Nora-bora: fényfestés

Tavaly láthattunk első ízben 3D-s épületvetítést Debrecenben. Bordos László Zsolt, a világszerte ismert 3D fényművész és csapata, az egyetem főépületére készített filmeket vetített.
http://nora-bora-nora.blogspot.hu/2016/08/viragos-unnepunk.html
Most Debrecen és a reformáció történelmi mérföldköveit keltették életre, emellett a jövő világát is a Nagytemplom falaira varázsolták

A 12–13. században egy román stílusú „Árpád-kori” kis templom állt a mai Nagytemplom helyén. Aztán 1297–1317 között felépült a Szent András templom egyhajós változata.

A mai Tócóskert és Tócóvölgy környékén, hétszáz esztendeje, 1317 tavaszán, a Károly Róbert pártján álló Debreceni Dózsa (a település földesura) legyőzte a király ellen lázadó Borsa Kopaszt.

Még ebben az évszázadban, 1360-ban a Szent András templomot háromhajós, gótikus templommá bővítették, a következő évben, 1361-ben I. (Nagy) Lajos kiváltságlevele mezővárossá nyilvánította Debrecent.

Ezt követően 1405-ben Zsigmond király kiváltságlevelében olyan jogokat adományozott Debrecennek, amely addig csak Budát illette meg: vásártartás, kőfal építés (ami végül nem épült), a város kereskedőinek vámmentessége stb.

A 15. század közepétől folyamatos fejlődés jellemezte a várost: ekkor a Hunyadiaké volt Debrecen. Szilágyi Erzsébet a tényleges „gazda”, majd Mátyás király 1477-ben árumegállítási jogot adott a városnak.

A történelmi helyzet a 16. században jelentősen megváltozott, az ország három részre szakadt.
Ekkor nagy gazdagság, kiterjedt nemzetközi kereskedés jellemezte a várost. Hajdúk hajtották a sok ezer marhát az európai nagyvásárokba. S egyre több vándordiák, iparos legény is elindult tanulni nyugatra, hogy onnan visszatérve mind a maga, mind a közösség boldogulását szolgálja.
Az 1530-as években Debrecenbe szegődtette a hitújító Bálint papot a város földesura, enyingi Török Bálint, akire jól emlékezhetünk Gárdonyi Géza regényéből, az Egri csillagokból is. Bálint paphoz és a katolikus Ambrosius püspökhöz kötődik a líciumfa legendája.

A reformáció történetének nagy esztendeje volt 1552, ekkor végleg eltávoztak a városból a katolikus papok. Szörnyű tragédia helyszíne volt a város 1564-ben,leégett a háromhajós, gótikus Szent András templom. Utána 62 évig csak az üszkös falak álltak itt. Ám a hívek nem adták fel, a sekrestyét átalakították imateremmé.

1567-ben a debreceni zsinat elfogadta a "Keresztyén hitről való vallástételt".
Újabb és újabb csapások sújtották a várost: az 1590-es években a Habsburgok csapatai kirabolták, 1594-ben pedig hatalmas a sáskajárás pusztított. A debreceniek egy akkor igen modern technikát vetette be: ágyúval igyekeztek elpusztítani a rovarokat...

1626 és 1628 között Bethlen Gábor erdélyi fejedelem segítségével újjáépült a tetejét vesztett volt Szent András templom, melynek 1636-ban I. Rákóczi György 50 mázsás harangot adományozott, 1642-ben felépült a Verestorony.

1660-ban a török, 1686-ban Caraffa császári generális vérengzése. Majd 1693-ban I. Lipót kiváltságlevele szabad királyi várossá nyilvánította Debrecent.

1711-ben az elbukott Rákóczi-szabadságharcot lezáró „szatmári béke”, okmányát a császári főparancsnok és Rákóczi felkérésére, a debreceni főbíró közvetítésével, az ő házában szövegezték meg.

1716-ban döntés született arról, hogy a katolikus egyházat vissza kell engedni a városba.
A lángok martaléka lett 1719-ben a 922 házból álló város: a pokoli tűzvészben elpusztult 400 lakóház, 32 bolt, templom, nyomda… Évekbe telt, míg sikerült talpra állni.

