2017. augusztus 27., vasárnap

Lágymányosi pampák kávéháza

Egy újabb bakancslistás helyre jutottam el a minap. A Hadik Kávéházba, a "lágymányosi pampák" (ahogy Kosztolányiék nevezték előszeretettel a városrészt) egyik legendás kávéházába a Bartók Béla úton. Előtte a Gárdonyi tér, Gárdonyi Géza szobrával.
1906-tól 1940-ig működött. Elődjét Seemann Károly alapította, nevét későbbi tulajdonosától, Kaiser Adolftól kapta, aki 1922-ben a közelben lévő Hadik laktanyáról Hadik Kávéháznak keresztelte el.
Karinthy Frigyes és felesége, Böhm Aranka, itt töltötték mindennapjaikat barátaik és más szerzők társaságában. Karinthy a kávéházakban dolgozott. Sakk-kör is működött, aminek ő volt az elnöke.
A kávéház ekkor élte fénykorát. Bár a kávéjáról az a hír járta, hogy eléggé rossz, a hely így is legendássá vált, elsősorban azoknak köszönhetően, akik ide jártak.
A lépcső melletti falon jó pár ismerős arc felfedezhető! :))
A '20-as években megfordult itt Móricz Zsigmond, Déry Tibor, Kosztolányi Dezső és felesége, Harmos Ilona, Tóth Árpád, Füst Milán, Nagy Lajos, Heltai Jenő, Rejtő Jenő, Ascher Oszkár, Hunyady Sándor, Turcsányi Elek és mások.
Erről a korszakról, a Hadik kávéházról és köréről, könyv is született Egy foglalt páholy története címen 1942-ben, melynek szerzője Németh Andor. A címbeli páholy nem színházi, hanem kávéházi páholyra utal, ami kényelmes pamlagokkal U-alakban övezett asztal.
 
A második világháború alatt bezárt és csak 2010-ben nyílt meg újra, az 1920-as, 1930-as évek szellemében. Akkor egy szép kávéházat akartak, ami a lehető legjobban hasonlít a régi Hadikra.
Tavaly nyáron azonban új, fiatalos enteriőrt öltött.
Irodalmi estek, beszélgetések, zenei produkciók és kiállítások otthona, amellyel sikerülhet feltámasztani az oly régóta áhított kávéházi életet. 
Arról, hogy ki is volt Hadik András itt olvashatsz!
 Ebédünket is itt fogyasztottuk el, gyöngyös leves
 Sztrapacska
 Szűzpecsenye, uborkasaláta koktéllal
Az egykor volt Hadik Kávéházat két részre bontották, megmaradt a Hadik Kávéház és mellette a Szatyor Bár és Galéria. Karinthy Frigyes nevezte el szatyornak a Hadik pincehelyiségét, meglátva a falak gyékényborítását. A Szatyor Bár és Galéria kortárs választ kíván adni a nyolcvan
évvel ezelőtti bohém világnak
 Talán egyszer eljutok egy jazz vagy irodalmi estre is ?!

2017. augusztus 23., szerda

Bor és jazz

Még a múltkorában kilátogattunk a bor és jazz napokra.
 Jó zene
 Nagyerdő, Békás - tó
 Afrocando
Quadraphilia 
Matthew Mitchell - gitár, Blaho Attila - zongora, Bögöthy Ádám - bőgő, Sárvári Kovács Zsolt - dob
 Oláh Dezső trió
 Sok ember, jó hangulat
 Finom borok

Finom falatok
 Hű, de jó volt, egy kicsit kikapcsolódni, mégha egy pár órácskára is.....

2017. augusztus 21., hétfő

Karnevál után

Virágkarnevál másnapján, a Piac utcán megcsodálható számos virágkocsi, sajnos nem az összes. Így közelről láthattam az élővirágból készült kompozíciókat. Hollandiából egy egész kamionnyi virág érkezett.
 
 Szarvas a Nagytemplom előtt
 A város címere ólomüvegből
 E.ON Hungária Zrt. - Összetartozás
TEVA Gyógyszergyár virágkocsija - melynek szirmai szétnyíltak
 21 méter hosszú sárkány, több mint százezer friss dáliával
 Szárnyaló Debrecen - első helyezett lett
Világűr meghódítása, mögötte a Surf mosópor gyártó cég kocsija, és a Szakképzési Centrum- "Szakképzésé a Jövő" alkotása.
  Debreceni Egyetem virágkocsija - Mester és tanítvány
A közeli képeken látszik, hogy szinte minden élővirágból készült, az eddigi szalmavirágok helyett.
 Csodás virágcsokrok is díszítették a kocsikat