2022. november 24., csütörtök

Az élet napos oldala

Budapesten nem csak múzeumokba érdemes ellátogatni, hanem a galériákba is, ahol remekbe szabott kiállításokat lehet megtekinteni. 
A Kieselbach Galéria, Czene Béla festőművész, A valóság szerelmese című tárlatán jártam még júniusban.
A család padlásáról csak tavaly kerültek elő, a közel negyven éve ott álló, a leszármazottak tudomása szerint, csak kevésbé sikerült, így száműzött festmények. Valójában az egész életmű tudatosan félretett törzsanyaga lapult a porréteg alatt. A legtöbbjük azért került fel a padlásra, mert a festő nem akarta őket eladni, így szerette volna megőrizni az életmű legjobb darabjait. 
A kiállításra Olaszországból, Japánból és Amerikából is érkeztek festmények.
Római önarckép (1939)
Czene Béla (1911-1999), 1930 és 1933 között Rudnay Gyula növendéke volt a Képzőművészeti Főiskolán. 1938-tól 1939-ig a római Collegium Hungaricum ösztöndíjasa volt. 1932-től rendszeresen kiállított a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban.
Nőrablás (Hunor és Magor 1939)

Ferrari Noémi portréja (Az olasz tanárnő 1939)
 
 Feleségem (Hikádi Erzsébet portréja 1942)
A kezdeti időkben minden női alakjáról felesége portréja nézett vissza, a férfiak pedig rendszerint az ő önarcképét tükrözték.
 Hármas arckép 
(Önarckép a művész feleségével és bátyjával 1935)
A képek magyarázata sokat segített a festő életművének jobb megismerésében
Hazatérése után művészi érdeklődése egy időre a korábbi mitológiai és bibliai témák helyett a falusi élet felé fordult. 
Kalotaszegi lányok (1943)
Az 1950-es években művésztársaihoz hasonlóan ő is kénytelen volt igazodni a hatalom által megkövetelt szocreál stílushoz, katonai szolgálatot kellett teljesítenie, 1945-ben a Vörös Hadsereg gyűjtőtáborába szállították. A festőnek mindvégig kivételes helyzete volt, mert a tábort vezető szovjet tisztek portrékat, propaganda feliratokat, és Sztálin-arcképeket rendeltek tőle. Czenét ezek a megrendelések mentették meg attól, hogy Szibériába deportálják a tábor többi tagjával együtt, a jó kapcsolatainak köszönhetően sikerült hazaszöknie.
Ahogy a politikai viszonyok változtak és oldódott a helyzet, új témákat és stílust talált magának, az aktok váltak a Czene-képek legnépszerűbb témájává.
Képeinek központjában a modern városi ember hétköznapjai álltak. A festő, aki nyugati életérzést varázsolt a képeivel. Divatosan öltözött fiatal lányok, a legendás Maxim Varietéből elcsábított gyönyörű aktmodellek, színekben tobzódó presszók és rohanó járókelőkkel teli pesti utcák jelennek meg, virtuózan megfestett képein.
Az 1960 - 1970-es évek ikonikus hajviseletei, budapesti presszók, csodálatos nők, vidám balatoni strandolások, színes nagyváros élet. Ezek Czene ikonikus témái.

Olaszországi utazásainak célja, elsősorban élmény- és inspirációgyűjtés volt. Vázlatfüzettel járta az olasz városokat, hazatérve pedig kész kompozíciókat festett.
 
A művészt egész életében igazságtalanul mellőzték, miközben óriási, mintegy háromezer képből álló életműve manapság egyre többet ér. Képei a világ számos pontján szétszóródva lappanganak.
A festő ugyan jól kereső művésznek számított, de a kritikusok tetszését sosem nyerte el. Azt a célt tűzte maga elé, hogy az akkori emberről és az akkori valóságról adjon hiteles korrajzot. Fantasztikusan ragadta meg a valóságot, mert képein a hétköznapok egyszerűsége, és az ember áll a középpontban.
Engem lenyűgöztek a képei, különösképpen az utcaképek, presszóképek, fürdőzőképek varázsoltak el, amelyek fiatal éveimbe repítettek vissza. 
Mindig nagy örömmel tölt el, egy ilyen életmű kiállítás megtekintése, hiszen a világ minden tájáról hoztak képeket, sok magántulajdonból való, ezeket a műveket együtt látni csodás, kivételes alkalom. 
Belegondolni, hogy a képek egy része egy padláson porosodott, és mindezt megnézhettem!
A Kieselbach Galéria nagy hozzáértéssel rendezte meg ezt a kiállítást, a történetek, magyarázatok, fotók, vetített filmek felelevenítették ezt a kort. Egy örömteli nosztalgikus utazás volt számomra.
 
Most találkoztam először Czene Béla nevével, de sosem fogom elfelejteni, milyen nagyszerű  festő.

3 megjegyzés:

  1. Ez nagyon gáz, de még nem hallottam erről a művészről 🤔 jaj, és még mennyi sokról

    VálaszTörlés
  2. Huh, véletlenül küldtem el a megjegyzést, még nem fejeztem be pedig... 😄😄

    Szóval az az igazság nálam, hogy elég sokáig, türelmesen szeretek nézegetni egy kiállítást, de egy idő után az az érzésem, kezd egyforma lenni, persze nem igaz, csak már olyankor mennék tovább, újat, mást nézegetni.
    Ez egy kicsit sok, vagy talán túl mozgalmas a témái/színei miatt? Nem is tudom, persze ott élőben biztos ezerszer jobb a hatása.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg többször körbemegyek, ami tetszik, azt megnézem újból. :))

      Törlés