2016. szeptember 3., szombat

Búcsúzás

Ezzel a kis hajóval mentünk át a szigetre, ahol a Vasa Múzeum is volt. Egy kis rövid hajókázás.
A szigeten van egy vidámpark is, ilyen magasságokban lehet pörögni, forogni, zuhanni :)) Már hiányoltam a bicajokat, közel sincs annyi, mint Koppenhágában.
 Viszont nagy divat a motor és az oldtimer autó (ezt még Ålandon fotóztam)
 A szigetről visszafelé, a lemenő nap sugarai az ablakokon tükröződve
 Ez a kilátó, Gondolen névre hallgat, szerencsére lifttel is fel lehet menni
 Fent van egy kis bár
 Na, de a kilátás....! Sajnos az előtérben épp nagyszabású építkezés zajlik, amúgy Stockholmban szinte mindenütt, daruk tömkelege
Ettünk itt-ott esténként, amikor már elteltünk a kultúrával, és nagyon éhesek voltunk, éppen amiben botlottunk, itt egy pizza
 Itt egy steak
 Ez sertés fehér és fekete mártással
 Kézműves sörök
Szállodánk a svéd egyszerűséget mutatta, remek helyen, az óvároshoz közel, isteni finom svédasztalos (mi más) reggelivel. Imádtam azt a környezetvédelmet. A hotel szobában is három részre volt osztva a szemetes. Barátnőm szintén szelektálva gyűjt. A komposztot lebomló zsákba teszi. A tejes dobozt kimossa és összehajtogatja.
 Tetőterasz, esténként jó hangulattal, és szép kilátással
 Viszlát Stockholm! 
Másnap már repültünk is haza, de még a Drottningolm Királyi Palota belefért a délelőtti programba, folyt.köv......

2016. szeptember 2., péntek

Időutazás a 17. században

A Vasa hajó Stockholmban, a Djurgården-félszigeten a Vasa Múzeumban 1990 óta látogatható. A múzeum nem messze épült attól a helytől, ahol a hajót eredetileg építették, hatalmas épületében hét szinten csodálhatjuk meg.
A világ egyetlen, épen fennmaradt 17. századi hajója. A hajó nemcsak technikai és történelmi kuriózum, hanem egyben kiemelkedő művészettörténeti emlék is.
1628-ban vitorlákat bontott egy nagy csatahajó, hogy elhagyja a stockholmi kikötőt. Teljesen újonnan épített hajó volt, amely a Vasa nevet kapta az uralkodó Vasa-dinasztia után.
Amint a hajó méltóságteljesen siklott a kikötő bejárata felé, hirtelen feltámadt a szél, belekapott a vitorlákba, majd a Vasa az oldalára billent, de rövidesen visszaállt egyenes helyzetbe. Egy hirtelen jött második széllökés a hajót azonban már az oldalára fordította. Az ágyúnyílásokon keresztül a víz akadálytalanul tört utat a hajó belseje felé. A Vasa rövid időn belül a tenger mélyére süllyedt, örök hullámsírba temetve a személyzet 150 tagjából legalább ötven embert.
A tragédia oka, hogy a korabeli források szerint a Vasa terveit az építési munkálatok megkezdése után módosították. A király a szokásosnál nagyobb számú ágyút kívánt a fedélzeten elhelyezni. Így a hajótest eredeti méretezése nem felelt meg az elvárásoknak, a vízvonal feletti része jóval magasabb lett, mivel két zárt ágyúfedélzettel építették meg. A hajó alját nagyméretű, nehéz kövekkel töltötték fel, amelyek az építők elgondolása szerint a hajótestet egyensúlyban tartották volna. Sajnos az átalakítások miatt a Vasa túlságosan fejnehéz lett, a 120 tonnás ballaszt nem volt elegendő a hajó egyensúlyban tartására.
A Vasá-t a svéd haditengerészet zászlóshajójának szánták. Fedélzetén 64 ágyú kapott helyett. Az ágyúk közül a legtöbb 24 fontos ágyú volt (nevüket onnan kapták, hogy 24 font súlyú (10,8 kg) ágyúgolyókat használtak).
A hajót a messze földön híres holland hajóépítő mester, Henrik Hybertsson vezetésével építették. Hajóácsok, szobrászok, vitorlakészítő mesterek, kovácsok, festők és üvegesek hada segítette. Több, mint négyszáz ember keze munkáját viseli magán.
A vitorlás két év alatt készült el. A háromárbocos hajón tíz vitorla kapott helyet. Magassága az árboctalptól számítva 52 méter, hossza 69 méter volt. Súlya elérte az 1 200 tonnát.
Elkészültekkor a világ legimpozánsabb, legerősebb hadihajói közé tartozott.
II. Gusztáv Adolf úti célja valószínűleg Lengyelország lett volna, hiszen a lengyelek akkoriban már régóta Svédország legnagyobb ellenségének számítottak. Lengyelországban ekkor Svédország egykori régense, Zsigmond király uralkodott, aki közös apai nagyapjuk miatt a svéd király unokatestvére volt, de katolikus hite miatt elűzték régensi székéből.
333 évnek kellett eltelnie, mire újból a felszínre hozták. Anders Franzén, svéd tenger-történész 1950-es évek elején megkezdte a Vasa felkutatását, 1956-ban sikerült megtalálnia. A sós vízi hajóroncsokat rongáló hajóféreg, a Balti-tenger édesvízzel kevert tengervízében nem fordul elő.
A kiemeléshez a hajótest alatt 6 alagutat ástak. Ez öt búvárnak körülbelül egy évig tartott. A járatokon acélsodronyokat vezettek át. Ezek segítségével a Vasat 1959 augusztusában megemelték, és 16 lépésben óvatosan sekélyebb vízbe vontatták, mindig csak keveset emelve rajta. Ott aztán (nagyjából) vízhatlanul betömték a réseit, és megerősítették a kiemelés előtt – az ágyú-nyílásokat lezárták, az elrozsdásodott fém szegecsek helyét bedugaszolták.
A kiemelésre 1961-ben került sor, melyet a TV élőben közvetített. Reggel 9:03-kor bukkant a felszínre a Vasa első darabkája. Egy szivattyúval elkezdték kipumpálni a vizet a hajóból (gyorsabban, mint ahogy az visszaszivárgott), így a Vasa lassan a felszínre emelkedett.
A több évszázadig a tenger fenekén heverő hajóroncsot a kiemelést követően megfelelően konzerválni kellett. A felszínre került faszerkezet ugyanis rohamos gyorsasággal bomlik szét.
Első lépésként az egész hajótestet vízpermettel vonták be, miközben a szakemberek a megfelelő konzerválási módszerek kidolgozásán fáradoztak. Választásuk a polietilén-glikolra esett, amely vízben oldható viaszos anyag, és a fába behatolva lassan kiszorítja belőle a vizet. A speciális anyaggal végzett permetezés több éven keresztül folytatódott.
A hajótesttel együtt több, mint 14 000 fatárgyat hoztak a felszínre, köztük 7 000 szobrot is. Ezeket a tárgyakat egyenként konzerválták, majd visszahelyezték őket eredeti helyükre.
A 17. századi hadihajók nemcsak rettentő mennyiségű fegyvert hordoztak, kialakításuk, berendezésük a legpazarabb berendezésű palotákéval vetekedett. A felszínre hozott alkotásokon aranyozás és festés nyomai láthatóak. A szobrokon végzett vizsgálatok során fény derült arra, hogy készítésük idején a szobrok vörös alapon élénk színekben pompáztak. A szobrok oroszlánokat, bibliai hősöket, római császárokat, különféle mesés tengeri lényeket, görög istenségeket és sok más díszes élőlényt és mitikus szereplőt ábrázoltak.
Ilyen színekben pompázott 
A tenger fenekén, a barátságtalan és hideg iszapban a kutatók hat olyan vitorlát is találtak, amelyek a baleset idején nem voltak felhúzva. Ezek a vitorlák a világ legrégebbi, máig fennmaradt vitorlái.
A Vasa állapotának fenntartása állandó gondozást igényel. A hajótest konzerválása szempontjából a stabil klíma a leglényegesebb. A sós tengervízben töltött több száz év során a gerendákat összetartó vasszegek a tölgyfából készült fagerendákat koromfeketére színezve elrothadtak. A Vasa tartós konzerválását célzó kutatások manapság is nagy lendülettel folynak.
 A hajó metszete maketten
Záróráig csodáltuk a hajót, nagyon érdekesnek találtuk. Remekül ki van találva az egész múzeum.

