Mára

“Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban.

Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, aszerint hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.” 

Wass Albert

Kertemben

Régebben készült fotóimból válogattam

Szép így egy-egy részlet kiragadva, valójában gyomlálni kellene ezerrel, füvet nyírni rendszeresen, metszeni, ápolni, szeretgetni a növényeket........nincs erőm ........

Bronz szépség

Jártamban-keltemben a Párizsi utcában bukkantam erre a csodálatos emlékműre. Koronás Hungária egy elesett meztelen katona fölé hajol.

Az egykori főposta épületének falán 1927-ben helyezték el és avatták fel a Magyar Posta I. világháborúban elesett dolgozóinak emlékére készített bronz domborművet. (Berán Lajos és Keviczky Hugó alkotása)

Az emlékmű annak a majdnem hatszáz postásnak állít kegyeletes emléket, akik a világháború során, szolgálatteljesítés közben haltak hősi halált.

Mézeskalács házikó

Az egykori zugligeti-lóvasút végállomása, ma Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont lett.

Zugliget a XII. kerület városrésze, hajdanában Mátyás király vadászterületéhez tartozott. Akkoriban ez a gyönyörű, erdős környék tele volt vaddisznókkal, így kapta ez a vidék a Disznózug (Sauwinkel) nevet. Erre emlékeztet a közeli forrás máig élő elnevezése, a Disznófő. A 19. század közepén azonban Döbrentei Gábor nem békélt meg a Sauwinkel névvel, magyar elnevezést keresett a budai hegyeknek. Elhagyta a Sauwinkel első betűjét, így lett a névből Auwinkel (magyurul Ligetzug), amely Zugliget néven vonult be a köztudatba. 

A 19. század első harmadában jelentek meg az első nyaralók, villák, vendégfogadók. A század második felétől Pest-Buda egyik legkedveltebb kirándulóhelye. A szőlők pusztulásával fokozódott a beépülés. A városrész jelentős része ma is beépítetlen kirándulóterület.

A 19. század második felének legkorszerűbb tömegközlekedési eszköze a lóvasút volt, Festetich Béla kezdeményezésére a Lánchíd budai hídfőjétől két irányba, Óbuda és a Zugliget felé indultak sínek, amiken 1896-ig lovak, utána, felsővezetékkel elektromosság húzta a kocsikat a végállomásokig. Zugligetben a domboldalra épített, tágas svájci házig. 

A Kauser József tervezte gyönyörű épület tulajdonképpen két pavilonból állt: az egyikben posta, távírda és trafik, a másikban a kocsivezetői laktanya, az állomásfőnöki lakószoba és egy iroda volt. A kettő közötti nyitott csarnok volt a tulajdonképpeni váró: az oszlopokon nyugvó díszes tető alatt 500 ember is elfért. Az épület a kor és a környék divatos nyaraló- és fürdőépület-stílusát követte, az úgy nevezett a svájci vagy alpesi stílusú tetődíszítéssel. A lóvasút, majd később a villamos az egyik oldalon lerakta utasait, megkerülte az épületet és a másik oldalon lehetett beszállni a kocsikba

1900-ban súlyos baleset történt, hatalmas tömeg tülekedett a végállomáson, hogy feljusson a már zsúfolt szerelvényre. A nagy tülekedésben az egyik utas kioldotta a villamos kézifékét, és a kocsi gurulni kezdett a lejtőn lévő végállomásról. A villamos a Virányos úti kanyar táján kisiklott, majd egy vezetéktartó oszlopnak ütközött és felborult. A balesetben négyen meghaltak.  E tragédia következménye lett az új végállomás kialakítása a Libegőnél (1903), sík terepen.

A 30-as években az épületet kétszintes társasházzá alakították. A közlekedési vállalat dolgozói kaptak benne lakást. Átalakítások, bontások, majd végleg elnéptelenedett, a 90-es évek végétől lakatlanul állt az épületegyüttes. Többszöri kísérlet után, 2016 végén indult el a felújítás. Az idén Építőipari Nívódíjat kapott műemlék-helyreállítás kategóriában.

