Elgondolkoztatott ez az írás, azt hiszem láttam is ezt a filmet, amiről szó van....
Popper Péter:
Ha valaki elkezd magával spórolni, akkor megette a fene az életének a minőségét. Nem lehet spórolni!
Vagyis rizikót kell vállalni! Igenis fel kell
vállalni a kockázatokat!
És én még sok-sok évvel ezelőtt ebben a teremben meséltem el - de
lehet, hogy nem -, de akkor is elmesélem, mert egy makacs nyuszi vagyok,
hogy rám nagyon fiatalon, tényleg nagyon sokat hatottak könyvek és
filmek az én - úgy mondanám tudományosan - személyiségfejlődésemre.
Egy francia film, amiről ma már semmit nem tudok, csak azt, hogy arról
szólt, hogy van egy marha jól kereső banktisztviselő, és annak a
családja: feleség, két gyerek, szenilis nagypapa (nyálát csurgatja),
lebénult nagynéni.
És ő tartja el, ő a tengelye az egész családnak.
És akkor jön egy influenza járvány és ő is megkapja az influenzát és
vele mindent, ami ilyenkor a családfőnek jár: tehát madártejet,
limonádét, stb.
Nagyon gondosan ápolják.
Meggyógyul, az influenzának már híre s hamva sincs, de köhécsel.
És a köhécselése megmarad.
És akkor a végén elmegy - van egy gyerekkori orvos barátja - és azt mondja:
- Te, mi a fene van velem? Már rég elmúlt az influenzám és még mindig folyton köhögök!
Az orvos küldi ide - küldi oda vizsgálatra (előre-hátra), és egy délután leülnek és azt mondja az orvos:
- Nézd, gyerekkori barátok vagyunk. Te egy erős ember vagy! Én téged nem akarlak becsapni. Tüdőrákod van.
Nagyot hallgatnak, aztán a pasi elmegy - megy a boulevard-okon és tárgyal az Istennel.
És azt mondja:
- Nézd, Uram! Én elfogadom, hogy ennyi időt mértél ki nekem.
(Megkérdezte az orvost, hogy: mennyi időm van hátra? Hát, azt nem lehet
tudni, mondta az orvos, de olyan hat-nyolc hónapot még talpon
maradhatsz.)
És azt mondja az Istennek:
- Én elfogadom, legyen 6-8 hónap. De ez legyen csak az enyém! Ezt én senkivel nem osztom meg.
És úgy érzi, hogy a Jóisten rábólintott, bemegy a bankba, kiszedi az
összes pénzüket. Nem szól a családjának semmit, elutazik Marseilles-be.
A Marseilles-i kikötőben, egy ilyen lebujban kivesz egy szobát és elkezd ott élni.
És egyszercsak kinyílik előtte a világnak egy teljesen más része, amit ő
nem ismert: matrózok, csempészek, bűnözők, kurvák, férfi prostituáltak -
azoknak a világa, ahol másfajták a kapcsolatok, másfajták a barátságok,
másfajták a szerelmek.
És ő egyik ámulatból a másikba esik.
Aztán átmegy Észak-Afrikába, ahol még különbeket lát, valami egészen mást, mint amit ő az európai fővárosokban megszokott.
És így telik el 5-6-7-8 hónap, és ő még mindig talpon van.
És akkor visszamegy Párizsba.
Fölkeresi az orvos barátját és azt mondja neki:
- Te ide figyelj! Vizsgálj már meg, hogy hol tart az én daganatom? Hát még mindig egész jól vagyok, pedig már elmúlt 8 hónap!
És nézi őt a haverja és azt mondja csendesen:
- Jó, hát akkor mondok neked valamit! Sose volt tüdőrákod.
De láttam, hogy hogyan élsz, bebetonozva egy kispolgári családnak az
életformájába; ami neked rettenetesen szűk, amiben szenvedsz, és
rájöttem arra is, hogy te olyan hülye vagy, hogyneked egy halálos ítélet
kell ahhoz, hogy ki tudd magad szabadítani ezekből a bilincsekből.
Jött egy alkalom és én meghoztam neked ezt a szívességet.
És? Mi történt?
Minden ember túlbecsüli magát!
A családod megvan.
A gyerekek már iskolába járnak, a feleségednek már udvarolnak. A nagypapa nyálzik. Stb. Minden... minden rendben van!
Kibírták nélküled az életet!
Ennyi a tanulság!
Nem kell olyan hülyének lenni, hogy egy halálos ítélet kelljen ahogy,
hogy valaki merjen a szíve és a saját törvényei szerint élni.
Itt a
vége a dolognak tulajdonképpen azzal, hogy nem szabad gyáván élni - én
ezt nagyon komolyan mondom -, ugyanis az ifjúság, a fiatalság elhoz
alkalmakat, kalandokat, érdekes helyzeteket, amiket ki lehet kerülni,
csak tudni kell, hogy
SOHA TÖBBÉ NEM JÖNNEK VISSZA!
