Faial, egy 2200 lakosú falu Madeira szigetének északi partján, Santana járásban. Faial és Porto da Cruz között emelkedik ki a tengerpart vonalából az északi partvidék afféle szimbólumának számító Sasok sziklája (Penha da Águia, 590 m). A Sasok-sziklája azokról a halászsasokról kapta nevét,
akik valamikor itt fészkeltek, de sokan úgy gondolják, hogy magának a sziklának van madárfej formája.
Ribeiro Frio egy kis tanya Madeira szigetének Santana járásában, az azonos nevű patak (Hideg-patak) völgyében, mintegy 800 méterrel a tenger szintje fölött. A hely fő érdekessége, hogy a völgyben többé-kevésbé megmaradt az őshonos babérlombú erdő.
Az állami erdészeti hivatal pisztrángtenyészetet alakított ki. Az ivadékokat betonmedencékben nevelik. Az arasznyitól az egészen nagyméretű példányokig nyomon követhetjük a halak fejlődését. A medencék körül kis botanikus kertet hoztak létre az őshonos, valamint az egzotikus, betelepített növények bemutatására.
A babérerdőben kialakított pisztrángos medencék kicsit talán Szilvásváradra is emlékeztetnek.
Itt keresztezi a Hideg-patak völgyét a Levada do Furao; mellette Madeira egyik legjobban kiépített turistaútja egészen a Machico és Porto da Cruz közötti
Portela-hágóig (620 m) vezet.
A levadák, Madeira
szigetének jellegzetes, a növénykultúrák vízigényét biztosítani
hivatott csatornái, egyúttal különleges turistaútjai. Hasonló
öntözőműveket már a római időktől alkalmaztak, ilyen összetett és hatékony rendszerré azonban sehol sem fejlesztették azokat.
A portugál telepesek a 15. századtól vízigényes növénykultúrákat, előbb a cukornádat, majd a banánt telepítettek a szigetre, ezért öntözniük kellett az erdők kiirtásával
nyert földterületet. Valószínűleg mór rabszolgákkal, elkezdték kiásatni az első csatornákat, hogy az ültetvényekre vezessék a hegyi patakok vizét.
A 16. század közepén a teraszos földeken a jóval kevesebb vizet igénylő szőlő váltotta fel a cukornádat, a korai fából épült levadák többsége teljesen tönkrement. A használatban
maradtakat apránként továbbépítették; a deszkát,
többnyire kővel váltották fel, továbbra is törekedtek a szűk csatorna alak megőrzésére, hogy
ezzel is csökkentsék a szállított víz párolgási veszteségét.
A 19. században, a cukornádtermesztés második nagy hullámában, rengeteg új csatornát hoztak létre, ezek közül nem egy a hegylánc északi oldaláról, alagútban hozza át a
vizet a déli oldalra, mivel a sziget északnyugati része jóval
csapadékosabb a délkeletinél. A függőleges sziklafalakba
is kézi erővel vájták a csatornákat úgy, hogy a munkásokat fonott
vesszőkosarakban lógatták le a fal tetejéről, fákhoz vagy
sziklatömbökhöz rögzített köteleken.
Az egyes levadák eredetileg különböző nagybirtokosok tulajdonában
voltak, de csakhamar megjelentek a kisebb gazdák szövetkezetei is. A szövetkezeti levadák teljes hossza elérte az 1000 km-t.
1947-ben a sziget kormányzata, a művelt földterület növelésére, vízi erőművek
építését határozta el. Megkezdődött a közpénzből
épített, beton levadák kora. A következő húsz évben mintegy 400 km-nyi
levadát építettek, és ezzel biztosították szinte minden, művelhető
föld vízellátását. 110 km²-ről 320 km²-re növelték az öntözhető
területet. Ezek a csatornák, több szintben futva behálózzák az egész szigetet.
Az egykori magánlevadák nagy többségét államosították. Azóta
bárki vásárolhat magának öntözővizet, pontosabban üzemidőt, amíg neki
nyitják meg a levadákban érkező vizet tároló ciszternát. Még a városi
utcák két oldalán is vízvezető árkok futnak, és saját üzemidejében ki-ki
az erre szolgáló vaslappal zárja el a víz útját, hogy azt a kertfalban
kiképzett lyukon saját, házi ciszternájába terelje. A vizet a levadeirónak nevezett felügyelők osztják el, és a csatornák tisztán tartása is az ő feladatuk. A hálózatot ma is folyamatosan bővítik.
Minden levadának külön neve van, és mindegyik mellett fut egy üzemi
ösvény. Ezek az ösvények káprázatos séta- és túralehetőségeket kínálnak.
A levada-túra, mint új sportág, a sziget sajátja.
"Haladj
bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még
láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe,
hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert
annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt. De miattad nem
sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak."
Hogy ne maradjunk azulejo nélkül ma sem, egy bájos kápolna......
