Már régebben kerestem Kolodko Mihály Holdjáró miniszobrát a Hold utcában. Most is majdnem feladtam, mikor bánatosan visszafordultam az út végén és megpillantottam. A holdjárót egy Hold alakú, autóparkolás ellen használt kőre helyezte a szobrász. 2019-ben.
A világ
első, Földön kívüli járművének megalkotásában magyar mérnök is részt
vett. Pavlics Ferenc, 1928-ban született, és műszaki
igazgatóként vett részt az Apollo-programban. Az első Holdraszállás
1969-ben történt meg, viszont a holdjáró először 1971-ben, az Apollo-15
űrhajóval érkezett a Holdra. Pavlics Ferenc ennek a holdjáró autócskának
holdi talajviszonyokra tervezett különleges kerekeit alkotta meg. A
kerekeknek köszönhetően a holdjáró 3 napig jött-ment a Holdon.
1971-ben az Apollo-16 és az Apollo-17 is felvitt Pavlics-féle
kerekekkel rendelkező holdjárót. Mindhárom jármű a Holdon maradt.Kolodko Mihály a családjával Ukrajnából Magyarországra 2016-ban költözött át. A család legelőször itt, a Hold utca egyik lakásában élt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése