2017. április 15., szombat

Tavaszi ünnepünk

Boldog húsvéti ünnepeket kívánok!

2017. április 14., péntek

Nagypéntek

"A keresztút segít megérteni a történelem drámáját, de a hívőket biztosítja arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem húsvét. A húsvét pedig a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett, mert ez a végső, a végtelen jóságnak, Istennek a győzelme" 

2017. április 10., hétfő

Fázósan

 Az esős időben készült képek
Charlotte Bronte egyszer azt írta: "Azt a boldogságot, amit nem osztunk meg másokkal, aligha lehet boldogságnak nevezni. Nincsen íze."

2017. április 8., szombat

Virágvasárnapra

Válogatás kertem tavaszi szépségeiből 
Szellőrózsa és györgyike
Kertem baloldala, a kerítés mellett, két évvel ezelőtt ültettem, bizony itt-ott már hézagos, úgy látom a sötét lila tulipánok tűntek el.
A hátsó rész, tavaly őszi telepítés, a nárciszok nem keltek sikeresen, pedig olyan szép, nagy egészséges hagymák voltak. Talán nem bírták ezt a nagy hideget, majd leások és megnézem mi történt. Nem is értem....
 Színek, fények játéka
A fotókat még a nyárias melegben készítettem. Majd mutatom a fázós virágokat is a hűvösben.
Ja, és most virágoznak a gyümölcsfák is, no meg lett egy pár új lakó is.
Folyt. köv. a kerttel, ami most az egyetlen örömöm. Gyomlálni is kellene nem csak fotózni!!!

2017. április 7., péntek

A mi rózsaszín hercegnőnk

A Facebook tele volt pár napja,  a Kossuth téri Magnóliaval. Szinte senki nem ment el mellette, hogy ne fotózta volna le, majdnem sorakozni kellett miatta :)) Talán sosem volt rajta ennyi virág! Hétfőn még ilyen nyárias időben fotóztam én is.
Évek óta az igazi tavaszt, ennek a szépségnek a virágba borulása hozza meg számomra.

Kattints a linkekre!
Az idén a fehér virágúról lekéstem, pedig Szabó Lőrinc ácsorog alatta mindig.

2017. április 6., csütörtök

Tirpák ranchon jártunk

Csülökcsárdában ebédeltünk Nyíregyháza mellett Oros és Nyírpazony között.
Az interneten találtunk rá, gondoltuk jó lesz!
 A hely hangulatos volt, de kongott az ürességtől
 Még ilyen vadnyugati ranch is volt
El tudok itt képzelni lány- vagy fiú búcsúztatókat, vagy szülinapos rendezvényeket, talán még esküvőket is tartanak.
A kaja viszont nagyon gyenge volt.
Húsleves piros lábasban, mintha porból készült volna
 Csülök pékné módra
 Az én választásom, a csülkös sztrapacska csapnivaló volt! :(
 Hátul még egy kis állatfarm is van.
 Déli szieszta malacéknál
 és kenguruéknál
Nem valószínű, hogy még egyszer eljövünk ide. Ki kell autózni a városból, ami egy jó konyhánál megéri, de így semmi szín alatt! ( Nem az "Anyukám mondta")  Nem hiába volt üres, a hétvége ellenére. Pedig az idő csodálatos volt.

2017. április 4., kedd

Nosztalgia

Jaj, de szeretem ezeket a régi házakat!
Sóstón a Falumúzeumban jártunk, mely Magyarország második legnagyobb skanzenje, 1979-ben nyílt.  Északkelet-Magyarország sokszínű építészetét csodálhattuk.
Szatmári kisnemesi porta, tulipánfejes kapufélfával
 Az épületek nagyrészt eredetiek, egykori helyszínekről telepítették át.
Szatmár, Bereg, Rétköz, Nyírség, nyíri Mezőség 19. századvégi szegény- és középparaszti, kisnemesi házai.

 Csodaszép bútorok
 Még a galambdúc is míves
 Az édes rackákat a vadasparkból kapták kölcsön nyárra... :))
 Elbicsaklott templomtorony
 Tarpai porta - fűrészfogas vakolatdíszítéssel
 Kisnemesi berendezés, mely hasonló egy jobb-módú paraszt családéhoz
Anarcsi porta

 Legalább van valami fogalmam, hogy nézhetett ki őseim szikvíz üzeme
 Az elmaradhatatlan kovácsműhely
Egy egész faluközpont is van, templommal, harangtoronnyal, paplakkal, szatócsbolttal, iskolával
A kisbolt is érdekes volt számomra, ilyesmi lehetett nálunk is. Milyen kár, hogy nem maradtak fent róla fényképek!
 Csarodai paplak
 Az iskola tulipán motívumos tornáca mögött a fazsindelyes templom és harangtorony
 Populus alba - Fehér nyárfa
27 éves és 2013-ban az év döntős fái között szerepelt
A múzeumfalu makettje, mely a valóságban 7,5 hektáron terül el. Remek séta volt az áprilisi melegben és a vályogházak hűvösében. Szinte éreztem az orromban a múlt illatát.