2023. augusztus 26., szombat

Ebéd mesés környezetben

A Casa de Chá do Faial Santanában, ahogy a neve is mutatja, 1945-ben angol teaházként kezdte napjait Madeirán. Több évtizedes múlt után, ma egy étterem, ahol hagyományos madeirai ételeket kóstolhatunk. 
Finom zöldséglevest, espadat (kardhalat) ettünk, madeirai borokat ittunk, mindezt ebben a gyönyörűséges környezetben. 

2023. augusztus 25., péntek

Santana

Madeira szigetének egyik legbájosabb és legfestőibb, 5000 lakosú városa, az északi partvidéken, az azonos nevű járás székhelye. Sajátos, háromszögletű homlokzatú, nádfedeles nyeregtetős, tarka színekre festett faházai teszik az északi part legismertebb településévé.  
Ezekből az egykori nagy szegénységről tanúskodó épületekből mintegy száz maradt fenn, főleg a városka peremén. Valamennyit műemlékké nyilvánították, a legtöbben már nem lakik senki. 
A város központjában kialakított skanzenben újjáépítettek három ilyen házacskát.
Mint a mesében......


Ebben a házikóban lehetett venni a madeirai meseszép virágok magjait, hajtásait, töveit, hagymáit
Kíváncsi vagyok megmaradnak-e az általam hozottak. Mindenesetre vízben már szépen hajtanak.....

Városháza

2023. augusztus 24., csütörtök

Levadák

Faial, egy 2200 lakosú falu Madeira szigetének északi partján, Santana járásban. Faial és Porto da Cruz között emelkedik ki a tengerpart vonalából az északi partvidék afféle szimbólumának számító Sasok sziklája (Penha da Águia, 590 m). A Sasok-sziklája azokról a halászsasokról kapta nevét, akik valamikor itt fészkeltek, de sokan úgy gondolják, hogy magának a sziklának van madárfej formája.

Ribeiro Frio egy kis tanya Madeira szigetének Santana járásában, az azonos nevű patak (Hideg-patak) völgyében, mintegy 800 méterrel a tenger szintje fölött. A hely fő érdekessége, hogy a völgyben többé-kevésbé megmaradt az őshonos babérlombú erdő.
Az állami erdészeti hivatal pisztrángtenyészetet alakított ki. Az ivadékokat betonmedencékben nevelik. Az arasznyitól az egészen nagyméretű példányokig nyomon követhetjük a halak fejlődését. A medencék körül kis botanikus kertet hoztak létre az őshonos, valamint az egzotikus, betelepített növények bemutatására. A babérerdőben kialakított pisztrángos medencék kicsit talán Szilvásváradra is emlékeztetnek.
Itt keresztezi a Hideg-patak völgyét a Levada do Furao; mellette Madeira egyik legjobban kiépített turistaútja egészen a Machico és Porto da Cruz közötti Portela-hágóig (620 m) vezet. 
A levadák, Madeira szigetének jellegzetes, a növénykultúrák vízigényét biztosítani hivatott csatornái, egyúttal különleges turistaútjai. Hasonló öntözőműveket már a római időktől alkalmaztak, ilyen összetett és hatékony rendszerré azonban sehol sem fejlesztették azokat.
 
A portugál telepesek a 15. századtól vízigényes növénykultúrákat, előbb a cukornádat, majd a banánt telepítettek a szigetre, ezért öntözniük kellett az erdők kiirtásával nyert földterületet. Valószínűleg mór rabszolgákkal, elkezdték kiásatni az első csatornákat, hogy az ültetvényekre vezessék a hegyi patakok vizét. 
A 16. század közepén a teraszos földeken a jóval kevesebb vizet igénylő szőlő váltotta fel a cukornádat, a korai fából épült levadák többsége teljesen tönkrement. A használatban maradtakat apránként továbbépítették; a deszkát, többnyire kővel váltották fel, továbbra is törekedtek a szűk csatorna alak megőrzésére, hogy ezzel is csökkentsék a szállított víz párolgási veszteségét. 
 
A 19. században, a cukornádtermesztés második nagy hullámában, rengeteg új csatornát hoztak létre, ezek közül nem egy a hegylánc északi oldaláról, alagútban hozza át a vizet a déli oldalra, mivel a sziget északnyugati része jóval csapadékosabb a délkeletinél. A függőleges sziklafalakba is kézi erővel vájták a csatornákat úgy, hogy a munkásokat fonott vesszőkosarakban lógatták le a fal tetejéről, fákhoz vagy sziklatömbökhöz rögzített köteleken. Az egyes levadák eredetileg különböző nagybirtokosok tulajdonában voltak, de csakhamar megjelentek a kisebb gazdák szövetkezetei is.  A szövetkezeti levadák teljes hossza elérte az 1000 km-t. 
1947-ben a sziget kormányzata, a művelt földterület növelésére, vízi erőművek építését határozta el. Megkezdődött a közpénzből épített, beton levadák kora. A következő húsz évben mintegy 400 km-nyi levadát építettek, és ezzel biztosították szinte minden, művelhető föld vízellátását. 110 km²-ről 320 km²-re növelték az öntözhető területet. Ezek a csatornák, több szintben futva behálózzák az egész szigetet.
Az egykori magánlevadák nagy többségét államosították. Azóta bárki vásárolhat magának öntözővizet, pontosabban üzemidőt, amíg neki nyitják meg a levadákban érkező vizet tároló ciszternát. Még a városi utcák két oldalán is vízvezető árkok futnak, és saját üzemidejében ki-ki az erre szolgáló vaslappal zárja el a víz útját, hogy azt a kertfalban kiképzett lyukon saját, házi ciszternájába terelje. A vizet a levadeirónak nevezett felügyelők osztják el, és a csatornák tisztán tartása is az ő feladatuk. A hálózatot ma is folyamatosan bővítik.
Minden levadának külön neve van, és mindegyik mellett fut egy üzemi ösvény. Ezek az ösvények káprázatos séta- és túralehetőségeket kínálnak. A levada-túra, mint új sportág, a sziget sajátja.
"Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt. De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak."
(Wass Albert)
Hogy ne maradjunk azulejo nélkül ma sem, egy bájos kápolna......