2017. február 4., szombat

Városgazda házában

Minap az idelátogató barátnőimmel a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumot látogattuk meg. Valamikor nagyon régen jártam benne, pár szobor élénken élt emlékezetemben.
Az egykori városgazda háza 1770-ben épült. Egy kis gyöngyszem a város forgatagában, ilyen volt az akkori polgárházak építészeti stílusa. Árkádsorral és zárdaboltozatos szobákkal.
1982-től  itt található Medgyessy Ferenc (1881-1958) kétszeres Kossuth-díjas szobrászművészünk hagyatékának kiállítása, aki Debrecen szülötte, orvosnak tanult, majd festői és szobrászati tanulmányokat folytatott Párizsban. 1914-18 között katonaorvos volt.
Budapesti Százados úti művésztelep műtermének rekonstrukciója, ahol évtizedeken keresztül alkotott
A magyar szobrászat megteremtője volt
 A művek tematikai csoportokban rendezve láthatóak
Szt. István lovas szobra
 Hortobágyi bika
Szüreti menet
Párkák
Egy érdekesség, mozgásban vetítve a szobrász alakja, amint éppen egyik művén dolgozik. Medgyessy mindig maga faragta szobrait, nem bízta másra.
Menekülők
 Álló nő
Folyt. köv...., ez csak az épület egyik szárnya

2017. január 29., vasárnap

Vekeri télen

 Vekeri tó reggel, zúzmarás fákkal körülvéve
 Két órás séta körbekerülve
 Gyönyörködtünk a látványban
Még a jégen is sétáltunk egy darabon, azt hiszem életemben most voltam először befagyott tó közepén. :))
 Sütött a nap
A lepotyogó zúzmara muzsikája kísérte sétánkat
 Mesés délelőtt volt, kárpótolta egy kicsit a befagyott Balatont! :)

2017. január 28., szombat

Fagyos séta

A tél utolsó (Remélem!) szépségei a városban
 Fehérben
 Kovácsoltvas fehér gyöngyökkel
 Most hallom, hétvégén farkasordító hideg lesz (-20 fok). 
Sétámon csak -10 volt, de majd megfagytam.