Ám mondhatni, csak ideiglenesen, mivel az 1726-ban felépült református Kistemplomot a következő évben tűz pusztította el, és újabb 4 év kellett, míg elkészült hagymakupolás tornyával.
Az új idők új helyzetet hoztak a város számára. A 18. század második felében Mária Terézia gazdaságpolitikája miatt Debrecen kereskedelme hanyatlásnak indult, az évi 6 országos vásár helyett is csak 4 maradt.
Az új évszázad új tűzvészt is hozott:1802-ben leégett a város északi fele, a Nagytemplommal és a Verestoronnyal. Az egészen áttüzesedett Rákóczi-harangot pedig az oltás során használt víz tette tönkre.
A város azonban ahogy eddig is annyiszor, ismét talpra állt. Ekkor már Magyarország második legnépesebb települése volt, kinézetére viszont „Európa talán legnagyobb faluja”, ám a klasszicista épületekkel rohamtempóban nagyvárosiasodott. Ezekben az évtizedekben épült a Városháza, a Bek- és a Podmaniczky-ház, 1816-ban a leégett református kollégium új főépülete is. S persze a Nagytemplom is, melynek építése 1805-ben kezdődött, és ahol az első istentisztelet 1819-ben tartották, mikor még építés alatt állt. (Aztán 1827-ben végre befejeződtek a munkák.)

1824-től szétbontották a főutca hosszában lévő Nagy Híd szerkezetét. 1831-ben járvány tizedelte a lakosságot: a 25 ezer fős városban 2139 ember halt meg kolerában.

1849. januárjában „a szabadság őrvárosába” menekült a kormányzat, Kossuth Lajos, a Szent Korona és az országgyűlés. Április 19-én Kossuth a Nagytemplomban kihirdette a Függetlenségi Nyilatkozatot, aztán májusban és júniusban távoznia kellett a „fővárosnak” Debrecenből.

A szabadságharc azonban nem ért még véget: egyik nagy, véres csatáját itt vívták augusztus 2-án. A Nagysándor József vezette magyar csapat megütközött a tízszeres túlerejű cári sereggel. Az oroszok elfoglalták a várost. Az itteni kórházakban 1850-ben halt meg az utolsó orosz katona, akkor jött létre a Honvédtemető: a vesztes csatának állít emléket Marshalkó János szobra, amelyet a kiegyezésig befalaztak, s most a Honvédtemetőben áll.

Újabb változások virradtak a városra: 1857-ben elérte a vasút Debrecent. A századfordulóra igazi központ lett, ahonnan tíz irányba futottak a vonatok. 1884-ben átadták az ország első gőzvontatású közúti vasútját, amely a vasútállomástól a főutcán át a Nagyerdőig (nagyjából a mai 1-es villamos pályáján) haladt. Felívelő szakasz köszöntött Debrecenre 1890–1915 között. Sorra épültek a sokemeletes „paloták”, templomok. Többek között a Verestemplom, a Kossuth utca sarkán a Debreceni Első Takarékpénztár, az Arany Bika, a „Püspöki palota”, az Árpád téri és az Attila téri templom.

1907-ben a Kistemplom tornyának hagymakupoláját megbontotta a vihar. Átalakították a mai bástyás formára, így nyerte el nevét is a Csonkatemplom.
1912-ben az Országgyűlés létrehozta a debreceni tudományegyetemet és elindult a klinikák felépítése is. Ezeket IV. Károly és Zita királyné 1918-ban avatta fel.
1919-ben a város leendő repülőtérként mutatta be a katonai vezetésnek a mai nemzetközi repülőtér helyét. Ez volt a román megszállás éve is.
1928-ban átadták a Déri Múzeum épületét, 1932-ben elkészül az egyetem főépülete és felavatták a Köztemetőt. 1933-ban elkészül a nagyerdei Stadion, Magyarország első földstadionja. (Ennek a helyén épült a mostani aréna.)

A második világháború Debrecent sem kerülte el.
1944. június 2-án az amerikai légierő szőnyegbombázása iszonyatos károkat okozott. Sok százan meghaltak, a városközpont déli fele elpusztul. A vasútállomás közelében lévő Református Ispotály templom tornyának egyik sarka teljes magasságban függőlegesen lehasadt.

1944. október 19-én csak a bombázások és az utcai harcok értek véget. A szovjet hadsereg betelepült Debrecenbe. Megkezdődik a romeltakarítás a városban, ahol szinte nem is volt sérülésmentes épület, és a lakások több mint fele lakhatatlanná vált, a lakosság nagy része pedig elmenekült a harcok elől.
1950-től aztán óriási iparfejlesztés indul. (Új vasútállomás, Biogal, gördülőcsapágy-gyár stb.) Rohamosan nőtt a lakosság száma.
1961-ben Zsolnai szökőkút készült a Kossuth térre.

A 70-es években hatalmas lakótelepek épültek házgyári technológiával.
Aztán elérkezett a nagy pillanat: hazatértek a szovjet katonai repülők a debreceni repülőtérről (is)… Új korszak köszöntött az országra, a városra...