Megnyílt benne az Eber Desszert. Az eber szó németül vadkant jelent. (Logója a cilinderes vadkan)

 Megkóstoltam ezt a finom Eszterházy tortát, új köntösben. Isteni finom volt.....

Új formában

Magyaros minta másként

Megálltam, hogy lefotózzam ezeket a ruhákat, az egyik kirakatban. Jópofának találtam, a matyó minták modernizált változatát. Gondoltam elküldöm a barátnőmnek, hátha a lánya hordana ilyesmit, még ragaszkodnak a gyökereikhez ott idegenben....

Egy fickó "leszólított", hogy érdekelnek-e a magyaros hímzések? Előbb nem is tudtam mire vélni, mit akarhat...... Majd elmondta, hogy neki van sok eladó, az Édesanyjáról maradt. Felhívta a Múzeumot, hogy nekik adja, mert sajnálja, hogy veszendőbe megy. Mondták, hogy most nem érnek rá, de majd visszahívják, azóta is hívják.......

Sajnos a magyaros hímzések ma már nem divatosak, nekünk is van sok Nagymamától. Mondjuk én csak a fehér madeira hímzését szerettem mindig is, csodás darabokat készített, az öreg Singer varrógépén. Neki mindenre jutott ideje háztartás, kert, hímzés. Hogy volt ennyi energiája..........

Szoboszlón

Meglátogattuk a Nagyszüleim sírját Hajdúszoboszlón. A fürdőnél sétáltunk egyet, emlékeztünk egy kicsit a régi szép nyarakra. Megcsodáltuk a virágokat, a Harangházat. Szent István parknak hívják a fürdő előtti szép területet, melyet tavaly újítottak fel.

A Harangház és festett jelfái a hajdúszoboszlói Oborzil Edit és férje Jeney Tibor iparművészek és Rácz Zoltán építész együttes alkotása (1999)

Az építmény a jelképes Kárpát-medencét jelenti, melybe csordogál a szomszédos parkban lévő három darab festett jelfa tövéből induló négy forrás. Sajnos ez most nem csordogált......A három jelfa a Turul legendát, a Csodaszarvas történetét és az Életfához fűződő mondaköröket jeleníti meg

A harangok egyedi alkotások, létrehozásánál a művészeket a XI-XII. századi kőfaragvány, ötvösmunka, ékköves berakás, palástminta, hímzés és zsinórozás ihlette. A harangház közepén összehajló betonoszlopok között a világharang.

A bejáratnál lévő Kölcsey-harangra költőnk "Hass, alkoss, gyarapíts!" idézete került. A harang koronája egy földgömb, jelképezi, hogy a felszólítás minden nemzet fiához szól.

A harangok alumíniumból készültek, köpenyébe réseket helyeznek, hangzásuk a harang nagyságától és a rések helyzetétől függ. Az Oborzil-Jeney házaspár világszabadalmat szerzett rá.

A harangok fölé az égboltozatot jelképező tetőzet borul, középen az életet adó napkoronggal

Belül egy kis tóban tíz, Szent István-harang sorakozik. Rajtuk az államalapító király latin nyelvű intelmei olvashatók. Sajnos itt sem volt víz.....
Az iparművész házaspár már elhunyt, sírjuk Hajdúszoboszlón van. (Legközelebb megkeressük!)

Paulinus püspöknek tulajdoníthatjuk a harang feltalálását. A legenda szerint, a püspököt álmában angyalok vették körül, a kezükben levő virágkelyhek, amikor megrázták őket, csilingelő hangot adtak. A keresztény kultúrkörben a harangszó jelzi a szertartások kezdetét, az idő múlását, régebben az ellenség, a tűz, az árvíz vagy más veszély jelzésére is használták. Ma is a világ minden templomában felcsendülő déli harangszó annak a nándorfehérvári diadalnak az emlékét idézi, amelyben 1456-ban Hunyadi Jánosnak sikerült megállítania az Európa elpusztítására hadra kelt török seregeket.

 A szerelem kútja (Mati Péter 1995)

Mindig nagy szeretettel jövök ide, gyerekkorom sok-sok emléke kötődik a városhoz, drága Nagyszüleim révén. Jó látni, ahogy megújul minden.......

Fák, víz, virág

Ilyen volt most a Nagyerdőn