos.
Török hódoltság alatt magas rangú török tisztek lakták.
1716-ban Száraz György királyi személynök tulajdonába került, aki kibővítette és újjáépítette. 1733-ban meghalt, elsőszülött fia testi hibája miatt kolostorba vonult, a kastélyt így legidősebb lánya, Júlia és annak férje, Rudnyánszky József örökölte. A kastélyban maradt viszont a vejével haragban lévő özvegy és annak második fia, a kamaszkorától ön- és közveszélyes őrültté váló Tamás, aki fenyegetést jelentett a nem kevesebb, mint tizenhat Rudnyánszky gyermek számára. A kitartó háziúr azonban ilyen körülmények közt is felépíttette a ma is látható barokk kastélyt és annak díszkertjét
A család súlyos anyagi gondba került, még a parasztjaik is fellázadtak ellenük. A szélütést kapott családfő és felesége ellen pert indítottak a fiaik, hogy megszerezzék a birtokot. A 19. század elején oldalági rokonok osztják fel a vagyont és az épületet magát, közülük Szentgyörgyi Horváth Zsigmond testőr, udvari tanácsos, királyi asztalnok és állítólagos szabadkőműves a legfontosabb szereplő: ő bontatta le a feleslegesnek ítélt kápolnát, viszont – egyes utalások szerint – szabadkőműves termet rendeztetett be.
 A kastélyban született unokája, Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő és az egyik első nőjogi aktivista. Az ő idejére azonban a Hugonnai család is eladósodott, és a kastély végül kölcsönzőjükre, Lőwy Mórra, a nagytétényi sertéshizlalda főrészvényesére szállt. Az ő fia, Lőwy Ernő az első világháború viszontagságai miatt elvesztette vagyonát, és ideggyógyintézetbe került. A kastély 1904-ben részben kiégett, eredeti berendezéséből semmi sem maradt meg. A kastélyt átvevő Lőwy rokonságból többen a nyilasuralom áldozatai lettek.
1948-tól szolgál múzeumi célokat. 1989-ben annyira leromlott az állapota, hogy bezárták, majd 2000-ben került újból átadásra.
 Szemezgetés a bútorművészet gótikától a biedermeierig kiállításból (1440-1850)
 Kelengyeláda
 Függő bölcső
 Ez aztán a bútorművesség remeke
 Mosdó, a kis gömböcskében töltötték a vizet...
 Kerámia cégér
 A kályhák lenyűgözőek
 Minden szobában újabb csoda
 Zsalugáter rengeteg
 Ez a szárny árvaházként, gyermekotthonként üzemelt. Reméljük lesz pénz a renoválásra.

 Kastélypark a kerítésen belül
Háttérben a gyönyörű hullámos ívű kerítés, ezen a szakaszon vadszőlővel befutva.
Szerelmes Kentaur
A szobrot Aristeas és Papias ókori görög szobrászok művének másolata. Hauszmann Alajos építész hozta magával Magyarországra, egyik tanulmányútja alkalmával tett rá szert Görögországban vagy Olaszországban. A szobrot 1980-ban eltávolították, közadakozással sikerült 2005-ben visszaállítani.


Kastélypark a kerítésen kívül
Nepomuki Szent János - gloriette
(gloriette jelentése kis kerti pavilon)
A szent, Vencel cseh király udvari papja volt. A király minden áron meg akarta tudni tőle, hogy felesége mit gyónt neki, de ő nem árulta el. Ezért a király a folyóba ölette. (A halászok, vízimolnárok, hajósok, árvizek védőszentje.) Népi hagyomány volt május 16-án Nepomuki Szent János napján egy fából készült szobrot meghajókáztatni, s közben a vízbe virágszirmokat szórni.

2014. augusztus 3., vasárnap

After party

Végre össze tudtam verbuválni a családot egy közös szülinapi ünneplésre :))
Grillezés, teraszos ebéd, még a ventilátort is beállítottuk, de így is nagy volt a hőség.
El sem hiszem, hogy máshol az utcákon hömpölyög a víz. Az ország legmelegebb pontja lettünk.
Itt egy szem eső sem esik.
Menü
Gombaragu leves
Flekken, csírke, kolbász grillezve
Hagymás krumpli
Uborka saláta, vegyes saláta
Túrós táska
Joghurt torta
Szilvás pite
Dinnye
Limnádé
Jegeskávé
Barátnőmtől kapott új szerzemény az asztali csengettyű. Lehet püfölni, akkor ha valaki már nagyon éhes, vagy én ütögetem, jelezvén, hogy kész a kaja :)) Remekül elszórakozunk vele....
 Sül a flekken
Túrós táska
Joghurt torta, őszibarackkal és áfonyával díszítve, most fahéjas piskóta alapon.
Igazi nyári, könnyű desszert
Virágzik a mocsári hibiszkusz :))

2014. augusztus 2., szombat

Üllő és kalapács

Drága Nagyapám születésének 106. évfordulójára emlékezve.
Napokban jártam Szentendrén, ott a Rab Ráby étterem alaphangulatát a régi tárgyak gyűjteménye adja. Az egyik szegletben rábukkantam a kovácsmesterség tárgyaira....nézegettem ezeket a nehéz vas szerszámokat, a patkók sorát - és felidéződött bennem a múlt....aki csak egyszer is hallotta a kovácsműhelyek messzire csengő üllőjének ritmusos zenéjét...... sosem felejtheti.
Szeretettel emlékezem rá.....