2016. október 17., hétfő

Piaci séta

 Színek, formák, ízek
 Csak, mert szép.......

2016. október 16., vasárnap

Őszi ebéd

 Színes őszi levél, mint hangulatos asztaldísz
 Szívemnek kedves, régi, csorba, madaras kis kancsó, még Nagymamától
Kökény és tűztövis vesszők
 Padlizsánt vettem a piacon, ehhez kerestem receptet.
Végül padlizsános csirkét készítettem, szabadon, az itthon fellelhető alapanyagokból. Került bele hagyma, paprika, paradicsom, csirkemell, fűszerek. A padlizsánt kockára vágva, lobogó forró vízbe dobtam, röpke öt percre, ezt az interneten javasolta az egyik híres gasztroblogger. A többi hozzávalót serpenyőben megpirítottam, majd összevegyítve sütőbe toltam, reszeltem rá sajtot is. Gyors, fincsi egytálétel. Imádom a sült zöldségeket.
 Desszert egy kis maradék brownie, eper-jammel, tejszínnel turbózva.
 Vigyorgós, szép őszt kívánok!

2016. október 15., szombat

Vendégségben Farkaséknál

Nagy örömömre röpke idő leforgása alatt háromszor voltam színházban, mindez hazalátogató barátnőmnek köszönhető, aki boldogan jött velem. Mind másfajta élmény volt, egy operett, egy felolvasó est, és a legkülönlegesebb egy lakásszínházi előadás. Már maga a helyszín is izgalmas, egy régi bérház első emeletén, az Arany János utcában.
A ház valamikor szép lehetett, nagypolgári lakásokkal. Régen itt volt a Hungária Étterem, lehet ez is hozzátartozott.
Az idén a Karlovy Vary-i filmfesztiválon a legjobb filmnek járó, Kristály Glóbusz-díjat nyerte Hajdú Szabolcs rendezte Ernelláék Farkaséknál. A legjobb színészi alakítás díját is ő kapta.
Érdekessége a darabnak, hogy maga Hajdú Szabolcs és felesége Török-Illyés Orsolya játszott benne.
Olyan érzésem volt, mintha belecsöppentem volna egy család életébe. A gyerek szereplőket felnőttek alakították, egy kissé groteszk volt, nyilván ez is volt a cél.
Különleges élmény volt!

2016. október 14., péntek

Mosolyogtunk

Kíváncsian vártam Janikovszky Éva (1926-2003) A lemez két oldala című művéből készült kis darabot. Előtte levetítettek egy filmet az írónő életéről, talán a Duna Tv készítette. Jó ötlet volt.
Az első felvonásban két nő, a másodikban két férfi ül egy asztalnál, elhangzik egy-egy monológ, ugyanattól a személytől, ugyanarról a témáról, de más-más helyzetben. Nevetős, jópofa sztorik, amelyek egy kicsit vissza is repítenek bennünket a szocializmus világába.
Persze jobban élveztük a női felolvasókat, nyilván közelebb állt hozzánk az ő témájuk, néhol bizony magunkra ismertünk. Kovács Patrícia és Kárász Eszter tüneményesek voltak. 

"Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly - minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy."
Janikovszky Éva

Egy kis ízelítő:  http://nava.hu/id/1837394/

2016. október 13., csütörtök

Felújítás előtt

Van nekünk egy Csokonai Színházunk, szép, öreg épület. Jövőre felújítják kívül-belül, még nem tudni hová költözik belőle a társulat.
Az épület Szkalnitzky Antal romantikus - mór-bizánci stílusú - tervei alapján épült az 1860-as évek elején.
A homlokzati szobrok megsérültek, így helyüket Melpoméné- és Terpszikhoré-szobra dísziti. A falfülkék költőszobrai között csodálhatjuk Petőfi, Kazinczy, Vörösmarty, Csokonai, Kölcsey és Kisfaludy alakjait.
A színház előtt áll a két kiemelkedő igazgató, Horváth Árpád és Téri Árpád mellszobra (Berky Nándor és Török Richárd alkotásai).
Itt hátul látszik, hogy nem is olyan kis épület ez, bizony ráfér a felújítás!
A színpad felett Telepy Károly, debreceni születésű festőművész örökítette meg a magyar színészet korai korszakának Debrecenben is fellépő nagyjait
Strauss - Denevér című operettjét néztük meg, Kero rendezésében. A Budapesti Operettszínházzal együttműködve készült a darab. Játszott benne Oszvald Marika, tüneményes volt, csak úgy hányta a cigánykerekeket. Bemutató előadás lévén, maga a rendező is megjelent a végén, a háttérben dolgozókkal együtt.
 Terasz és büfé
Folyosó
 Bocsánat a telefonos rossz minőségű fotókért

2016. október 12., szerda

Vásári hangulat

Ringó szoknya, hosszú pántlika
Készül a finom kürtős kalács
Sajtok
Langalló és Csíki sör
Kedvenceim a kerámia virágok, már több éve nézegetem, legközelebb veszek egy csokorral.....
Az a szépséges címeres fazék, biztos jó töltött káposzta készül benne
Az elmaradhatatlan mézeskalács
Színes cukorkák
Cici-fixek minden mennyiségben, a bugyik, gatyák most kimaradtak a fotózásból
:))