2016. szeptember 1., csütörtök

Három korona alatt

A stockholmi Városháza 106 méter magas tornyának  tetején Három Korona, ami Svédország nemzeti szimbóluma. Koppenhágában a torony 105 méteres, ezért megtoldották 1 méterrel, hogy  túlszárnyalják őket. :))
A lift a Százak árkádja fölötti körfolyosóig jár. Itt szobormúzeumot rendeztek be. Kiemelkedő alakja a Stockholm város címeréből ismert Szent Erik hét és fél méteres aktja. Eredetileg a Nagy-torony csúcsában, mindjárt a három korona alatt helyezték el, de ott alig látszott, ezért inkább a torony közepén állították fel.
Nyolcvan centi széles, alig emelkedő, vakolatlan téglafalú, szűk folyosó vezet a toronyba
 Az utolsó lépéseket ezen a faszerkezetű lépcsőn tettük meg a mesés kilátáshoz.
A nyitott kupola alsó szintjén négy szobor áll: Szent Klára - a klarissza-rend szentje, - Szent Mária Magdolna - aki a feltámadt Jézussal találkozott Húsvét reggelén, - Szent Erik, az 1300-as évek szentéletű uralkodója - és Szent Miklós - a tengerészek szentje - a védelmük alá vett városrész felé fordulnak.
A teraszról gyönyörű kilátás nyílik a Királyi palotára, az Óváros tornyaira, Södermalm templomaira, az üveg és acélgömb sportcsarnokra, a Globenre.
A magas talapzaton Engelbrekt szobra, aki Pomerán Erik, a svédellenes unió-király ellen vezetett népfelkelést. (Christian Eriksson szobra).
A torony tövében fekvő Szerafim-kórház, hosszúkás, fehér szárnyának 13-as részlegén feküdt 1936-ban az agydaganattal megoperált Karinthy Frigyes
"...három óra felé a vonat berobog a fővárosba. Csak annyit látok, hogy tengerparton vagyunk, öblök és csatornák közt futottunk. És még egy szikrázó torony is felvillan, a városház aranykupolája. Többet egyelőre nem jelent számomra Stockholm, és nem is fog jelenteni négy hétig." (Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül).